Szakadó esővel búcsúzik a március. Kellemes meleg van a szobában, kintről behallani a pocsolyákat felszántó járművek zaját. Lassan üt be a délutáni kávé, talán inni kéne még egyet. A koffeinfüggőség nem ismer határokat. Most olyan nyugodt minden. Vihar előtti csend lenne?
Szerdai belváros
A borús ég alatt sétálok a belvárosi forgatagban. Nem sokkal zárás előtt a pékségben a kínálat már szegényes, akárcsak a választási plakátokat illető kreativitás. Két könyvesbolt kirakata előtt is megállok. Nézem a kínálatot, de túl sok az itthoni olvasatlan könyvem ahhoz, hogy bemenjek és a végén még kísértésbe essek. Piros pulóveres, maszkos fiatalok osztogatnak szórólapokat. Előttem egy néhány éves kisfiú elesik, már majdnem elsírja magát, de az anyukája vigaszt nyújt neki. A szembejövő labrador látszólag jobban élvezi a sétát, mint a gazdája - inkább az előbbi sétáltatja az utóbbit. Hazaérek, elmosogatok, lezuhanyzok, iszom egy kávét az erkélyen, nézem a szűnni nem akaró tömeget. A szél feltámad, én pedig bemegyek, hogy megírjam ezt a bejegyzést.
Tumblr
Néhány héttel ezelőtt újra csináltam egy Tumblr-oldalt. Annak idején, átmeneti unaloműzésként néhányszor már regisztráltam, most viszont ugyanezzel a blog-névvel, amolyan "webszemét" gyanánt tolom a végtelen reblogot.
Nem mondom, hogy hosszútávú lesz, de egyelőre kellemesen elvagyok vele.
Egy éve nem használtam a Twittert
Aztán ma mégis. Egy utolsót. Elköszöntem, otthagytam ennek a blognak a linkjét, ha valakit esetleg érdekel a továbbiakban, hogy mi is van velem, illetve az amúgy totál átlagos életemben. Ha onnan tévedtél ide, helló, üdvözöllek!
Egy bejegyzésnyi politika
Egy hét múlva választás. Megint eltelt négy év. Nagyduzzogva elmegyek. Ha már élhetek annak az illúziójával, hogy egy demokratikusnak hazudott választáson van beleszólásom az ország menetébe, akkor megyek. De nincsenek nagy reményeim, egyik irányba sem.
A helyzet az, hogy amennyire szeretném bukni látni a mostani rendszert, legalább annyira tartok tőle, hogy mi lesz, ha az ellenzék kerül ki győztesnek.
Ha marad minden a régiben, akkor tulajdonképpen ugyanaz folytatódik tovább, ami eddig is ment: számunkra felfoghatatlan lopások és korrupció, a magyar nép módszeres nyomorban tartása és butítása, nyugati felvilágosodás helyett pedig folytatódik a jól megszokott, szűk látókörű tendencia.
Ugyanakkor ha eljön a hőn áhított váltás, az új kormánynak piszkosul nehéz dolga lesz. Ki tudja, mennyi taposóaknát hagy maga után a jelenlegi brigád. Elképzelni sem tudjuk, hogy a színfalak mögött mikbe futnak bele. És ami a lényeg: ezt hogyan fogják majd tálalni? Hogyan fogják megoldani? Mi lesz a kommunikáció kifelé, a választópolgároknak? Vajon a jelen kormány szektásan gondolkozó szavazói hány nap múltán fognak kárörvendve kommentelni mindenfelé, hogy "ugye, kellett ezeknek a lipsikre szavazni, hiszen kormányozni sem tudnak!". Arról nem is beszélve, hogy szerte az országban, a legfontosabb pozíciókban a jelenlegi vezetés emberei vannak, betonbiztos pozícióban, még évekig. Ha nyer az ellenzék, szinte mozgásterük sem lesz.
Amire számítani lehet (legalábbis szerintem): ha marad a jelenlegi kormány kétharmaddal, akkor az utolsó tényleg kapcsolja majd le a villanyt. Ha nyernek, de nem kétharmaddal, az valóban érdekes eseményeket fog szülni. Ha az ellenzék kerül hatalomra, tekintettel a fentebb leírtakra (és persze ne legyen igazam) a következő forgatókönyveket tudom elképzelni: vagy nem tudják végigcsinálni a következő négy évet, azonban ha mégis, 2026-ban újabb kétharmados narancssárga győzelemre lehet majd számítani.
