Elszelelt a május is. Kaptunk hideget, meleget, jót és rosszat egyaránt. Amire észbe kapunk, már a karácsonyi ajándékokon agyalhatunk. Holnaptól official nyár, ami azért jó, mert közeleg az ősz. Hiányoznak az októberi színek, a kellemes hűvös, a megsárgult, hullásra ítélt falevelek, amelyeket később a szél söpröget az aszfalton ide-oda. A korai sötétedés, az esti bevackolás egy jó könyvvel, vagy valami aktuálisan darált szitkommal. Már csak három hónap, és itt lesz az ideje.
Fáztam
Belegondolva, jó volt picit fázni. Tegnap éjjel nem volt elég egy takaró, főleg, hogy mostanában csak egy vékonyabbat használok. Vissza fogom ezt még sírni, amikor a kánikula szaunát csinál a szobából néhány hét múlva.
Gasztromoment
Mostanság rákaptam arra, hogyha párolom a húst, egy pörköltszaftkockát morzsolok bele a vízbe. Elképesztően jó!
Helyzetjelentés
Az elmúlt két napban csendben voltam, ennek oka pedig, hogy egyszerűen nem volt mit mondanom. Talán ez a két nap volt csak idén, amikor nem született bejegyzés a blogba.
A mai napot egyedül töltöm. Kicsit visszajött a hűvös, most hosszúnadrágban és pulóverben ülök itthon, odakint alaposan be van borulva, de engem ez sose zavar. Sőt, örülök neki, a meleget még mindig nem sikerült megszeretnem. Lassan valami vacsorát is illene kitalálnom, este pedig lehet, hogy megnézek egy ajánlott horrort.
Ami az olvasást illeti, kiolvastam életem első Sherlock Holmes-könyvét, történetesen kronológiailag is az elsőt (A brixtoni rejtély), és már a másodikat is elkezdtem (A négyek jele). Egész jók. Számomra nem a bűnügyi irodalom tetőfoka, amikor a nyomozó szó szerint hajszálakból már félig megoldja a rejtélyt, de bírom Doyle stílusát, valamint Holmes karakterét - és a regények is kényelmesen rövidek.
Úgyhogy ezek vannak.
Ma végre
Ma végre lecsapott a vihar. Keményen, kompromisszumok nélkül dörrent bele a délutánba, hozta magával a szelet és a kiadós esőt. Itt volt az ideje, ha kis időre is, de megmutatta magát. Várjuk vissza, szeretettel!
Keddi dolgok
Mostanság elég kemény verekedések mennek a ház előtt. Oké, hogy mindegyik magánügy (ami a legszomorúbb: családi ügy), az ütések közti ócsárolásból kihallani, de rettentően frusztráló tud lenni, hogy ezt a nyílt utcán kell elintézni. Szeretem a belvárost, szeretek itt élni, szeretem, hogy minden nagyon közel van, de nem olyan jó ezen az úton lakni.
Más: ma elindult a folyamat a hagyatéki tárgyalás ügyében. Innentől kezdve csak várunk a közjegyző levelére, amelyen rajta lesz a dátum. Jó lenne már ezen is túl lenni.
Amúgy meg baromira nyomja a fejem az időjárás: fülledt idő, hol borús, hol napsütéses idő. Kába vagyok, a hangulatom sincs éppen a tetőfokom (épp az idő miatt) és a kávé sem segít. De legalább finom.
Hétvégi memoár
A hétvégét egy nagy bevásárlással indítottuk, szombat délután szokás szerint sziesztáztunk, majd Seth Rogen & James Franco filmeket néztünk: szombaton az Ananász Expresszt, vasárnap pedig Az interjút. Voltunk sétálni, sokat beszélgettünk a majdani költözésről, azonban tegnap rengeteget nassoltunk, amit nem kellett volna. Takarítottunk, főztünk finomat, olvastunk is, és sorozatot daráltunk. Összességében kissé nyugdíjas, de kedvemre való hétvége volt.
Ha én gazdag lennék
Egyszer lesz egy külön könyvtárszobám, faltól-falig, padlótól-plafonig polcokkal, tele könyvekkel, és ha megérem a nyugdíjat, minden reggelt ott fogok indítani olvasással, de este is visszatérek oda, hogy kellően elálmosítsam a szemeimet. Középen a világ legkényelmesebb fotelje, amely mellett egy éjjeliszekrény, rajta az éppen aktuálisan olvasott könyv.
