Fredrik Backman két kisregénye után - Párom ajánlására - belevetettem magam egy kissé vastagabb könyvébe, ez pedig a Hétköznapi szorongások. Muszáj írnom róla, mert annyira, de annyira... jó volt.
Ritkán sikerül elkapnom már ennyire az elején a fonalat. Backman nagyszerűen ír, nem csak a prózája szerethető, de olyan fordulatokkal operált a történet során, hogy egyetlen pillanatra sem lankad az olvasó érdeklődése. Nem beszélve a karakterekről, akiket nem csak, hogy egytől egyig meglehet szeretni, de velünk maradnak, beszélünk róluk és emlékszünk a nevükre.
A történetről nem fogok írni konkrétan, maradjunk annyiban, hogy egy félresikerült túszdráma, egy kihallgatás, valamint egy bizonyos híd fontos szerepet játszik benne. Ennyit elég is tudnod, bár tény, hogyha bele is mennék részletesebben, akkor is van olyan jó a komplett regény, hogy szinte ugyanúgy tudd élvezni.
A történet, amin nevetsz, sírsz, derülsz. Hol kissé lehangol, máskor viszont a magasba emel. Bámulatos, hogy ennyi ötlet és ennyi kreativitás belefért egyetlen történetbe. Mindenkinek kötelező jelleggel ajánlott!