Szomorú, én is tudom, ugyanakkor korántsem vagyok már derűlátó.
Mínusz egy óra
Nem elég, hogy kegyetlenül megcsonkították a hétvégénket, még az egyetlen nyugodt éjszakán is egy órával kevesebbet aludhattunk. Pedig nekem tegnap este még voltak olyan megváltó gondolataim, hogy ma reggel nagyon korán kelek, hogy tegyek egy sétát a hűvös városban, mondjuk közvetlenül az első kávé előtt. Ehhez képest reggel lazán kinyomtam az ébresztőmet, és visszafeküdtem ("csak pár perc, csak még egy kicsit..."), majd egy órával később másztam ki az ágyból. Azóta a második kávémat is megittam, a város pedig köszöni szépen, jól megvan nélkülem is.
Újratervezés
Ma olyat láttam, amire aztán végképp nem számít az ember. Áll egy autó az út szélén, a volánnál egy saccra harmincas srác ül. Mi van a kezében? Térkép! Igen, széthajtogatott, nagy térkép takarta el a műszerfalat, és azt böngészte éppen. Ugyan nem tudni a dolgok hátterét, de a mai világban, amikor a zsebedben van a világtérkép, ez nem egy sűrűn látott jelenség. Nem leszólni akarom, kisebb élmény volt külső szemlélőként ilyet látni 2022-ben.
Vége lehetne
Vége lehetne már a választásoknak, hiszen lassan a fákról is a kampány lóg bele az arcunkba. Vége lehetne már a reggeli hidegnek, hogy délután ne süljek meg dzsekiben. Vége lehetne már a fűtési szezonnak, de úgyis megint májusig elhúzódik. Vége lehetne már ennek az évnek, pedig szinte még csak most kezdődött. Vége lehetne már ennek a bejegyzésnek, mert nincs túl sok értelme.
Front
Harmadik napja fáj a fejem. Ma már kevésbé, de tegnap volt a csúcs. Még hányinger közeli állapotban is voltam. Minden bizonnyal a túlontúl jó idő az oka, amelyet most egyszerre élvezek és egyszerre szenvedem el a következményeit. Majd megszokom.
D-vitamin
A kellemes tavaszi meleg simogatja a bőröm. Élvezem a jó időt, pedig inkább "hűvös-párti" vagyok. De most jól esik. Becsukom a szemem és szívom be a D-vitamint. Néhány pillanatra kizárom a világot, felfrissülök, erőre kapok. Egy kis hétköznapi reset. Most jó. Mehet minden további.
Önkéntes száműzetés
Pár héttel ezelőtt olvastam ki Michael Finkle - 'Az Északi-tó fantomja' (Egy önkéntes száműzetés krónikája) című, dokumentarista könyvét. A történet Chris Knight-ról szól, aki a húszas évei elején járva úgy döntött, kivonul a társadalomból, remeteként fog tengődni, lehetőleg élete végéig. Egy Maine állambeli erdőben kreált magának menedéket, minden szükséges dolgot úgy lopkodott össze magának egy helyi nyaralóövezetből. Végül elfogták.
Nem akarok mindent lelőni, és nem is egy könyvkritika képezi a bejegyzés tárgyát. A lényeg, amiről írni szeretnék, az az egyedüllét. Chris Knight ugyanis amilyen (nevezzük így) leleményes és találékony volt az erdőben töltött évek alatt, olyannyira került maga alá, miután elfogták a hatóságok a legendás fantomot. Knight egyedüllétre született. Vannak ezzel így sokan a világban, ám a társadalom azonnal címkékkel bélyegzi meg ezt a fajta mentalitást, a világhoz ilyesfajta hozzáállást.
Pedig egyedül lenni jó. Egy időben sokat kacérkodtam a gondolattal, milyen lehet hátat fordítani az emberiségnek. És ha Knight-hoz hasonlóan nem is élnék túl törvénytelen módszerekkel, azért izgalmas, mégis embert próbáló feladat lenne így tengődni. Mert lehet bármennyire is elcseszett a társadalmunk, azért mégis kényelmesen élünk. Meleg víz jön a falból, nem fagyunk meg télen, egészségügyi probléma esetén orvosi ellátásban részesülünk. Ha hátat fordítottál az anyagi javaknak, ha nem kérsz a konformizmusból, de ami a lényeg: nem akarsz emberek közelében lenni, mit csinálsz, ha például fáj a fogad? Ha eltöröd a lábad? És még csak telefont sem használsz.