Szombat hajnal
5:44-kor dobott ki az ágy. Előtte egész jól aludtam, aztán egyszer csak felébredtem, kipattantak a szemeim, jó ideig csak forgolódtam, majd úgy döntöttem, hogy inkább felkelek. Ekkor láttam, hogy 5:44 van. Mindegy, legalább hosszabb lesz kicsit a hétvége ébren töltött része.
Mára amúgy grillezésre voltunk hivatalosak, de az esős előrejelzés keresztbe tett, és a helyzet az, hogy valamiért egyáltalán nem bánom. Sőt.
Inflációkban
Újabb nagy bevásárlás, újabb hanyatt esés azt látva, hogy megint drágult szinte minden. Csak félve merek belegondolni, hogy hol lesz ennek a vége. Ez most nem afféle nyafogás akart lenni, hiszen mindenkit érint, de én már úgy vagyok vele, hogy a szar kávé is "jó" lesz.
Nyitott ablak
A nyitott ablaknál alvást még szokni kell: túl későn csendesedik el a város, túl korán ébred fel. A madarak is hajnalok hajnalán zendítenek rá. Ezen kívül ébresztőt kellett cserélnem, mivel a korábbi csengőhang pont, hogy madárcsicsergéssel indított, így mindig megzavartak a valódi madarak, felriadtam rájuk, azt hittem, hogy már kelni kell. Pedig olyan kellemes idő van éjszaka, de egyelőre még nem tudjuk felhőtlenül élvezni.
Már megint
A cél a pörkölt. Felkockázott hozzávalók, előkészítve minden. Már csak csinálni kéne. Erre nincs őrölt paprika. Irány a bolt, szerencsére alattunk van, de akkor is...
Három mantra, amitől hülyét kapok
"Az nem munka!"
De igen, barátom, az munka. Attól, hogy valaki nem megy tönkre 50 éves korára fizikailag, attól, hogy nem lesz talpig koszos, nincs talpon napi 12 órát és nem lesz kérges a tenyere, attól az még munka. Elvégzi a feladatát, amit rábíztak (legyen az bármi) + pénzt kap érte = munka.
"Mert nem voltál katona!"
A sorkatonaság az, amivel sokan mártírkodnak, ugyanakkor a francba se kívánják az ott töltött időt. Kevés kivétel van, aki jó emlékeket őriz róla. Ugyanakkor nem látni azt a kiugró, személy- vagy viselkedésbeli változást, amelyet az egykoron sorkatonaságot megélt személyek esetében lehet tapasztani. Arról nem is beszélve, hogy bár lehet szidni a mai fiatalokat, de őket többnyire olyan férfiak nevelték ilyenné, akik jó eséllyel voltak katonák.
"Afrikában éheznek"
Tegye fel a kezét, aki már jól lakott, ugyanakkor maradt a tányérján egy pont akkora adag, amely segítene előidézni egy kiadós hasfájást, ám meghallja a "ne pazarolj, Afrikában éheznek!" mantrát, és a távolba révedve elképzeli szegény, afrikai éhezőket, majd nagy sóhajok közepette megerőlteti magát, és inkább megeszi a maradékot is, hasfájás ide vagy oda, de hát Afrikában éheznek. Nem látom a kezeket.
A fél pohár víz rövid története
Megszomjazom, kimegyek a konyhába. Jó lesz a csapvíz is. Engedek egy pohárral, a felét megiszom. Mindig ekkor döbbenek rá, hogy nekem bőven elég a fele. Mégis mindig tele töltöm. Úgyhogy kiöntöm most is, ahogy szoktam. Néha csak így lesz pazarló az ember, puszta feledékenységből.
A senki
"Még körülbelül tíz percig keringünk. Végül megáll egy Burger King előtt. Kitűnő választás. Tényleg. Elmegyünk egy másik országba, ahol tökig etettek minket disznós krumplival, itt lenne a lehetőség, hogy kipróbáljunk valami értelmeset a cseh gasztronómiából (már ha persze egyáltalán létezik ilyen tétel), és erre ez a szerencsétlen megáll egy Burger King előtt. Ő Burger King-es kaját akar enni. Mindegy. Legyen." Hegyi Ede - A senki
Nyilvános evés
Kevés ember tudja rólam a környezetemben, de ideje kiírni magamból. Egy ideig "furának" gondoltam ezt a kattanásomat, de eljutottam oda, hogy manapság már vagy minden fura, vagy inkább semmi.
