Kutyasétáltatás régen:
Kutya: Jaj de jó, megyünk sétálni!
Gazdi: Végre, friss levegő!
Kutyasétáltatás most:
Kutya: Jaj de jó, megyünk sétálni!
Gazdi: Végre, friss levegőn nyomkodom a telefonom!
Beoltva
Tegnap végre rám is rám került a sor: délben beoltottak kínai vakcinával. Ahhoz képest, hogy mennyire rettegek a tűktől, a félelmem csak a beadás előtti pillanatokban bukkant fel. De akkor nagyon. És nagy meglepetésemre szinte semmit sem éreztem.
Mellékhatás? Volt, gyengeség. Tegnap estefelé, és ma napközben. De már elmúlt. Talán megúszom ennyivel. Május 26. a következő időpont. Kicsit azért meg vagyok könnyebbülve.
Leszokni vagy nem szokni?
Az elmúlt napokban egyre többet gondolkozom azon, hogy a francba is, bármennyire szeretem, imádom, függők tőle, akármennyire is az életem része és mondhatni, jobban szeretem, mint egy közepesen finom ebédet, azért csak le kéne tenni a cigit. Igen, ezt én mondom, aki szenvedélyesen szeret füstölögni. Az ok baromira egyszerű: drága. És ki tudja, mennyivel lesz még drágább. Ez még egy nagyon halvány terv, de egyre többször eszembe jut. Próbáltam már többször is, rövidebb, hosszabb időkre sikerült letenni, de valahogy mindig visszacsalogatott magához ez a füstös dög.
Korai
Magamba szívtam ezt a reggeli, enyhén csípős, de nagyon is friss, kellemes, kora tavaszi időt - vicces, hogy lassan májusba csapunk át, mégis ma reggel kora tavaszinak érződött... A lényeg, hogy jól esett, nosztalgikus emlékeket keltett, amikor még vidéken laktam, ott szokott ennyire friss lenni a hajnali idő. Itt csak ritkán.
Pénteki duzzogás
Ma megint olyat láttam, amit nem szeretek. Lehet, hogy apróság, lehet, hogy Te is csináltad már, és könnyen lehet, hogy megvan a maga egészségügyi oka, hogy valaki ezt teszi, de ott és akkor nincs ideje az agyamnak ezen gondolkozni. Szóval voltunk bevásárolni, látom, hogy jön be az ember, az első útja az egyik hűtőhöz vezet, kivesz egy energiaitalt, megbontja és egy szuszra meg is issza. A doboz a kosárban landolt, és elhiszem én, hogy a végén ki fogja fizetni, de basszus: az még nem az övé. Nincs joga meginni! Lehet, hogy ezt csak én spilázom túl, de tényleg nem tehetek róla. Ha ilyet látok, mindig felmegy bennem a pumpa egy kicsit.
Egymondatos #10
Történhet bármi, addig nem tudok bízni ebben a világban, amíg akár egyetlen boltban is árulnak téli fagyit.
Hévíz szép, de nincs benne egy egész nap
Hétvégén ünnepeltük hatodik évfordulónkat Párommal, egészen pontosan vasárnap. Ezért úgy döntöttünk, mivel aznap esni fog az eső (spoiler: nem esett!), hogy szombaton elmegyünk egyet Hévízre.
Nos, Hévíz... szép. Biztos jó élmény nyáron, amikor épp nincs vírushelyzet, de összességében nem hiszem, hogy ki tudna tenni egy egész napot. Sétáltunk, voltaképp jó sokat. Lejtő az van bőven, de ha el akarsz indulni valamerre, akkor elsőre minden bizonnyal felfelé visz az utad. Ahhoz képest, hogy néha mintha egy kísértetváros érzését keltette volna, jól éreztük magunkat, de nem ez volt életünk túrája.
Ettől függetlenül a hétvége príma volt: kajákat rendeltünk, sorozatot néztünk, és még kajákat rendeltünk. Sok hasznos dologra nem futotta, de ez a pár nap nem is erre volt kalibrálva.
Szombat reggeli bejegyzés
Franz Kafka - Elbeszélések című válogatását olvasva olyan érzésem van néha, egyes írásoknál, mintha egy blogot olvasnék, csak épp nyomtatott formában. Ugyanis néha nem is történetek, csak röpke gondolatmenetek jönnek szembe. A kötet elég vegyes, nehezen haladok vele. Mindeközben barátkozom az e-book olvasással, noha soha sem szerettem, de idővel, ilyen tempóban, ahogy haladok a kiolvasott könyvekkel (idén már megvan a 30!), "muszáj" lesz ráállnom. Pedig mindig a fizikai példány mellett voltam. Így árulom el az elveim.