Azonban nem árt néha egyedül lenni. Teljesen egyedül. Ez a könyv egy elég tetszetős gondolat magját ültette el a fejemben. Szeretnék olyan alkalmakat, amikor, ha csak egyetlen napra is, de elvonulni olyan mértékig, hogy lehetőleg egyetlen emberrel se találkozzak, ne érezzem a jelenlétüket. Azt, hogy egyáltalán a környéken vannak. Vagyis egyből kizárható az a megoldás, hogy bezárkózom a lakásba. Elmenni valahova, távol mindentől, kicsit magamba szállni, gondolkozni, ha csak korlátozott időre is, de meglépni azt, amitől olyan sokan tartanak: kettesben lenni a gondolataimmal, kettesben lenni önmagammal.
És most visszakanyarodnék a könyvhöz kicsit. Nem is maga Knight karaktere miatt jutott eszembe ez az egész. Finkle sokat foglalkozik a remete-lét pozitív hatásaival, az egész remeteség kultúrájával. Nagyon jó dolgokat ír, érdekes tényeket és gondolatokat oszt meg.
Az, hogy végül eljutok-e ahhoz, hogy időről időre elvonuljak, majd meglátjuk, mindenesetre nagyon vonz a dolog. Magamat ismerve biztosan nagyon jó kis feltöltődés lenne.
Feliratos bögrék
Szent meggyőződésem, hogy minden üzlet szellemi nívójának konkrét pöcegödre az a rész, ahol a feliratos bögréket árulják.
Fejbe leszünk lőve
Ma a buszmegállóban hallgattam, ahogy egy öreg bácsi magában beszélt, miután látott egy elhaladó rendőrautót.
"Fejbe leszünk lőve. A rendőrök fognak fejbe lőni. Ha nem a Viktor nyer, megint fejbe lőnek, mint a Gyurcsány idejében. Fejbe leszünk lőve. A rendőrök majd jól fejbe fognak lőni."
Szabadon idéztem. Ez így végtelenül szomorú. És nem a politikai hovatartozás miatt. Egy emberből, aki a nyílt utcán magában beszél, ilyen indulatokat vált ki egy rendőrautó látványa. Nem hiszem el ezt az országot.
CBD
Az álmatlanságomra a CBD olaj volt a legjobb gyógyír. Ez egy olyan kannabisz-olaj, amelyben nincs THC, nyugtató hatású. Nappal is lehet használni, de én csak lefekvés előtt cseppentek a nyelvem alá belőle. És sikerült. Kellemesen alszom, nem ébredek fel sokszor, hogy aztán hosszas forgolódás után tudjak csak kis időre vissza aludni. Az egyetlen gond a korai világosság, amely a tavasszal együtt érkezett meg. Az éjszaka így is kellemesen alszom, többnyire kipihenten is ébredek, de hajnalban már kezdek nézegetni, amikor kel a nap. Remélem, hogy ehhez is csak hozzá kell szokni. Úgyhogy ha huzamosabb ideig van inszomniád, bátran merem ajánlani a CBD-t. Kicsit drága, de van az a pont, amikor már nem számít.
Álom doktor
Ma fejeztem be Stephen King - Álom doktor című könyvét, amely a Ragyogás folytatásaként funkcionál, és nem is lenne rossz, ha... szóval sejthető: nagyon csúnyán túl van írva. Feleslegesen hosszú. A múltkor a Billy Summers kapcsán már duzzogtam emiatt, de az semmi nem volt ehhez képest. Tényleg kéne egy kis szünet King és köztem, mert ez a sok felesleges adalék, megannyi szükségtelen információ, az a rengeteg elhanyagolható fejezet nagyon nehezen vitt tovább az olvasás útján.
Csak egy péntek
Születésnapi buli, amire nincs kedvem menni. De legalább túl leszek rajta. Hihetetlen, hogy mennyire introvertált lettem az elmúlt időben.
Csak magamnak köszönhetem
Szóval barátnőm túrótortát készít, Panni márkájú túróból (ez nem a reklám helye, de fontos tényező lesz végül), amit ma szeretnénk megkóstolni. Teszi be a hűtőbe, és így szól:
- Remélem, megszilárdul. Ha nem, akkor marad Panni.