Nem szeretek nyilvános helyen enni.
Éttermek, kifőzdék, gyorsbüfék, legyen az bármi. Hiába szolgálja ezt a célt az adott hely, hiába esznek-isznak a többi asztalnál is, egyszerűen az is zavar, hogy idegenek fogyasztanak körülöttem. De az még inkább, hogy ők is bármikor azt láthatják, hogy tömöm a fejem. Tény és való, az asztaluknál ülve jobb dolguk is van, mint a másikat - mondjuk engem - bámulni evés közben, ugyanakkor tartom magam ahhoz, hogy az evés egy privát dolog, de nevezhetjük intimnek is. Hiszen a szádba veszed az ételt, megrágod, lenyeled, ne adj isten még beszélsz is közben (mondjuk inkább ne tedd!). Közben ki és be mászkálnak az emberek, centikre suhan el tőlem a felszolgáló, vagy éppen ordítják a pult mögül teli torokból, hogy készen van a rendelés.
Nincs olyan étterem, ahol felhőtlenül tudnám élvezni az ízeket. Lehet a tányéron bármilyen szépen elrendezve az adag, ezerszer is inkább házhoz rendelek, ha valamelyik helyiség menüjére vágyom. Még az adott étkezde atmoszféráját is mindenféle hiányérzet nélkül tudom mellőzni, ha az az ára, hogy legalább nyugodt környezetben ki tudom élvezni az ételt, amiért fizettem. De legalább nem frusztrálnak a fentebb leírt dolgok.
Harmónia
Csendes, szombat délután. Az idő kellemes, a város viszonylag csendes. Az erkélyen száradnak a ruhák, a szőnyeg idebent frissen porszívózva. A délutáni kávé is megvolt, a szieszta viszont elmarad. A harmónia illúziója lengi körül a mai napot. Talán tényleg harmonikus minden, talán csak az univerzum lökte kicsit félre a hétköznapi problémákat, hogy legyen ideje a léleknek szusszanni kicsit. Mindegy. A lényeg, hogy ma valahogy minden olyan jónak tűnik.
Rövidnadrágos dilemmák
Ez volt az az év, amikor minden összejött, ami a rövidnadrágokat illeti: vagy megérett a kidobásra vagy kifogytam belőle. Sose szerettem rövidnadrágot venni. Az ember megveszi, hordja kb. három hónapig, majd a maradék kilencben pihenteti. A következő évben előveszi, és rácsodálkozik: jé, nekem ilyenem is van? Mikor vettem?
A napokban alaposan körbejártam, végül úgy döntöttem, hogy jó nekem a baromi olcsó is, úgyis szezonális szerelés. Ne legyen vastag, ne legyen hosszú, ne hagyjak ott egy húszezrest. Mert bizony nem ritka jelenség, hogy egy rövidnadrág belekerül egy húszasba. És még ronda is. És még azt is megkérdőjelezem, hogy nem-e egy női rövidnadrágot raktak véletlenül a férfi részlegre.
Végül viszonylag olcsón megúsztam: nem márkásak, de hát kit érdekel? Nem fizettem sokat értük, de pont a stílusom. Hetek múlva úgyis a szekrényben végzik, beláthatatlan időre.
Fóbiák
Vannak fóbiáim, nem is kevés. Például, hogy elégek, megfulladok, vagy esetleg tehetetlenül kell végignéznem valamely általam kedvelt, vagy szeretett személy halálát. De félek a sáskáktól is, nem tudom megmondani, hogy miért. Talán azért, mert nagy. És mert ronda. És még repülni is tud. Egy légtérben tartózkodni egy sáskával, az nekem maga a földi pokol.
De félek attól is, hogy önhibámon kívül egy életre megnyomorítok valakit. Fogalmam sincs, hogyan tudnám feldolgozni, valószínűleg sehogy.
