Vége a januárnak, búcsút int az év első hónapja, és amire észbe kapunk, már 2023-mat fogunk írni. Persze az még kicsit odébb van, de tény, hogy egy hónap már el is telt az évből. Ami még biztos, hogy bárkivel beszéltem idén, mindenkinek a valakijével már történt is valami rossz. Erősen kezd ez az év is.
Hatefő
Pokoli rosszul aludtam, a hátam is elfeküdtem, tegnap túl sokat ettem és sokmindent, így a gyomrom sem volt éppen a helyzet magaslatán, ráadásul a munkaidő is takaréklángon égve bukdácsolt előre. Ilyen volt ez a nap eddig.
Konklúzió
A hétvége nagy konklúziója, hogy amíg a Macskafogón egyáltalán nem fogott az idő vasfoga, addig az Ace Venturán nem is keveset.
Mood
Chillezős lo-fi zene közben készül a vasárnapi ebéd, miközben (feltehetőleg a hirtelen berobbant, kellemessé vált időjárás miatt) gyötör a fejfájás. A könyvet reggel kiolvastam, ideje egy másikat levenni a polcról. Ez a vasárnap is úgy elfog menni, mintha nem is lett volna.
De jó lenne Bukowski-val inni egyet
Persze nem iszom alkoholt, és Bukowski sem él már, de immár a sokadik Bukowski könyv után arra jutottam, hogy ez az általa képviselt szikár, minimalista, mindenféle köntörfalazástól és kompromisszumtól mentes írásmód az, ami a legközelebb áll a szívemhez.
Ha vannak diákok, akik megcsömörlöttek a kötelező olvasmányok nyelvezetétől, és elhatározták, hogy életükben soha nem olvasnak el egy könyvet sem, na nekik a legutóbb letudott, Forró vízi zene című Bukowski novelláskötetet maximálisan tudnám ajánlani. Rövid kis szösszenetek, pillanatképek emberek életéből, de nem akármilyen emberekről van szó: lecsúszott, többnyire semmirekellő, a társadalom peremére szorult alakok, akik többnyire alkoholisták, írók, és lóversenyen herdálják el a kevés kis pénzüket (igen, pont, mint Bukowski).
Szeretem, ahogy ír, szeretem, amiket ír, bár néha még engem is megbotránkoztat, de pontosan tudom, mit kell várnom az ilyen novelláktól: nincs konkrét elejük, sem megszokott lezárások, ahogyan csattanókra sem kell számítani. Tényleg, mintha csak limitált időre belesnél vadidegen emberek ablakán. Aztán mész is a következőhöz.
Nagy igazság
Miközben az új világ, a modern technika gőzerővel azon dolgozik, hogy megkönnyítse az életünket, nekünk egyre kevesebb időnk van úgy általában bármire.
Baki
A tegnapi nap felfedezése, hogy a The Big Bang Theory 1x07-ben Raj egyszer megszólal, pedig Penny a szobában van. És senkinek sem tűnik fel.
Yeah Man!
Nem tehetek róla, akárhányszor meghallom, hogy "yeah man", azonnal az ugrik be, hogy "Jemen utca 15, Jemen". Igen, a Jóbarátokból és Janice hangja.
Make Stephen King Great Again!
Olvasom Stephen King - Billy Summers című könyvét, és bár eddig is tudtam, hogy King finoman szólva sem Trump szavazó (nem csak a Twitter bejegyzései miatt, de néhány közelmúltbeli könyvében is utalt rá), de itt rápakol néhány lapáttal erre a tényre. Én sem bírom Trumpot, soha nem is bírtam, és örültem, amikor végre leváltották. Ugyanakkor King veszettül túltolja az ellenkampányt. Tegnap kezdtem olvasni, haladok vele azért, de még jócskán az elején vagyok. De Trump már jó párszor szóba került, természetesen negatív kontextusban. Illetve egy, a főhős által nem kedvelt karakterről is hamar előkerült egy fotó, amin "Make America Great Again" sapkát visel.
Kedves King! Tudjuk, olvastuk már, hogy nem vagy Trump szavazó. De ne essünk át ennyire a ló túloldalára, kérem!
Szeretek teregetni
34 éves, 5 és fél éve élettársi kapcsolatban élő férfiként ki merem jelenteni: szeretek ruhákat teregetni. Nem tudom, hogy mi az oka, de tény, hogy klassz érzés kivenni a mosógépből a friss illatú ruhákat, hogy aztán szépen elrendezzem őket a szárogatón. Nálam ez valamiért nem házimunka, hanem egy megnyugtató időtöltés.
Mikor lett női márka a Vans???