Szilárd. Panni. Facepalm. Ezeket amúgy tőlem tanulja.
Kérlek, Galla, ne!
Mi baja van Galla Miklósnak? Már a Karinthy-gyűrűvel kapcsolatos dolgait sem tudtam hova tenni, bár sokáig azt hittem, hogy csak valami sajátos humort készít elő, majd rá kellett jönnöm, hogy szó sincs erről. Ma belefutottam egy hirdetésbe, amelyben egy fellépését promózza, és nem félt megosztani az infót, hogy a show elején még ruhában lesz, majd alsónadrágra vetkőzik, végül meztelenül fog énekelni, sőt (kapaszkodj!), végül a közönség soraiba is befog menni. Igen, meztelenül.
Régen veszettül bírtam Galla Miklóst, konkrétan neki köszönhetem, hogy megszerettem az angol humort - és ez a rajongásom a mai napig tart. De mi lett vele így, idős korára? Méltósággal is meglehet öregedni, rengeteg humoristának sikerült. Borzasztóan sajnálom, hogy idáig jutott, pedig hatalmas pillanatokat köszönhetett neki az ország, annak idején.
Hétf... ja nem, szerda
A hosszú hétvége pillanatok alatt elszállt, ma pedig megpróbáltunk visszazökkenni a szürke hétköznapokba. Küzdelmes volt a reggel, akárcsak a nap többi része, de hát ez várható volt. A szabad levegőn írom ezt a bejegyzést, fúj a szél, mégis kellemes idő van. Alig várom már az első délutáni kávémat.
Ateizmus, vallás, egyházak
Alapvetően ateistának tartom magam, bár tény, hogy sok ateista kivetne a soraiból, mivel nem vagyok az a típus, aki fröcsögve gyalázza azokat, akik hisznek valamiben.
Lényegében, röviden összetudnám foglalni, mi az álláspontom: nekem, személy szerint egyik általam ismert vallás nézete sem fér bele a világképembe, ugyanakkor felőlem mindenki abban hisz és azt követ, amit akar. És ezzel semmi baj sincs, amíg az a hitvilág nem jelent veszélyt senkire, vagy éppen nem akarja minden áron rátukmálni a másikra a saját hitét.
Nincs jogom lehülyézni azokat, akik bármelyik hitrendszer szerint élik az életüket. Van egy masszív réteg a világban, akiknek a vallás adja meg azt az erőt, hogy egy napot végig tudjanak csinálni. És az igazat megvallva, ez még mindig egy egészségesebb módszer, mintha valaki végig alkoholizálná és/vagy kábítószerezné a komplett napját.
Természetesen a vallás terén is átlehet esni a ló túloldalára. A bigottság, a maximális elhivatottság kiöli az egyénből a saját autokráciáját, megfosztja a tágabb látókörtől, illetve, ha elvből elutasít mindent, ami számára "ártalmasnak" vagy "világinak" titulált, azzal megfosztja magát a kritikus gondolkozás lehetőségétől. Ezzel újfent nincs baj, ha neki ez jelenti a harmóniát és a boldogságot, de nehéz így barátokra lelni, kivéve persze, ha nem valamilyen gyülekezet tagja.
Ellenben az egyházakról már kevésbé tudok pozitívan nyilatkozni. Jöhetnék itt a kötelező sallangokkal, miszerint nyájba tereli a gyanútlan, lelki szegény embereket, hogy aztán pénzt szedjen be tőlük, és alkalomadtán még politikai állásokat is foglaljon, természetesen a maga érdekében... Igazából nem csak "jöhetnék vele", de már ki is mondtam, mindegy. Az egyházak szerintem végtelenül károsak abban a formában, amelyben ma működnek. Biztosan vannak kivételek, de jelenlegi helyzetükben egyáltalán nem csoda, hogy sok ateista összekeveri a hitet az egyházakkal és így általánosít.
Úgy röviden ez a véleményem ezekről a dolgokról. Jól esett kiírni magamból.
Mindig van minden
Random film, sorozat. X elmegy Y lakásába. Utóbbi megkérdezi, hogy iszik-e valamit. X válasza: "igen, egy (random ital) jól esne."
És hozza. Sosincs olyan, hogy "az most épp nincs, elfogyott, nem is volt."
