Olyan elképesztő csend van és olyan mentális nyugalom jár most körül. Jó kicsit magammal és a gondolataimmal lenni.
The Banshees of Inisherin
Martin McDonagh munkássága nálam eddig: négy filmből négyet imádok. In Bruges, Seven Psychopaths, Three Billboards Outside Ebbing, és most a The Banshees of Inisherin. Elképesztő élmény volt, noha nálam még mindig az In Bruges vezet magasan, de elmondhatom, hogy McDonagh szinte az egyik kedvenc rendezőmmé lépett elő. Colin Farrell és Brendan Gleeson újfent zseniálisak, a melankolikus, már-már medidatív, ír falusi hangulat pedig remekül megalapozza az alapkonfliktust: a két jó barát egyik tagja egyik nap bejelenti a másiknak: többet nem akarok a barátod lenni. És ennyi az alapsztori, ebből pedig McDonagh a magához illő módon hozza ki a legjobbat. Sajnálom, hogy eddig tologattam, mert valóban megéri azt a két órát, amit nyújtani tud.
Nosztalgia Metal
Reggel baromi nosztalgikus hatás fogott el, konkrétan egy régi Static-X dal, nevezetesen a Cold ment a fejemben. A semmiből. El is kapott a hangulat, rittyentettem egy Spotify playlist-et, amelyen olyan előadók kaptak helyet, mint a P.O.D., Limp Bizkit, Static-X, KoRn, Subscribe, és még sorolhatnám. Olyan dalok, amiket körülbelül 16 és 22 éves korom között hallgattam. Piszkosul jó érzés volt a reggeli tennivalók közben bömböltetni a dobhártyám felé, és jó érzés, hogy ott van a playlist-ek között most ez, gondosan összeválogatva.
Személyre szabott pokol
Ugyan nem félek sem a fogorvostól, sem magától a beavatkozástól, mégis valami szörnyű, semmi máshoz nem fogható szorongás fog el, amikor a rendelő várójában ülök. Ha létezik személyre szabott pokol, akkor az nálam abszolút egy véget nem érő várakozás egy szépen berendezett fogorvosi rendelő várótermében, miközben a hiába szép, ám vészjósló ajtó mögül fúró, szívó hangokat hallok. Az idők végezetéig.
Korán van még
Régen volt már, hogy akár délig is el tudtam aludni. Nem volt rendszeres, de nem jelentett gondot, ha egy-egy szabadnapomon ki akartam aludni magam. Az évek elteltek, a szemeim mindig korábban nyílnak ki. Jó lenne, ha néha képes lennék rá, hogyha felgyűlik a sok fáradtság, megint tudjak mondjuk tíz órát hunyni. Ugyanakkor szeretem a hajnali, friss levegőt, szeretem ebben a még félig világos csendben meginni a kávémat az erkélyen. Nyugalommal alapozza meg a reggeleimet.
Fröccs
Még mindig antialkoholista vagyok, ugyanakkor tegnap ittam fröccsöt (mértékkel), és ebben a melegben, jó hideg szódával valahogy mennyei érzés volt.
Hagyni kéne
Néha nehezen tudom eldönteni, hogy ami ebben a világban megy, az tényleg nem egy szimuláció-e, amely Trey Parker és Matt Stone ötlete alapján működik. Átfutom a híreket, de próbálok nem belemerülni, Twitterre is óvatosan merészkedek csak fel. Lássuk be, az ember néha szereti felbaszni magát dolgokon. Ilyenek vagyunk. Jó lenne, ha nem csak néha, de tényleg ki tudnám zárni a zajt, amely tudatosan ingerel és hoz ki a sodromból.
Rendszám-spotting
Azt hiszem megtaláltam a “főgonoszt”, tegnap ugyanis a RAT-666 parkolt a bolt előtt.
Alaptézis
Alaptézis az, hogy indulás előtt nem ülünk le a kanapéra, hogy szusszanjunk még egy kicsit. Ezt most csak azért írom le, mert sikerül folyton beleesnem ebbe a hibába újra és újra.