Olyan apróságoktól is rettegek, hogy kizárom magam az erkélyre, pont akkor romlik el a zár, és pont akkor nincs nálam a telefonom - hát mikor máskor? Vagy, hogy zuhanyzás után elcsúszok a padlón, kitöröm a lábam, nyílt törés. Ó igen, a nyílt törés. Sokkot kapnék, ha meglátnám a csontomat. Azt sem szeretném, ha nyilvános helyen lennék rosszul, mentőt kéne hívni, de ebben az esetben a leginkább az lenne aggasztó számomra, hogy mindenki, de tényleg mindenki ott állna és engem nézne, mint akik még nem láttak embert, akit hordágyon raknak be egy mentőautóba.
Most viszont megyek fodrászhoz... Jut eszembe! Amikor a fülem mögött-fölött, régi vágású (érted, vágású) pengével igazítja ki az apró szálakat, mindig attól félek, hogy szegény fodrászom pont akkor csúszik meg, és vágja le a fülem.
Aztán meleg lett
Nem szeretem a meleget. Most még is itt van: izzadunk, tűz a nap, testszagok terjengenek zárt terekben, epedünk, kígyózó sorokban állunk a fagyizók előtt, furcsa módon ebben a helyzetben most az árnyékot tekintjük oázisnak. De van jó oldala is, végre hamar megszáradnak a ruhák az erkélyen, sokkal hamarabb, mint a konvektor lángja mellett. Ettől függetlenül nem, még mindig nem rajongok a melegért, pedig jobb meghajolnom előtte, hiszen ennek az ideje van itt, jobb lesz innentől kezdve csak magamban visszasírni a kellemes hűvösöket, a bevackolós, korai sötétedéssel járó délutánokat, a hideg, esős napokat, amikor jobb híján nem kellett menni sehova.
Fredrik Backman - Hétköznapi szorongások
Fredrik Backman két kisregénye után - Párom ajánlására - belevetettem magam egy kissé vastagabb könyvébe, ez pedig a Hétköznapi szorongások. Muszáj írnom róla, mert annyira, de annyira... jó volt.
Ritkán sikerül elkapnom már ennyire az elején a fonalat. Backman nagyszerűen ír, nem csak a prózája szerethető, de olyan fordulatokkal operált a történet során, hogy egyetlen pillanatra sem lankad az olvasó érdeklődése. Nem beszélve a karakterekről, akiket nem csak, hogy egytől egyig meglehet szeretni, de velünk maradnak, beszélünk róluk és emlékszünk a nevükre.
A történetről nem fogok írni konkrétan, maradjunk annyiban, hogy egy félresikerült túszdráma, egy kihallgatás, valamint egy bizonyos híd fontos szerepet játszik benne. Ennyit elég is tudnod, bár tény, hogyha bele is mennék részletesebben, akkor is van olyan jó a komplett regény, hogy szinte ugyanúgy tudd élvezni.
A történet, amin nevetsz, sírsz, derülsz. Hol kissé lehangol, máskor viszont a magasba emel. Bámulatos, hogy ennyi ötlet és ennyi kreativitás belefért egyetlen történetbe. Mindenkinek kötelező jelleggel ajánlott!
Anyagiak
Nos, amíg Müllet Cecília 3,6 milliós "motivációs elismerést" kap, Áder János 4,4 milliós nyugdíjat és egy villát, ahol boldogan élhet, addig én egész nap azon agyaltam, hol lehetne meghúzni a nadrágszíjat, mivel lehetne spórolni, miből kellene visszafogni, melyik termékből lesz jobb az olcsóbb is. Pedig eddig sem éltünk nagy lábon, nem szórtuk el a pénz hülyeségekre, de azért a rohadt életbe, ha az elkövetkező néhány évben nem indul meg a nép vasvillával az elit felé, kompromisszumokra hajlás nélkül, akkor ennek az országnak végképp reszeltek.
Fűnyírás után
Érdekes dolog ez a blogolás, mert ha az ember úgy igazán rákap az ízére, akkor is hajlamos írni, ha éppen nincs különösebb mondanivaló. Ez a bejegyzés is pont ilyen.
Kijöttem az üres, szülői házba, lenyírtam a füvet, most itt ülök a nappaliban, élvezem a kellemes hűvös, benti időt, miközben odakint bőven van ereje a Napnak. Csend van, és ez furcsa az otthoni, belvárosi zűrzavar után. Mindig furcsa, akárhányszor ide jövök. De most jól esik. Kellemes, nem dugó van a ház előtt, hanem hébe-hóba egy-egy autó megy csak el.