Vasárnapi dolgok
Tegnap a szokásos, vasárnap délelőtti takarítással egybekötött ebédkészítés után a kora délutánt egy városi sétának szántuk. Spontán volt, de csak abból a szempontból, hogy merre menjünk pontosan. Kellemes időben indultunk, de amire hazaértünk, ez már nem volt annyira elmondható.
Aztán este újranéztük a Jurassic Parkot. Hihetetlen, hogy 29 éves ez a film. Mai szemmel azért vannak hibái, de szépen áll ellen az időnek.
Konteós zagyvaságok
Magam sem tudom, hogy miért, de valami oknál fogva nagyon tudnám szeretni azt a jövőt, amelyben földönkívüliek leszállnak, és bejelentik, hogy ők teremtettek meg minket. Nyilván, valószínűleg nincs így, és őszintén szólva nem tudom, miért örülnék ennek a lehetőségnek.
Amúgy a konteók száma, mára megszámlálhatatlanná vált, és egyszer én is kreáltam egyet. Talán csak egyszer tettem közzé, egy Twitter-bejegyzésben, és természetesen hatalmas baromság. A lényege a következő volt: az emberiség egyszer már lakhatatlanná tett egy bolygót, a Föld pedig már a második otthonunk, amelyet egyszer terraformáltak.
Viszont ha létezik kedvenc összeesküvés-elméletem, akkor az a 'kitalált középkor'. Itt olvashattok róla, ha érdekel valakit. A lényege, hogy a 614-től 911-ig terjedő évek nem léteztek, konkrétan el lettek csalva.
Bármennyire is sok van belőlük, bármennyire is szomorú, hogy egyeseknek szent meggyőződése egyik-másik konteó, én mégis szeretem olvasni őket, mert szórakoztatnak.
Ezt benéztem
Szóval felraktam a vizet, hogy főzzek tésztát. Gondoltam, teszek bele egy kis olajat. Hát nem tökmagolajjal sikerült meglocsolnom?
A The Big Bang Theory szomorú igazsága
A helyzet az, hogy éppen nézzük újra a The Big Bang Theory-t (sajnálom, az Agymenők cím nekem nem megy). A hetedik évadnál járunk. Legutóbb talán a kilencedikig jutottunk, most a cél az, hogy be is fejezzük. De nem konkrétan erről akartam írni.
Két dolgot vettünk észre, amik eléggé szemet szúrtak. Az egyik, hogy a négy férfi főszereplő mennyire lelkileg sérült a szüleik által.
Ott van Sheldon: elhunyt apa, bigott vallásos anya. Raj: elnyomó szülők. Leonard: professzor apa és anya, a hagyományos gyermekkor teljesen mellőzve általuk. Howard: apja lelépett, az anyjával pedig hát, nem éppen egészséges a kapcsolata.
A másik dolog, ami felkeltette a figyelmünket, az Stuart. A képregénybolt tulajdonosa mellékszereplőként tűnik fel hébe-hóba, és amit biztosan tudunk róla: van néhány komoly szervi betegsége, ezenkívül súlyos depresszióban szenved, magányos és még a pszichológusa is öngyilkos lett miatta.
Ennek tudatában elég szörnyű belegondolni, hogy a TBBT főszereplőinek van egy ilyen, súlyos problémákkal küzdő ismerőse, miközben ők konkrétan le se szarják. Néha meghívják ugyan, de nem rejtik véka alá, hogy nem tagja a csapatnak és nem is tervezik bevenni, nem hogy segíteni neki, esetleg lelki támogatást nyújtani számára. Raj is csak addig volt igazán jóban vele, amíg Howard az űrben tartozkodott. És ez így, ebben a formában nem kicsit bicskanyitogató hozzáállás a részükről.
Az pedig csak hab a tortán, hogy néha, amikor Stuart megemlíti mondjuk egy öngyilkossági kísérletét, a közönség hangosan nevet.
Hosszú hétvége ON
Péntek délutánonként olyan szinten elkap a fáradtság (ahogy szoktam mondani ilyenkor: kijön rajtam a hét), hogy csak kamillázok egész délután. De végre itt a hosszú hétvége, most négy napig eszembe se jusson a munka! Lemegyek azért látogatóba apámhoz, de remélhetőleg a pihenésből is kifog jutni bőven. Nyilván nem kéne elpazarolni semmittevésre a maradék időt, bár esélyes, hogy a keddi nap pont arra lesz szánva. Aztán majd jön az élet és jól közbeszól? Ne úgy legyen!