Ha ez egy olvasott blog lenne, biztosan kapnám az ellenvéleményeket, én pedig örömmel fogadnám mind. Régen volt több Vans cipőm is, aztán ez a rajongásom valamiért elapadt - nem utáltam meg, egyszerűen csak közömbössé váltam vele szemben. Mostanában kezdtem gondolkozni, hogyha legközelebb cipővásárlásra kerül sor, akkor beújítok egy Vans lépőt, azonban megfigyeltem, hogy manapság egyetlen hímnemű egyed lábán sem látom ezt a márkát. Csak és kizárólag lányokon. Náluk viszont nem kicsit elterjedt. Na nem mintha ez a megfigyelés meggátolna abban, hogy ilyen cipőt vegyek, de érdekes, hogy bármennyire is figyelek (márpedig én valami bizarr oknál fogva nagyon is figyelem, hogy kin milyen cipő van), nem látok olyan fiút, aki Vans cipőt visel.
A múlt éjszaka
Más megoldást nem tudok elképzelni, minthogy a felső szomszéd egész éjjel (de tényleg, egész álló éjjel) azzal foglalatoskodott, hogy átrendezze a komplett lakását. Akárhogy is agyalok azon, hogy mi történhetett nála, nem jut eszembe semmi más lehetőség. Két röpke alvás között már fogalmaztam a korántsem szalonképes levelemet, amit majd reggel a lépcsőházba kiragasztok, de így a hajnali órákra úgy, ahogy sikerült megnyugodnom. Amúgy még mindig csinálja, ebben a percben is.
Szombati lustaság
Ülök a kanapén, túl a második kávén, idebent meleg, odakint elkezdett esni a hó, és arra gondolok, hogy mennyire nincs kedvem innen kimozdulni, márpedig ki kell.
Hosszú január
Ha jól emlékszem, tavaly is írtam már róla, de most megint aktuális: baromi hosszúnak érzem a januárt. És ez még csak a huszonegyedik nap. Minden egyes évben ezt érzem - mondjuk megnyugtat, hogy ezzel nagyon nem vagyok egyedül. Hiába, a munkaidőben is az első óra telik el a leglassabban.
Horzsolások
Kiolvastam Robert Jackson Bennet - Horzsolások című. Shirley Jackson-díjas könyvét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy néhány évvel ezelőtt egyszer már nekiálltam, de akkor félbemaradt, és most, amikor újra elkezdtem elölről, az is eszembe jutott, hogy miért...
A helyzet az, hogy bár egészen kiváló hangulata van, a fiktív kisváros is hátborzongatóan rejtélyes a maga módján, a történet is ütős, ahogyan a rejtély is megfelelően van adagolva, viszont kegyetlenül túl van írva. Ez főleg a karakterekre igaz: minden egyes szereplőről túl sok információt tudunk meg. És még annál is többet. Képzeld el, hogy megjelenik egy új karakter, és kapásból oldalakon keresztül adagolják a személyes tudnivalókat róla. Amik egyébként nem ártanak, ha vannak, de ilyen mértékben egy idő után már szívem szerint átugrottam volna bizonyos fejezeteket.
Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy végre valahára sikerült kiolvasnom: ha szereted Kinget, ha tetszett mondjuk a Wayward Pines-féle kisvárosi, misztikus hangulat, na meg ha bírod Lovecraft-ot, akkor mindenképp adj neki egy esélyt. Azonban ha nem vagy vevő a vaskos könyvekre, és a 640 oldal Nálad már annak számít, akkor mindenképp csak akkor kezdj bele, ha kellőképpen türelmes hangulatban vagy.
Mona Bright, a volt zsaru lelkét csúnya horzsolások csúfítják. Az anyja kilenc éves korában egy sörétessel vetett véget az életének, az apja pedig egy igazi rohadék, akitől jó messzire kellett menekülnie, hogy ha már boldog nem is lehet többé, de legalább valamiféle békével teli életet élhessen. Most azonban mégis szembe kell néznie a múltjával, az öreg ugyanis beadta a kulcsot. Ráadásul kiderül, hogy Mona ezzel örökölt egy házat, ami még az anyjáé volt fiatalon. Fiatalon és boldogan egy olyan korszakban, amiről ő semmit nem tud. Kíváncsisága csillapíthatatlan, hiszen a boldogságot sosem ismerte, de talán a múltban most megtalálhatja.