Főztem egy kávét, ittam egy kávét, élveztem a frissen nyírt fű illatát, amely minimálisan, de kárpótol a fűnyírás okozta kellemetlenségek miatt (mert hát finoman szólva sem szeretek füvet nyírni). Hamarosan indulok haza.
Nem éppen kellemes a légkör most ebben a házban, hiába próbál békésnek látszani, bárhova is nézek, csak arra tudok gondolni, hogy már nincsenek szüleim, akik mosolyogva fogadtak ugyanitt, valahányszor hazajöttem látogatóba. Most csak a csend fogad. És a csend is búcsúzik tőlem.
Hirtelen jött zápor
A munkahelyről kilépve úgy megcsapott a tikkasztó, forró hőség, egyből gondoltam, hogy ebből zápor lesz. Jött is, mennydörgés, jég és fejfájás kíséretében. Kitombolta magát, aztán újra átadta helyét a napsütésnek, mind a hét ágra.
Színtelen
Mintha színek nélkül hagyott volna minket ez a vasárnap reggel. Olyan fakó minden, mintha retusálásra várna az egész városkép. Kicsit a hangulatot is tükrözi, olyan melankolikus atmoszféra kezdett csüngeni a vallunkon. Tipikus vasárnap. Tipikus hét zárás. A holnapi mókuskerék árnyéka vetül most a gyorsan, sőt, egyre gyorsabban múló percekre. Nincs menekvés, már itt áll az ajtó előtt, kezét előbb kopogásra, majd dübörgésre emelve. De azért még kivár.
Konvektor OFF
Tavaly május harmadikán (hála a blognak, vissza tudom nézni) döntöttem úgy, hogy pár hét takaréklángon való működés után kikapcsolom a konvektort. Idén ez a mai napon lett esedékes. Muszáj biztonsági játszmát űzni, két éve történt ugyanis, hogy hetekkel az elzárás után olyan hideg lett, hogy kénytelen voltam vissza kapcsolni. Kíváncsi leszek, jövőre hogyan alakul.
A Legyek Ura
Tegnap este olvastam ki: még mindig velem van, még mindig kísért. Nem akartam letenni, mégis féltem folytatni, mert ki tudja, mi vár rám a következő oldalon? Briliánsan megírt regény, amelyet nem is értem, hogy miért kellett eddig halogatnom. William Golding könyve egy fokozatosan építkező rémálom. Nem, egyszerűen képtelen vagyok fogást találni rajta. A Legyek Ura az egyik legnagyobb könyves élményem eddig. Bármikor törölném ezeket az oldalakat az emlékezetemből, hogy aztán újra és újra első élményként élhessem át.
Berki haláláról
Én amúgy soha nem rajongtam Berki Krisztiánért, sőt: egy rossz példának tartottam. Nem szimpatizáltam vele, ellenkezőleg, felhúztam magam rajta és az egész jelenségen. Csinálhatott volna már bármit életében, nem javított volna a renoméján az én szememben. Taszított maga az ember. Ugyanakkor az, hogy sokan, nickname mögé bújva jó hírként üdvözlik a halálhírét, rengeteget elmond erről a társadalomról, amelyben élünk. Nem, nem kell sajnálni, senki sem kér arra, hogy érezz együtt a hozzátartozókkal, viszont vannak események, amikor jobb inkább csendben maradni. Hidd el, senki sem fog nyakon vágni egy büdös hallal, ha egyes esetekben nem ragadsz billentyűzetet.
Péntek volt és délután
Péntek van, de nem csak az idő, a hangulat is borús, pedig szokás szerint a csapból is kávé folyik. Mintha az egész város kicsit lassabb lenne; mintha valaki, valahol visszatekert volna egy potmétert, hogy komótosabban működjünk egy kis ideig.
Ez a hét átszáguldott rajtam, beledöngölt a földbe, és pont csak lélegezni hagy. Amíg ezeket a sorokat írom, odakint kutyák ugatnak, autók húznak el, gyerekek nyüstölik a szüleiket, és crossmotorok fülsértő kakofóniája töri meg a nyugtató, egybefolyó zajmasszát. Közben idebent a konyhában főni kezdett a víz, úgyhogy bele is rakom a kölest.
Ez most egy ilyen összefüggéstelen gondolatmenet lett.