Jhumpa Lahiri: Amerre járok
Ez a cirka 160 oldalas könyv egy magányos, negyvenes éveiben járó nő mindennapjait meséli el. Minden fejezet egy-egy helyszín, ahol a névtelen főhősnő jelen van. Elmeséli, hogy miket lát, miket érez a látottak alapján, és mindeközben nagyon távolságtartó a világgal. A városi elidegenedés lenyomata, amit Jhumpa Lahiri próbált megfogalmazni, és az igazat megvallva sikerült is neki. A regény könnyen fogyasztható és hamar kiolvasható. Nem egy olyan kötet amit bátran merek ajánlani mindenkinek, de azt el tudom képzelni, hogy évek múlva újra előkerül majd.
#660
Eltelt több, mint két hónap, hogy a belvárosból kiköltöztünk ide, a kertvárosba, viszont egyszerűen képtelen vagyok túltenni magam azon, hogy bár látom minden szépségét az új környéknek (főleg az előzővel párhuzamba állítva), mégis túlságosan megszoktam, hogy az utcánkban volt szinte minden, ami meg nem, az a másik utcában. A seggünk alatt volt a bolt, a fodrász, az út túloldalán a bank, konkrétan semmiért nem kellett messze menni. Az ott töltött hat év alatt olyan szinten megszoktam a kényelmet, ami ezzel járt, hogy nagyon nehéz lesz ezt az új helyzetet elfogadnom. Igen, most egy biztonságosabb és csendesebb környéken élek, ráadásul félig-meddig zöld övezetben. Azt is tudom, hogy ennek kellene örülnöm. De mégis minden szarért nagy utat kell megtennem, és ehhez még idő kell, hogy megbarátkozzak vele.
#659
Utálom magam, hogy van -2000 Forintos kuponom = pizzát kell rendelnem. Jó lenne egyszer megtanulnom, hogy nem, nem kell.
#658
Ismét sikerült nagyon korán kelnem, egészen pontosan 4:50-kor untam meg a forgolódást. Viszont úgy döntöttem, hogy a mai napra tervezett dolgok nehezebb részét megcsinálom minél előbb, szóval kihozom a koránkelésből a legjobbat. Így nagyon korán mentem és intéztem el a nagy bevásárlást. Egyrészt kevesen voltak, másrészt jó volt idő előtt letudni. A friss, kora reggeli levegőn tett séta pedig felbecsülhetetlen volt.
#657
7:54 - Vasárnap van és nekem dolgozni kell menni, lassan ideje lenne összekapni magam, a harmadik kávém fele még a konyhapulton, egyre csak hűl, miközben arra vár, hogy utolsó pillanatra hagyott tennivalóim közepette egyszer csak felhörpintsem, de ki tudja, talán ad egy kis löketet, talán felpumpálja a szívem annyira, hogy kitartson, amíg beérek dolgozni.
#655
Tegnap délután elképesztően jó idő volt, felmerült a kérdés, hogy mit csináljunk? Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk könyvesboltba és nem fogunk hazatérni üres kézzel. Így is lett: megvettem Jhumpa Lahiri - Amerre járok című kötetét. Vékony, röpke idő alatt kiolvasható, de mivel nem mostanában olvastam bármit, így visszazökkenésnek kiváló.
Amúgy a könyvek ára (is) iszonyatosan felment. Egy komplett fizetésemet ott tudtam volna hagyni, annyi minden érdekelt.
#654
Egy kiegyensúlyozottabb életért: mától se Facebook, se TikTok nincs a telefonomon. Fb amúgy sem volt használva. Nem akarom, hogy a végtelen görgetés falja fel az időmet.
A következő az Instagram lesz, amit maximum akkor szednék le újra, ha képet akarok megosztani - bár jó kérdés az, hogy így egyáltalán lenne értelme?
A végső, nagyon távoli cél annak a kérdésnek a végére járni, hogy tulajdonképpen szükségem van (viszonylag) drága telefonra? Kell nekem az a mindennapok menedzselésében, hogy ennyi skillje legyen?
Tök boldog lennék, ha x idő múlva kiderülne, hogy elég egy butatelefon. Este itthon kicsi netezés a gépről, és több idő lenne élni, ahelyett, hogy impulzusok hadával szembesülnek napközben.