Tavasz volna?
Már kopogtat a tavasz, de a tél csak nem akarja beengedni. A nap, hol eltűnik, hol felbukkan, közben a csípős szél még fújja az arcunkat. A reggeli, mély álomból való ébredés okozta fáradtság kitart egész nap, miközben a váltakozó időjárás gondoskodik az aktuális fejfájásról. A délutáni kávé egy valódi megváltásként folyik szét a szervezetemben. Picit hiányoznak a téli, meleg szobában bevackolós esték, a korai sötétedéssel. De majd újra eljön az is.
Néha
Komolyan nem szabad híreket olvasni, mert néha csak arra tudok gondolni, hogy el kellene húzni innen a faszba francba.
Nőnap
Valójában nem is nőnap van, hanem a "ugyanazok a szar viccek lepik el a közösségi oldalakat idén is"-nap, mint például a
- Boldog nőnapot minden Zoltánnak!
- Boldog Zoltánt minden nőnek!
- Zoltán Erikának milyen jó napja van ma!
...és társai. Na jó, nyilván csak vicceltem, nőnap van a javából. Férfiaktól tömött sorok a virágárusnál, nők az utcán csokrokkal a kezükben.
Honnan jönnek ezek?
Mostanában minden reggel, közvetlenül ébredés után azonnali dallamtapadásom van, ráadásul nem is akármilyen dalokkal. Ma reggel például Cindy Lauper - Girls Just Want To Have Fun. Honnan? Nem is tudom, mikor hallottam utoljára. Ráadásul nem is kedvelem különösebben. Mondjuk még mindig jobb, mint valamelyik reggel az R-Go.
Zálogkirályok
Kíváncsi lennék, hogy ezek a zálogos, adok-veszek valóságshow-k (?) mennyire hitelesek, mennyire vannak megjátszva. Otthon nincs tv (vagyis van, de nem kábeltévére használjuk), viszont valahányszor apámnál vagyok látogatóban, ilyesmi műsorokat néz, és ebben a kis időben amúgy nagyon rá lehet függni. Vannak idegesítő, részenként visszatérő dolgok (mindig egy afroamerikai csinál balhét, ami miatt ki kell rakni a boltból), de amikor mennek az alkudozások, az valamiért izgalmas tud lenni.
Stand by Me
Kétségkívül az egyik legnagyobb hatással a Stand by Me (itthon: Állj mellém vagy Állj ki mellettem) című film volt rám, Rob Reiner rendezésében, Stephen King - A test című novellája alapján.
Az ok nem nagy megfejtés: gyerekkoromban, vidéken mi is számtalanszor útra keltünk. Bár nem hullát kerestünk, nem is volt konkrét úticélunk, de még csak a tájak sem voltak annyira gyönyörűek, mint a filmben. Csak mentünk. Erdők, rétek, dombok, sínek. És nagyjából ebben a korszakomban láttam először a filmet. Sokáig csak egy bizonyos jelenetre emlékeztem belőle, konkrétan arra, amikor a srácok a tábortűznél mesélnek történeteket... igen, a piteevő verseny hányásos jelenete hagyott mély nyomokat bennem. Évekkel később, amikor láttam a filmet, meglepve tapasztaltam, hogy jé, ez a jelenet bizony innen van.
Muszáj kitérni a látványra, pontosabban arra, hogy mennyire gyönyörű az amerikai vidék. Az embernek kedve támadna útra kelni pontosan, centiről centire azokon a tájakon, amelyeken ez a négy jó barát végigment. Nincs jobb szó rá, hogy bámulatba ejtő.
Úgyhogy a gyerekkori kalandozások végett, a Stand by Me elképesztően nosztalgikus hatással van rám. Legutóbb talán két éve, hogy újranéztem, de nem is akarom túlzásba vinni, egyelőre még várnék egy következő megtekintéssel. Jobb, ha nem koptatom el.
Igen, kicsit fáradt vagyok
Ha kerékpárnak hívjuk a kerékpárt, akkor a triciklit lehetne hívni keréktriónak, a monociklit pedig mondjuk... keréknek.