Mona két nagy akadállyal szembesül: a ház az új-mexikói Winkben található, ami viszont egyetlen térképen sem szerepel. Ezt az akadályt még sikerül leküzdenie. A másik viszont annál nehezebb: épp egy rejtélyes gyilkosság után érkezik a klasszikus amerikai álmot megtestesítő, idilli kisvárosba, amit hamarosan egy újabb követ. Ráadásul nem csak az emberek viselkednek vele roppant furcsán, hanem a város létezésében is kifejezetten aggasztó dolgokat vél felfedezni, melyek végül rádöbbentik: léteznek horzsolások, melyek sokkal súlyosabbak és fájóbbak annál, mint amit ember ép ésszel elviselhet.
Ha nincs itthon őrölt paprika
Nekiállsz a pörköltnek, felkockázol minden hozzávalót, és már izzítod a hagymát, amikor a fejedhez csapsz, hogy basszus, nincs itthon őrölt paprika! Mit lehet ilyenkor tenni, ha nincs kedved csak emiatt lemenni a boltba? Kettővel több, később beledobott pörköltszaft kockával kiválóan lehet helyettesíteni. Lehet, hogy ez csak nekem újdonság, de ma jöttem rá.
Kereskedelmi etikett
Dolgoztam már kereskedelemben annak idején, de azt hiszem, nem nézték volna jó szemmel azt, ami ma történt velem. Történetesen épp én voltam soron, amikor megjelenik a pénztáros egyik kollégája, és megkéri, hogy segítsen neki megkeresni valamit, mert elvesztette. Leolvasás félbemarad, én ott állok egy vásárlás közepén, egy szó nélkül lelépett, és vagy két percig csak vártam, miközben a sor csak nőtt mögöttem. Ilyen is van.
Megfázás ON
Tegnap reggel kezdődött. A garatom kapart, és ma délutánig nem is volt más tünet. Mostanra égnek a szemeim, gyengék a végtagjaim, ráadásul náthás is lettem. Hőemelkedésem viszont nincs. Jó kis hétvégének nézek elébe...
Gyorslevesfüggőség
Mivel baromi egészségtelen, így nem ajánlom senkinek. Sokan ki is kérik maguknak, hogy de hát ez nem is igazi leves. Én mégis baromira ráfüggtem a Vifon és társai-féle, kínai gyorslevesekre. Ráadásul a lehető legkevesebb vízzel, a lehető legcsípősebb ízben, hogy minél inkább szívja fel a tészta, és minél intenzívebb ízeket produkáljon. Tény, hogy inkább előétel, mint leves, nálam most mégis elég komoly addikciót okozott.
Bárkivel megtörténhet
Ma belefutottam egy ilyenbe. Mennyire lehet elkeseredve, mennyire lehet kilátástalan élethelyzetben az, ha valaki kézzel írt cetliket dobál idegen emberek postaládájába, azzal a felhívással, hogy eladták a feje felől az albérletet és sürgősen lakhatást keres? Borzasztóan szomorú helyzet ez. Bár én még mindig kicsit jobban hajlok a lakásbérlés, mint a saját tulajdon felé, de basszus, ilyenkor néha kicsit elgondolkodom azon, hogy bármikor nálunk is bekövetkezhet. Vajon én is cetliket fogok rakni a postaládákba a nevemmel, telefonszámommal? Nem hiszem, mindenesetre most nagyon csúnyán lekopogom.
Lejönni a közösségi oldalakról
A Facebook volt az első, ahonnan töröltem magam. Annak idején egy haverom szólt, hogy hé, itt ez a Facebook, regisztrálj légyszi, legalább lesz egy ismerősöm. Regisztráltam, bejelöltem, és az egész még annyira új volt, hogy egy darabig neki is és nekem is csak egy ismerőse volt. Néhány évvel ezelőtt telt be a pohár és hagytam ott. Azóta sem hiányzik, talán nem is fordult meg a fejemben, hogy visszamenjek oda.
A Twitter volt az az oldal, amit nagyon sokáig szerettem. Gyakorlatilag még nem hagytam ott véglegesen, hiszen a profilom még létezik, de tavaly március óta nem írtam ki semmit, és be sem léptem. Kicsit megváltozott a világ ott is, mintha a "kemény mag" állandóan támadásban állna, hogyha valaki kicsit is az átlagosnál eltérőt ír, azt elkapják, közszemlére tegyék, és elüldözzék onnan az illetőt.
Instagram. Na, ez érdekes téma, mivel az oldalamat pusztán csak kikapcsoltam, de elég lenne újra belépnem, és megint aktiválódna. Erre azonban nem igazán látok esélyt a közeljövőben. Túl sok a jóból, amit látok. Mindenki hihetetlenül boldog. Mindenkinek hibátlan a haja. Mindenki oda meg vissza van. Félreértés ne essék, nem idegesít mások boldogsága (a napi 5 kép és 2 sztori a gyerekről, mindez egy személytől annál inkább - igen, ez egy létező jelenség), nem irigylek én senkit, főleg, mert pontosan tudom, hogy mindenki csak a szépet és a jót rakja ki. Majd ha lesz egy elfogadott "bad day gram" hullám, akkor megyek.