Élet, Twitter nélkül
Több, mint két hete nem voltam Twitteren. Igen, ezt most kicsit terápia-jelleggel írom, mert nálam sokáig vezette az abszolút, egyetlen közösségi oldalt, de egy ideje nem éreztem túl jól magam ott. Úgyhogy március végén vettem egy nagy levegőt, és immár se write only, se nem read only módban nem használom. Az alkalmazást elraktam a telefonomról egy mappa mélyére, ha esetleg valami oknál fogva szükség lenne rá, de azt hiszem március 28 óta nem jártam Twitteren. Ezt ki is írtam, és a helyzet az, hogy eleinte nehéz volt, elvégre a többszörös napi rutinom volt az ottani jelenlét, de mára már teljesen megvagyok nélküle. Azaz mégsem, mert arra valahogy eddig nem tudtam rávenni magam, hogy végleg töröljem magam.
Azt hiszem
Ilyen időben lenne a legkönnyebb leszokni a dohányzásról. Na nem pusztán azért, mert hideg van (hiszen télen is legalább ilyen hideg van, sőt!), de az ember már elszokott tőle, két hete még leégtem a napon, most a télikabát is kevés, amiben szinte elfúj a szél, és nem kis erőlködés kell ahhoz, hogy kimenjek rágyújtani. Kár, hogy még mindig nagyon, nagyon szeretek cigizni.
Első Molyos rendelésem
Két könyvet, két különböző felhasználótól rendeltem moly.hu-ról. Érdekes volt, hogy szinte egyszerre igazoltak vissza, majd a megadott időpontban fel is adták a Foxpost csomagot, nagyjából egy órán belül mindketten. Furcsa volt, de valóban két külön személy volt, ez csak a véletlen műve lehetett, a történet szempontjából nem is lényeges.
A csomagok szépen meg is érkeztek, ám az egyiket kibontva nem kicsit lepődtem meg: nem egy, hanem három (!) könyvet tartalmazott. Először azt hittem, rossz küldeményt kaptam meg, de kibontva láttam, hogy a rendelt könyv is köztük van. Azonnal rá is írtam az emberre, hogy ez most mi? Tévedés történt? Mire kaptam a választ: szó sincs semmi tévedésről, egyszerűen néha meglepi a vásárlókat plusz könyvekkel, valamint tekintettel arra, hogy az általam rendelt könyv állapota nem túl jó, ezért úgy gondolta, hogy kárpótol.
Nem kicsit esett jól, hálálkodtam is egy rendeset válaszul. Egyébként a rendelt könyv állapota fel volt tüntetve a leírásnál, és egyáltalán nincs leharcolva, arról nem is beszélve, hogy 500, azaz ötszáz forintot fizettem érte.
Borzasztóan jól esett ez a vásárlás!
Fail
Vannak napok, amikor az alvás probléma kezdi meghozni a gyümölcsét. Tegnap volt néhány érdekes dolog, amit elfelejtettem vagy rosszul csináltam, de a legnagyobb fail mégis csak az volt, amikor nem raktam vizet a bögrébe, majd a mikróban el is posszant.
Hétf...ja nem, kedd!
Reggel hatalmas meglepetést okozott az időjárás: amíg a múlt héten lazán egy pólóban lemehettél napközben, ma hajnalban ordenáré nagy szél hordta a havat. Brrr! Oké, hogy hűvös-párti vagyok, de elindulva munkába nem kicsit fagytam meg.
Közben olvasom Albert Camus-tól a Közönyt, régi hiányosságom ez is. Amilyen nehezen szippantott be az első etap, amit elolvastam, a második nekifutás annyival jobb lett.
Hétvégén rendeltem két könyvet Moly-ról, ahova utána feltöltöttem a magánkönyvtáramat. Nem is volt akkora feladat, mint elsőre tűnt. Aztán pedig azon gondolkoztam, hogy lehet el kéne indítanom az ország 87844. könyves blogját, de hamar letettem róla. Ki tudja, talán majd egyszer.
I Thinking of Ending Things
Szerettem Iain Reid - Azon agyalok, hogy ennek véget vetek című könyvét, viszont fáztam az ötlettől, hogy film készül belőle, még akkor is, ha a tényleg egyedi látásmódú Charlie Kauffman fogja rendezni. Ezt a regényt irtózatosan nehéz vászonra vinni. Nos, ha Kauffman nem száll el a végére, talán még sikerült is volna. Az élmény felemás: voltak jó pillanatai, de a végére nagyon elszállt az öreg.
Lucy (Jesse Bickley) és barátja, Jake (Jesse Plemons) a srác szüleihez indulnak látogatóba. Miközben a lányt folyton hívogatja telefonon egy szám (történetesen az övé), valaki pedig mindig ugyanazt az üzenetet hagyja postafiókjában. Miközben elmerülünk Lucy belső monológjaiban, valamint a sráccal folytatott dialógusokban, hamarosan megérkeznek a szülőkhöz (Toni Collette és David Thewlis kiválóak!), megszakításokkal egy másik jelenetsort is bemutatnak nekünk, történetesen, ahogy egy idős karbantartó dolgozni indul egy iskolába, illetve, ahogy telik a monoton munkanapja.
