Viszlát, 2022!

Akkor ennek is ennyi. Ma még koccintunk egyet, és búcsút intünk ennek az évnek is. Hihetetlen, hogy repül az idő. És ez évről évre egyre gyorsabbnak tűnik.

Idén történt jó pár dolog. Jártam Győrben, életemben először úgy, hogy rendesen várost néztem. Nagyon szép hely.

Eltemettük apámat. Már egyik szülőm sincs velem. Szomorú felismerés volt.

Munkahelyet váltottam, kétszer is.

Androidos készülékről iPhone-ra váltottam. Nem is akarok visszatérni.

Azt hiszem, nagyjából ennyi. Én, személy szerint nem hiszem, hogy változtam volna. Még mindig ugyanaz az introvertált, társadalommal kritikus és mindenen duzzogó ember vagyok, aki tavaly ilyenkor. De nekem nincs is ezzel bajom.

Boldog új évet!

Avatar kettő

Megnéztük, természetesen moziban, 2D-ben.

Szanaszét ültem a seggem a több, mint három óra alatt. Arról nem is beszélve, hogy abszolút nem kötött le. Kevés olyan pillanata volt a filmnek, amikor el tudtam kapni a fonalat. Az igazat megvallva nem is én dobtam be az ötletet, de hát úgyis régen voltam moziban, és hiába nem szerettem az első részt, gondoltam, moziélménynek jó lesz.

Igen, látványos, de sok újat már nem tud mutatni. Az biztos, hogy a harmadik részt én már semmilyen körülmények között nem szeretném látni. Pandora egyszerűen nem az én világom. 

Ünnepek

December huszonegyedikén itthon voltunk. Sütöttünk, főztünk, nagyokat ettünk és megnéztük a Klaust, amit nagyon tudok ajánlani. Hiába egy karácsonyi animáció, amiket a papírforma szerint nem "kéne" szeretnem, mégis nagyon jó élmény volt.

Másnap párom szüleinél voltunk ebédelni. Utána itthon folytattuk a semmittevést, főleg az evést. Este megnéztük a The Night Before című Seth Rogen-filmet. Voltak jó pillanatai, de összességében inkább csak egynek elment.

Huszonhatodikán testvéremékhez mentünk. Ebéd, majd utána egy kis beszélgetés. Irány haza, és mivel nagyon kellett valami agypusztító mozgókép, ezért a 2011-es Paul című filmet néztük. Annak idején már láttam, és bár jó volt újranézni, de én sokkal fárasztóbb élményre emlékszem.

Így telt a karácsony. Bár nem rajongok ezért az ünnepért, és eltökélt célom, hogy valamelyik évben kb. december 23 és 27 között eltűnök a világ elől, de összességében nem volt rossz. Az ünnepi hangulat szokás szerint nem ért el. És az sem volt egyszerű, hogy ez az első karácsony, amikor már egyik szülőm sem él. Sokszor eszembe jutott, nem csak korábban, de közben is. A lényeg, hogy ezen is túl vagyunk.

Harácsony

Lassan itt a karácsony. A főleg anyagiakról szóló, kifelé csupa szépet virító, békét hazudó, képmutató időszaka az évnek. Amikor aprópénzre váltjuk a szeretet ünnepét és szanaszét díszített lakásokkal villogunk, hogy mi mennyire tartjuk az ünnepet, minket mennyire átleng a karácsony giccses szelleme. Egy olyan személy születésnapján verjük el az éves megtakarításunkat, akinek a vallása pontosan az anyagi javak ellen (is) szólt. Egymást tapossuk a boltokban, türelmetlenek vagyunk, szidjuk az eladókat,  hogy aztán hazamenjünk és együtt ünnepeljük a harácsolást.

Beütött a hideg

És itt is van, a napokban végérvényesen megérkezett a hideg. Ömlenek ránk a mínuszok, legyen reggel vagy nappal. Mondanom sem kell, én kellően fázós vagyok, mindig nehezen viselem ezt a téli időjárást. Közben a fűtés megy ezerrel, pörög a gázóra, sajnos nincs mit tenni. Arról nem is beszélve, hogy a hálószobánk falának a másik oldalán a lépcsőház van. Kemény idő van, és még csak most kezdődött...

35

Szombaton betöltöttem a harmincötödik életévemet. Harmincöt. Vagyis, immár közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz. Furcsa érzés, picit lelombozóan hat, de talán azért, mert még friss az élmény. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez az élet rendje és muszáj lesz megbarátkoznom a gondolattal, mert ennél már csak idősebb leszek. Néhanapján megcsap a halandóság szele, egyre többször. Ilyenkor elgondolkozom, hogy ki tudja, ez már lehet, hogy a B-oldal. Pikkpakk középkorú leszek, miközben mintha tegnap lettem volna bulizó húszéves. Elképesztően gyorsan telnek az évek, és ahogy hallom, minden év csak gyorsabbnak fog tűnni. Arról nem is beszélve, hogy még egyetlenegy idős embertől sem hallottam, hogy "jaj de jó öregnek lenni" - az ellenkezőjét viszont annál többször. Ez most egy elég pesszimista születésnapi bejegyzés lett, de így érzem magam: fiatal idősnek, aki már nem lesz fiatalabb, és minden nap közelebb jutok ahhoz, hogy beadjam a kulcsot.

Alma

Váltottam. Nehéz döntés volt, de nem bántam meg: Androidos készülékemről átálltam életem első iPhone telefonjára. Vettem egy tizenkettest. Féltem tőle, hogy milyen lesz az új operációs rendszer, bár mindenkitől hallottam, hogy jó lesz az, és ők soha nem lennének újra Androidosok. Nos, az átállás részemről viszonylag simán ment. Vannak apróságok, amiket még szokni kell, de annyira felhasználóbarát, hogy el sem akartam hinni. Úgyhogy valóban nem bántam meg, sőt, ha jobban belegondolok, nem is értettem, hogy miért is vártam vele eddig? 

Essünk neki!

Az utolsó hajrához érkezett az év: a napok egyre nyomasztóbbak, a Napot, mint égitestet szinte alig látjuk. A boltokban ugyanazok a hányadék karácsonyi zenék szólnak, a díszek már szinte idegesítően jelen vannak mindenhol. A karácsonyi vásárokban hemzsegnek az emberek, az üzletekben mindenki egyre türelmetlenebb. Boldog ünnepekről beszélünk, miközben frusztráltak vagyunk. Költekezünk, mert ezekben a hetekben mintha nem is számítana a pénz, holott év közben másról sem beszélünk, mint a pocsék fizetésünkről.

December. Imádom. Ja, nem...