És nagyjából ennyi, ki is fújt. Totálisan elhidegültem a közösségi oldalaktól. Mindezt úgy, hogy mindhárom oldalon szinte más-más embereket követtem. Nagyon minimális volt az átfedés. Olyan közegek ezek, ahol nem érzem már jól magam. Voltak időszakok, amikor megéltem ezeket, aktív voltam, jelen voltam, posztoltam, ha kellett, ha nem. Manapság el sem tudom képzelni, hogy újra legyen Facebook-profilom, hogy újra csiripeljek a Twitteren, vagy, hogy egy újabb képet filterezzek szanaszét az Insta kedvéért.
Dwight
The Office újrázás zajlik éppen az elmúlt hetekben itthon. Annyit szerettem volna csak mondani, hogy Dwight. Mindenki dolgozott már egy Dwight-tal, aki még nem, az majd fog. Ha pedig a nyugdíjas éveidben visszagondolsz arra, melyik kollégád volt a te Dwight-od, és arra jutsz, hogy egyik sem, akkor van egy rossz hírem: mindvégig Te voltál Dwight.
Sunday
11:34 - Odakint csípős és borús a vasárnap, idebent kellemes a meleg, a hamarosan elkészülő, fokhagymás sülthús illata beszivárog a konyhából, az ébredés túlságosan is korai volt, de legalább a kávé teszi a dolgát, de ez a nap is kibaszott gyorsan elfog telni.
Ezt álmodtam
Ezen reggel kiakadtam. Szóval Galla Mikós és Laár András társaságában kávézgattam egy elég igényes helyen. Aztán csináltunk egy közös képet. Fogalmam sincs, hogy ez miért és hogyan...
Félek őszintének lenni?
Annak idején, amikor elkezdtem ezt a blogot, arra gondoltam, hogy itt aztán majd jól kiírok magamból mindent. Nem ez volt az elsődleges cél, inkább az, hogy ami eszembe jut, azt koncepció nélkül megosztom, de valahol ez is közrejátszott. Amolyan terápia jelleggel.
Írtam is jó sok dologról, történésekről, gondolatokról, azonban a mélységeket inkább csak felülről karcolgattam. Ezalatt azt értem, hogy például simán leírom, ha nincs jó időszakom, azt viszont már félek megosztani, hogy pontosan mi is a baj. Volt már, hogy írtam egy mocskosul őszinte bejegyzést, de kitöröltem. Igen, valószínűleg arról lehet szó, hogy félek maximálisan őszintének lenni. Nem hazudok, de nem mondok el mindent. Nem ferdítek, de jó kiegészítés lenne, ha a teljes képet megosztanám. Ez talán idővel változni fog, talán nem, mindenesetre megpróbálom levonni azt a konklúziót, hogy ezzel a bejegyzéssel már elértem valamit, hiszen a probléma beismerése az első lépés a gyógyulás felé.
Ilyen világ lettünk
Míg annak idején az ember a szomszédját nyomta fel ilyen-olyan indokkal, addig manapság az Oroszlánkirályt jelentjük be, a kérdéses nemi szerepeket (???) illetően. Gratulálok, de komolyan! Remélem, csak trollkodás volt.
És már megint
Úgy egy hete kikészít a hajam. Minden nap, minden órájában. Most konkrétan percekre vagyok attól, hogy elinduljak a fodrászhoz, erre belenézek a tükörbe és mit látok? Nem is rossz ez így...
Tapad a dallam
Amikor körülbelül a negyedik napja szól ugyanaz a dal a fejedben, és semmi sem segít. Meghallgattam, dúdolgattam, de esélytelen: a Beach Boys - Kokomója nem hagy békét nekem.
Mintha forradalom lenne
Elég durva, hogy tegnap este, már legkésőbb hét órára olyan kaliberű durrogtatás zajlott az utcákon, mint máskor éjfélkor szokott. Nyilván mindenkinél szubjektív, mikor mennyire örül az éves kötelező berúgás estéjének, de részemről enyhe túlzásnak érzem, hogy kora estétől éjfélig konstans forradalmi hangulat zajlott odakint.
Amúgy nem toltuk túl a party hard fogalmát, de azért ma jó sokáig aludtunk. És mi a mai program? Lazulás és debreceni kolbász túladagolás.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)