#653
Korán keltem, mert kidobott az ágy (megint). Ma reggel volt idén az első alkalom, hogy az erkélyen állva éreztem az igazi, tavaszi illatot, amit már hetek óta illene érezni. Azt a hamisítatlan frissességet, amely nosztalgikus hangulatot teremt, néhány pillanat erejéig vissza repít azokba az időkbe, amikor a május még nem volt ennyire viharvert hónap. Hiányoznak a régi tavaszok.
#652
Vannak dolgok, amiktől napközben kissé szorongok, ha eszembe jutnak. “Mi van, ha ez és ez lesz?” És ezek néha, álmomban tényleg megtörténnek.
#650
Van, hogy szinte érzem, ahogy egy adott pillanatban fokozatosan elpárolog belőlem a tenni akarás.
#649
Néha csak így ülök reggelente, nagyjából húsz percig csinálom a semmit, elolvasom ezt, belenézek abba, teljes időpazarlás, lényegében semmi értelme. Mégis, ha nem csinálnám, mintha valami hiányozna a reggelemből.
#647
Mindig furcsán néznek, amikor mondom, hogy reggelente jóval korábban (minimum két órával indulás előtt) kelek fel. De ez van, egyszerűen szeretek komótosan elkészülni. Lassan kávézni, nem kapkodva összeszedni magam, kicsit leülni és rákészülni a napra. El sem tudom képzelni, milyen frusztrált lennék a nap folyamán, ha ezt az időt megfelezném.
#646
Ami másnak a zene, az nekem a csend. Engem egy dal maximum rövidtávon képes felpörgetni vagy inspirálni, de néhány óra egyedüllét a legnagyobb nyugalomban, az napokig feltölt.
#645
Ritkán látott ismerősöktől mindig megkapom, hogy milyen sokat fogytam. Nyilván meglepődnek amikor meglátnak és nem tudják, hogy engem mennyire frusztrál már ez a mondat, honnan is kéne tudniuk, hogy hányszor jegyzik meg mások? Általában annyit mondok erre, hogy "hát igen...". De szívem szerint elmondanám, hogy "hát igen, nehéz évek állnak mögöttem, folyamatos stressz, gyomorideg, szorongás és gyász, ilyenkor az ember lead néhány kilót".
#644
De mi van akkor, ha az álmok egy komplex világot alkotnak, amely folyton működik? Amikor itt ébren vagyunk, akkor ott alszunk? És azért álmodunk össze-vissza, mert ott nem érvényesek az "evilági" szabályok és konkrétan bármi megtörténhet?
#643
A minap AKPH-t hallgattam és arra gondoltam, hogy mennyire hiányzik, milyen jó csapat volt és mennyire jót tett a hazai rap szférának a létezésük. Aztán beugrott az is, hogy így legalább nem okoztak csalódást: jó lemezek, jó dalokkal és nem értek el addig, hogy valamelyik albumukon érezhető legyen a kiégésük.
Emellett TrAnzKaPHka - Kastély című minilemeze talán az egyik, legalábbis szerintem legprofibb hazai hip-hop album. Több ilyen kellene.
#642
Megint egyre többször gondolok arra, hogy mennyire irigylem azokat, akik elvonultak a világ elől, remeteként élik az életüket, és nem kap az agyuk millió információt egyetlen nap alatt. Nem stresszelnek a világ dolgain, az ő világuk a saját maguk kis világa.
#641
Tegnap egy nagyon furcsa érzésem támadt, és konkrétan a semmiből jött elő. Nevezhetjük neurózisnak is. A lényeg, hogy egyik pillanatról a másikra elkezdtem aggódni azon, hogy egyszer, valamikor, bármikor a Párommal történni fog valami rossz és én nem tudom megvédeni. Konkrét helyzetek is lejátszódtak a szemeim előtt és elfogott a szorongás. Szerencsére nem volt annyira mély ez az egész élmény, így sikerült elterelnem a gondolataimat, ha nem is olyan könnyen. De olyan 15-20 perc alatt lejött rólam. Máskor is voltak már hasonló aggodalmaim, szorongásaim, de még egyszer sem ennyire a semmiből találtak be, egyik pillanatról a másikra. Nem tudom, hogy ez valaminek a kezdete-e…
#640
Fogalmam sincs, hogy a macskáknál mi ez a “lökjünk le törékeny dolgokat az asztalról” szokás, de köszönöm nekik, hogy ezzel is emelik az internet színvonalát!