Talán csak a könyv ismeretében mondom, de egyáltalán nem untam a filmet. Maga a regény is tele van borzasztóan sok gondolattal, amelyeket a lány fogalmaz meg, szinte már végeláthatatlannak tűnik mindez. Itt azért valamicskét sikerült visszafogni, míg a könyvben körülbelül a felénél érnek oda Jake szüleihez, addig itt úgy félóra után célegyenesbe érnek. És muszáj megjegyezni, hogy a szülőknél tett látogatás mennyire, de mennyire kiválóan sikerült. Valóban, mint egy igazi rémálom, de ennél többet nem mondok.
A finálé viszont... nos, Kauffman itt kicsit messzire ment. Míg a regény alapvetően egy thriller, addig itt egy inkább művészfilmet kapunk, minimális thriller beütéssel csak, és ezzel nem is lenne különösebb gond, de az utolsó, körülbelül 10-15 percre ez a művészieskedés borzasztóan túl lett tolva. Volt egy pont, amikor egyetlen huszárvágással véget lehetett volna vetni a filmnek, és egy sokkal jobb élménnyel lettünk volna gazdagabbak, azonban Kauffman nem állt meg, és én ezt rettentően sajnálom.
Tanácsok: ha se a filmet nem láttad, se a könyvet nem olvastad, mindenképp olvasd el, de a filmmel óvatosan! Ha láttad a filmet, de nem tetszett, mindenképp adj egy esélyt a regénynek! Én magam nem véletlenül tologattam eddig a megtekintést, sejtelmem sajnos beigazolódott.
(Kis háborgás így a végére: ha egy regényt kiadnak magyarul is, és abból film lesz, amely kap magyar címet, nem értem, hogy miért nem lehet a kettő azonos. "A befejezésen gondolkozom" - nem rossz cím ez sem, de a könyv előbb jött ki. Ezt csak így ide teszem a végére.)
The Lighthouse
Anno, amikor megtudtam, hogy ez a film elkészül, borzasztóan be voltam zsongva, hiszen:
- A The VVitch rendezőjétől
- Fekete-fehérben
- Horrorfilm
- Ami egy világítótoronyban játszódik!
Mind a négy tény olyan, amire azonnal rárepülök, mégis, mivel az elmúlt években már negyedannyi filmet sem nézek, mint anno, egészen mostanáig tologattam a megnézését. Végül megkapta az esélyt.
Elöljáróban annyit mondanék, hogy bár a The Lighthouse is tetszett a maga módján, de a The VVitch talán egy kicsit jobban. Két férfi (Willem Dafoe és Robert Pattinson) érkezik egy elhagyott szigetre, hogy a világítótoronynál dolgozzanak. Dafoe a toronyőr, Pattinson pedig a segédje. Az öreg ki is használja a helyzetet: agyba-főbe csicskáztatja szegény legényt, kutyának hívja, minden piszkos munkát megcsináltat vele, miközben ő maga csak éjszakai szolgálatot vállal, hogy őrizze a torony tetején lévő égőt, ahova a fiúnak megtiltotta a belépést. Ha nem láttad a filmet, elég ennyit tudnod.
Nem úsztuk meg olcsón, az biztos, de hát a The VVitch esetében sem volt olyan egyértelmű a képlet. Maga a film elképesztő atmoszférával bír, a szűk képarány, valamint a fekete-fehér képi világ kegyetlenül rátelepszik az emberre, igazán nyomasztó hangulatot adva minden egyes képkockának. Mindkét színész alakítása parádés, annak pedig borzasztóan örülök, hogy bár Pattinson egy ideje levetkőzte a Twilight-os imázsát, de nem fél ilyen kaliberű filmekben játszani. Amit itt leművel, az tényleg egy bravúros jutalomjáték, hiszen nem kicsit mutatta meg, mire képes. Aki még mindig szkeptikus vele szemben, annak kötelező a The Lighthouse!
Végül egy nagyon nem könnyen emészthető filmet kaptunk, de nem is egy szájbarágós horrorra lehetett számítani. Nehéz darab, kell hozzá egy hangulat, és nem utolsó sorban egy befogadó készség. Kell hagyni ülepedni, kell várni vele, amíg az ember letisztultan értékelni tudja, de még némi utánajárás sem kizárt.
A tavaszi illat
Épp az imént voltam kint cigizni (reggel 7 óra van) és megéreztem azt a semmihez sem hasonlítható, tipikus tavaszi illatot, amely minden évben eszembe juttatja az iskolás éveket, egészen pontosan azon szegmensét, amikor lassan, de biztosan kopogtatott a nyári szünet. Hihetetlen, hogy egy illat mennyire bele tud ivódni az ember emlékezetébe, és milyen nosztalgikus emlékeket képes felidézni.
Én egyébként nagyon szerettem a középiskolai éveket, hiányzik az iskola és a társaság, így ez a nosztalgia hullám, ami most kora reggel elkapott, egyfelől jó, de inkább keserédesként hatott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)