Álommunka
Álmomban nem volt állásom, de adódott egy lehetőség, hogy egy korábbi munkahelyemre vissza menjek. Nem volt hozzá kedvem, de más lehetőség nem adódott, azonban itt is akadt valami kavarodás, és csak húzódott a dolog, hogy lesz-e munkám, avagy sem. Szerencsére aztán felébredtem. Baromi nyomasztó volt. Kafka imádta volna.
Nem jó idők ezek
Akaratlanul is kattintok, mert érdekel, hogy merre tart a háború, de minden egyes alkalommal felcseszem az agyam. Nincs mit tenni, ezek sajnos ilyen idők. Megtehetném, hogy homokba dugom a fejem, de annak sincs semmi értelme. Jobb félni, mint megijedni, és különben is, ez egy olyan helyzet, amikor nagyon nem árt, ha naprakész vagy. Legyen már vége!
Házhoz
Minden alkalommal házhoz megyek a lófaszért, amikor szombat reggel, nyitásra megyek az Eco Family-be. De hát ez van, túl akarok esni az egészen, hiába van eszméletlen tömeg. Ja, és megint baromi drága lett minden.
Cipőből fa
Lehet, hogy ez csak nekem újdonság, de ma hallottam róla először, és nem hittem a fülemnek, annyira hibátlan ötlet.
Szóval veszel egy Johnny tornacipőt, amely idővel teljes mértékig lebomlik. Ha nem használod már, fogod és elülteted. Miért? Hát mert elrejtettek benne egy almamagot.
Remélem, hogy az ötletgazda díjat kap. Annyira szimpatikus ez az egész, tényleg emelem a kalapom.
Mask/Off
Szóval hétfőtől megint nem kell maszk. Pedig milyen jó kifogás is tud lenni a "jaj, ne haragudj, hogy nem mentem oda beszélgetni, nem ismertelek fel maszkban."
Délelőtti fáradtság
Ma délelőtt olyan szintű fáradtság tört rám a semmiből, hogy csak néztem ki a fejemből. Mint aki napok óta nem aludt, és azt is kemény, fizikai munkával töltötte. Nem tudom, hogy mi volt ez, honnan jött és mi okozhatta, de szerencsére dél körül elmúlt. Csoda, hogy tudtam dolgozni.
Miért pont a Blogspot?
Kanyarodjunk vissza egy kicsit, amikor cirka 14 évvel ezelőtt elkezdtem blogolni. Akkor valamiért a Blogspot mellett döntöttem, ne kérdezzétek már, valamiért ez tűnt jónak. A blog.hu nem tetszett, a Tumblr-nél kicsit komolyabbat szerettem volna, így két lehetőség mellett mérlegeltem: Freeblog vagy Blogspot. Utólag áldom a döntésemet, hiszen a Freeblog megszűnésével kukázhattam volna az addigi munkámat.
Tény, hogy a Blogspot közel sem egy nívós blogmotor. Nincs kezdőlap, nem lehet címlapra kerülni, a sablonok pedig, ha csak nem kontárkodsz bele alaposan, finoman szólva is igénytelenek, még most, 2022-ben is. De egyszerűen ezt szoktam meg. Hiába változott a kezelőfelület, még mindig képes lennék csukott szemmel is kitolni egy bejegyzést. Minimális erőfeszítést igényel.
Szóval igen, vannak kisebb-nagyobb bajok a Blogspot-tal, nem egy Wordpress, de a magam részéről nem bántam meg, hogy annak idején itt tettem le a voksom.
Azé', mer' nem vótá katona!!!
Alig várom, hogy egyszer szóba kerüljön egy beszélgetés alkalmával valami olyasmi, hogy "a mai fiatalok azért ilyenek és olyanok, mert nem voltak katonák!".
Megvan ugyanis a megsemmisítő válaszom erre, éspedig: "Viszont olyan generáció nevelték őket ilyenné, akik voltak katonák."
Pedig általában konfliktuskerülő vagyok, de ha valakinek a sorkatonaság a megoldás a bármire is, azzal nagyon kinyílik a bicska a zsebemben.
Csőre töltve
Minden elismerésem Csőre Gáboré, fantasztikus szinkronhang, Eric Cartmant szó szerint hibátlanul hozza. Ugyanakkor minden művész életében van legalább egy fekete pont, és nála sajnos ez az "alzaponthuuu", ami lássuk be, megbocsáthatatlan.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)