#639
Eléggé ambivalens érzéseim vannak a Twitterrel kapcsolatban, amióta megint használom. Egyrészt rengeteg a szórakoztató tartalom és az értékes kontent, szívesen állok neki végig görgetni a feed-et. Másrészt iszonyatosan sok a politikai tartalom, amelytől az elmúlt időben igyekeztem óvni magamat. De lassan ott tartok, hogy megint nyakig benne vagyok és frusztrál a hazai helyzet. Erre jó lenne valami megoldást találnom, talán a for you részt kéne ignorálnom.
#638
Szemerkél az eső. A mosógép, a mosogatógép is teszik a dolgukat. Ittam egy kávét és az imént nyomtam el a sokadik cigimet. Egyedül vagyok itthon. Valami kulturális tartalomra vágyom, de nehéz rávenni magam, hogy lekössem a figyelmemet. Annyi mindenhez lenne kedvem (de közben mégsem - ki érti ezt?), hogy inkább neki sem állok semminek. Így mennek el a pihenőnapok a semmibe. Sétálnék, de az idő nem engedi - persze, ha jó idő lenne, nem lenne kedvem sétálni. Voltam antikváriumban, tudtam volna venni két vagy akár három könyvet is, mégis üres kézzel jöttem ki. Ezek vannak.
#637
- Nem ülsz le inkább?
- Kösz nem, próbálom kímélni magam a majdani felkelés okozta gyötrelmektől.
#636
Álmom egy saját antikvárium, kombinálva egy kávézóval. Hatalmas könyvrengeteg, plusz mellé egy-két kanapé, egy-két fotel, dohányzóasztallal. Ha bejössz, és találsz valami kedvedre valót, vagy ha csak bele szeretnél lapozni, nyugodtan ülj le, kezdj el olvasni, igyál mellé egy jó kávét. Nem az a fajta munkahely, amiből bőségesen meg tudnék élni, de az biztos, hogyha valamit, akkor ezt nagyon a magaménak tudnám érezni.
#635
A napokban olvastam egy cikket arról, hogy amerikai, Z-generációs fiatalok egyre inkább kezdik elhagyni az okostelefonokat, helyettük pedig régi, nyomógombos készülékeket vásárolnak. Mindezt a mentális egészségük megőrzése érdekében.
Ezt egyrészt baromi jó olvasni, hiába van nekem is okostelóm, valahol örvendetes látni, hogy valami elindult.
Mert tényleg rengeteg információt kapunk, az agyunk képtelen feldolgozni azt, ami ömlik ránk. Arról nem is beszélve, hogy az okoskütyük - szerintem már kimondhatjuk - a csúcson vannak. Vajon elkezdődött egy új tendencia? Lehet, hogy valami, ami hosszú-hosszú évek alatt felépült, kezd lebomlani? Persze korai ezt még kijelenteni, hiszen okostelefonra mindig lesz igény, mindig többségben lesz az a réteg, akinek kell az, hogy non-stop elérhető legyen, ugyanakkor én az amcsi, Z-generációs fiataloknak hatalmas pacsit küldök.
#634
Ha valami jó dolog történik az életemben, nem tudok neki maradéktalanul örülni, mert mindig azon kezdek kattogni, hogy cserébe milyen rossz fordulat következik?
#633
Ma reggel csodálatos volt az ég alja, ahogy kúszott elő a Nap. Arra gondoltam, mennyire jó is, hogy ez mindössze csak néhány percig tart. Néhány perc tökéletesség. Pont arra elég, hogy ne szokja meg a szemünk, ne váljon unalmassá, ne legyen snassz. Aztán eltűnik (pontosabban átalakul), szép emlékként megmaradva bennünk.
#632
Miért van az, hogy valahányszor valaki szívességet tesz nekem, mindig úgy érzem, hogy örök életemre az adósa lettem?
#631
Az élet olyan, mint egy bevásárlóközpont parkolója: zsúfolt, tele van szeméttel, és mindenki keresi benne a helyét.