Nincs több szalámi
Ma voltunk Auchanban, szokásos nagy bevásárláson. Látom, hogy a csemegepult üres, és amikor húst vettem, feltettem a kérdést a hölgynek: hogyhogy nincs szalámi? Azt a választ kaptam, hogy a csemegepult megszűnt, nem is lesz. Ők sem tudják, hogy mi az oka, egyszerűen fentről jött a döntés: ennyi, nincs több szalámi, csak a vákuumcsomagolt, horror áron.
Egy picit szíven ütött, hiszen nagyon jó árban voltak a szalámik, és ha már rendszerint ott intéztük a nagyobb vásárlásokat, kényelmes volt egyben letudni ezt is. Kár érte, kiváló ügynök volt.
Antik szajré
Mivel ma nem dolgoztam, ezért elmentem antikváriumba. Amikor először, gyorsan átfutottam mindent, lényegében semmi érdemlegeset nem találtam, úgyhogy jött a megfontoltabb, alaposabb körbejárás. Végül az alábbi zsákmánnyal távoztam:
Douglas Adams - Galaxus útikalauz stopposoknak: Olvastam már, de jó, ha megvan. Igaz, hogy csak az első rész, de Kozmosz Fantasztikus Könyvek kiadvány, amiket nagyon tudok szeretni.
Hubert Selby - Utolsó letérő Brooklyn felé: A Rekviem egy álomért írójának másik, magyarul is megjelent könyve. Nem lesz könnyű olvasmány.
Henry James - A csavar fordul egyet: Tavaly olvastam, azt hiszem októberben, nem voltam tőle különösebben elragadtatva, de szép a kiadás, és szinte gombokért adták.
Gabriel García Márquez - Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája: Egy ideje már tervben van. Amúgy ez a kiadvány farzsebben is elfér, ha nagyon akarom. Nyilván nem akarom, de kényelmesen cipelhető.
A négy könyv ára (kapaszkodj meg, úgysem hiszed el): 1500 forint. Igen. Egy darab ezres és egy ötszázas. Simán megérte elmenni.
Temetés
Tegnap volt a temetés. A harangszó, mintha gyomron rúgott volna. Szertartás közben a pap nagyon szép, személyre szabott beszédet intézett apám felé. Sokan eljöttek. Szép idő volt, azonban mielőtt az urnát a sírba helyezték volna, megdörrent az ég. Nem sokkal később az ég is leszakadt, mondhatni szerencsénk volt az időponttal.
Hallottam egy olyat, hogy akkor nősz fel igazán, ha mindkét szülődet elveszted. Ezek szerint én most nőttem fel igazán.
Örülök, hogy végre sikerült eltemetni, hiszen most érzem igazán azt a gyászhangulatot, amit meg kell élni, hogy tovább léphessek. Mintha most tudatosult volna bennem igazán, hogy elment. Mintha most fogtam volna fel. Nehéz időszak jön, pláne amikor időről időre belépek majd az üres szülői házamba.
Nem volt könnyű életed, de mindig a dolgok jó oldalát nézted, és mindenből próbáltad kihozni a legjobbat. És soha nem adtad fel. Irigylésre méltó hozzáállásod volt a legnehezebb időkben is. Nyugodj békében, Apu!
Hajnalok
Nem aludtam jól, bár hamar kidőltem, de sokszor felébredtem az éjszaka folyamán. Az álmaim sem voltak szívderítőek, emiatt a vissza alvás is néha nehézkes volt. Kora hajnalban aztán feladtam, te nyertél, megadom magam, felkelek. Az ébresztő még odébb lett volna.
Még 1 nap
Ma piszkosul lent voltam. A padlón. Nem érzem jól magam, szó szerint mintha rám nehezedne a holnapi nap, a temetés napja. Legyünk már túl rajta... Bár ezer százalék, hogy holnap lesz a legrosszabb, mégis sikerül végre lezárni. Ha a gyásznak nem is lesz vége, de legalább békében nyugodat.
Szieszta
Tegnap délután visszatértünk egy régebbi szokásunkhoz: szombat délután szundítottunk kicsit. Miután elfogyasztottuk az ebédet, ledőltünk, állítottunk ébresztőt, amely kb. 2 óra múlva szólalt meg és határozott célzattal tettük magunkat vízszintesbe. Ébredés után kávé és zuhany, szinte azonnal. Nagyon jól esett! Mindez csak akkor lesz jobb, ha már ennél is kellemesebb idő lesz és nyugodtan ki lehet majd nyitni az ablakot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)