#630
Az igazat megvallva képtelen vagyok felfogni, hogy átlagemberek életeit hogyan tudja ordenáré mértékben befolyásolni a politika. Hogyan lehet vallási szinten imádni egy politikust? Hogyan tudja embertársát pusztán a politikai nézetei miatt szívből gyűlölni? Hogyan képes komplett országokat, illetve azoknak lakóit megutálni, mert a politikai sakkjátszma éppen úgy áll, hogy ők az aktuálisan lenézendő nemzet? Hogy lehet így leélni egy életet, hogy a nagy emberek játszmája befolyásolja az identitásodat? Mire mész vele? Boldogabb leszel tőle? Vagy csak a frusztrációdat éled ki? Ha igen, akkor tudd: a frusztrációdat is politikusok okozzák.
#629
Van amúgy bennem némi mazochizmus. Nem posztolok semmit Facebook-ra, nem jelölök már senkit, ezáltal az alkalmazás sincs rajta a telefonomon. Néha azonban, néhány naponta letöltöm, hogy átgörgessem, felmenjen bennem a pumpa és megesküdjek, hogy soha többet nem töltöm le... úgy három napig.
#628
Ha létezik túlvilág, és azon belül pedig személyre szabott pokol, akkor az enyém egy nagy bevásárlás csúcsidőben. Sok ember, mindenki fellöki a másikat, az utolsó termékekért kapkod, silány minőséget kapok horror áron, kígyózó sor a pénztárnál, és az utolsó pénzemet is ott hagyom egy flegma pénztárosnál.
#627
- Jó napot! Megvan Önöknek {író neve}-től a {könyv címe}?
- Igen, megvan. Parancsoljon!
- Ettől féltem.
- Mi a baj?
- Most meg kell vennem.
#626
Egész belejöttem a Spotify playlist-ek készítésébe. Tematikák, magam által kreált borítókkal, hogy szép legyen. Kedvenc saját listám simán csak a "Night" címet viseli (valóban nem túl kreatív), benne pedig tíz dal, mind elektronikus, és mindegyiknek éjszakai hangulata van (micsoda meglepetés!). Ezen kívül van még old school rap zenés, valamint lofi-válogatás is. Meg még néhány. Külön megemlíteném a "Chaotic Mind" nevűt, amelybe gondolkodás nélkül pakolom bele a zenéket, műfajtól, hangulattól függetlenül. Pont ettől szép.
#625
Mivel ma szerencsésen elnéztem a rajzot, így volt egy kis időm a következő buszig. Bejártam hát egy antikváriumot és két könyvesboltot. Tudtam volna venni ezt-azt, de egyrészt b-a-r-o-m-i drágák lettek a könyvek, másrészt nem is olvasok már olyan intenzíven, mint például tavaly. Pedig kéne.
Más.
Egy meg nem nevezett könyvesboltba viszont nem megyek többet. Frászt kapok attól, ahogyan el vannak rendezve a könyvek. Dosztojevszkij például nem sci-fi, ahogyan a Gyűrűk Ura sem. Az önéletrajzi könyveket nem a szórakoztató irodalomhoz, ahogyan Stephen Kinget sem a szépirodalomhoz raknám.
#624
Az élet olyan, mint a liftzene. Sok értelme nincs, de legalább eltereli a figyelmünket arról, hogy süllyedünk.
#623
Ma voltam a szülői háznál, lenyírtam a füvet. Jól esett kicsit a szabad levegőn tenni a dolgom, és nem is húzott le lelkileg, hogy vissza kellett mennem oda. De azért lehetne már hagyatéki tárgyalás, hogy lezárhassuk végre.
#622
Ha létezik Isten, onnan tudom, hogy magunkra hagyott minket, hogy még lehet kapni a boltokban téli fagyit.
#621
És hirtelen május lett. Mintha csak néhány hete lett volna karácsony és újév, erre tessék, úgy repül az idő, hogy észre sem vesszük. Próbálok visszagondolni, hogy mi határozta meg az elmúlt négy hónapot, de lényegében a költözés okozta izgalom, valamint az új otthon megszokása az a két dolog, amely az idei évben eddig dominál. Tényleg pillanatok alatt elszáll egy év.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)