Sunday
Ballagás
Ma volt keresztfiam középiskolai ballagása. Be kell vallanom, ez volt az első olyan ballagási élményem, amikor a diákok leülhettek az előre odakészített székekre. Lehet, hogy ezt már több helyen csinálták, de én most találkoztam ezzel a jelenséggel először. És végre! Végre nem arra voltak kényszerítve szegény végzősök, hogy a tűző napon álljanak, és hogy összeessen valaki, szinte napirendre pontosan. Hatalmas pacsi az ötletgazdának!
Egyébként most jutottunk el oda, hogy a családban nincs több ballagás. Ez volt az utolsó, a legkisebb unokaöcsém is elballagott.
Aszály
Tekintettel arra, hogy milyen gyakran van hangsúlyozva a könyvben a kánikulai forróság, ebben a nagy melegben még jobban bele tudtam magam élni Jane Harper - Aszály című regényébe.
Vedd a nagyobbat!
Kicsit sem új keletű jelenség, megannyi alkalommal belefut az ember, de ilyen difivel még nem találkoztam. Gondoltam, veszek egy jó hideg tonikot. Nézem, a fél literes: 339 forint. Oké, mondom ez kicsit húzós. Ránézek a másfél literes kiszerelésre (kapaszkodj meg!): 349 forint!!! Vagyis tíz forint a különbség. A baj az volt, hogy a másfél literest esélyem sem lett volna elrakni. Mindegy, vettem egy kólát, az legalább akciós volt.
Akkor és most
Mintha még a színe is más lenne a városnak, amikor a fiatalságodat éled benne. A hangulat, az atmoszféra, minden más, ha szabad vagy és nincsenek kötöttségek, ha úgy érzed, hogy tiéd a világ. Aztán egészen más képet fest ugyanaz a környezet, amikor évekkel később már húzod az igát, pörgeted a mókuskeréket, nőnek a gondok a válladon, bekerít az élet. Néha, amikor nosztalgikus hangulatba kerülsz, a régi színek mintha vissza-visszatérnének, de pislogsz kettőt és mintha nem is lettek volna.
Leszokás: újabb nehézségek
Szombat este elfogyott a nikotinrágóm. Tudtam előre, ha nagyon akartam volna, veszek még aznap délelőtt - vasárnap ugyanis esélyem sincs erre. De gondoltam, itt az ideje, hogy lejöjjek a cuccról.
Hát, ha azt mondom, hogy vasárnap szenvedtem, akkor finoman fejeztem ki magam. A több, mint egy hónap dohányzásmentes időszak alatt ez volt az első igazán, de úgy tényleg szenvedős nap. Hiába, a nikotin elvonás az nem semmi.
A sztori vége az lett, hogy hétfőn végül vettem még egy doboz rágót. Féltem ettől már korábban is, ugyanis hiába nem szívok cigit, a nikotinról még mindig nem sikerült lejönnöm, sőt: még függő vagyok. Szóval újabb nehézségek elé kerültem, így egy hónap és egy hét után.
Késő bánat
Most döbbenek csak rá, hogy néhány évvel ezelőtt nem kellett volna túladnom néhány könyvemen, csak mert "nem volt hely". Jelenleg nagyon sajnálom, hogy akkor így döntöttem. Például Bret Easton Ellis összes könyve már valaki másnál van. Vagy egy fél Chuck Palahniuk életmű. Fuck! Újra nem venném meg, mert már mind olvastam és nem hiszem, hogy valaha ismét belelapoznék komolyabban. Csak abban bízom, hogy egyszer még ebben az életben kiadják őket valami atomfasza borítóval, amiért már érdemes lesz megint beruházni rájuk.
Napi duzzogás
Leszokás: kéne is meg nem is
De inkább kéne. Szóval a héten volt az első hónapforduló, a rágóm pedig hamarosan elfogy. Ez az ötödik doboz. És többet nem akarok venni, hiszen ha tényleg leakarok szokni, akkor a nikotinrágóról is le kell jönnöm. Könnyen lehet, hogy már csak azért rágom, mert tudom, hogy van.
Egyébként hihetetlen, de a szaglásom tényleg jobb lett az elmúlt hetekben, és még az ízeket is kicsit intenzívebbnek érzem. Egyelőre csak ezeket a tapasztalható pozitívumokat tudnám mondani, na meg persze azt, hogy nincs cigiszagom (amiért gondolom sokan hálásak).
Vigyázz, színek!
Ez most egy teljesen érdektelen bejegyzés lesz: a lényeg, hogy kicsit variáltam a blog kinézetén, főleg betűtípusok és betűméretek terén. Az eredeti tervem az volt annak idején, hogy mindig és minden körülmények között fekete, fehér, maximum szürke színekkel fogok dolgozni, de most gondoltam egy nagyot: a bejegyzés címe vörös lett!
Leszokás: az első hónap!
Szóval itt tartok. Egy hónapja nem gyújtottam rá. Mondanám, hogy bontok egy pezsgőt, de egyrészt annyira nem is szeretem, másfelől pedig ha megérezném az alkoholt, biztos rá akarnék gyújtani.
Egyenként az elmúlt pár napban jobban bírom, mint a múlt héten. Az tényleg kemény volt. Most sokkal jobb, nem kívánom annyira, bár a reggeli kávé még mindig nagyon magányos.
A lényeg: túl vagyok az első egy hónapon. És ennek nagyon örülök.
Leszokás: négy hét!
Szóval eltelt négy hét. Huszonnyolc napja nem gyújtottam rá.
Igaz, ez a hét eddig rettenetesen próbára tett. Nem kicsit volt rajtam a rágyújthatnék, de sikerült felülkerekednem rajta, vagy legalábbis túlélni valahogy, cigi nélkül. Eddig az ingert figyelembe nézve az elmúlt néhány nap volt a legkeményebb. Tudom, hogy sokaknak ez semmit sem jelent, de igazi hősként tekintek most magamra, figyelembe véve, hogy mennyire szerettem cigizni, és hogy körülbelül öt dohánybolt van a közelben.
Hamarosan meglesz az egy hónap!
Friday
16:56 - Péntek délután, délutáni kávé, a belváros szinte szó szerint lélegzik, az idő forró, a kávé is forró, a hétvége nem tartogat sok jót, de legalább kész a kaja, és közben a kávé is egészen iható hőmérsékletű lett.
Leszokás: amikor jó lenne megbotlani
Szombaton lesz négy hete az utolsó cigimnek, de a napokban nagyon úgy érzem, hogy hmm, nem is lenne rossz egy szálat elfüstölni. Ez persze csak az étvágy; a valóságban minden bizonnyal úgy nézne ki, hogy rágyújtok, köhögök, a felénél elnyomom, és azon átkozom magam, hogy ezt most miért kellett?! De persze ez remélem, nem fog kiderülni, mivel még mindig úgy vagyok, hogy csak azért sem gyújtok rá.
Érdekes adalék viszont, hogyha elmegyek az utcán valaki mellett, aki éppen akkor dohányzik, nem zavar a füst és az inger sem jön meg. Egyszerűen kellemes füst szagot érzek, semmi több. Nagyon nem bánnám, ha ezzel a jelenséggel így is maradnánk. Kevesen mondhatják el, hogy így vannak vele.
Ami viszont öröm, hogy sikerült teljesen elhagynom a "menjünk ki" szokást napközben. Nem magáról a dohányzásról van szó, de az első napokban előfordult, hogy csak úgy kimentem az erkélyre néhány percre. A szokás hatalma. Eleinte zavart, hogy mehetnékem van, de nem jár hozzá bagó, aztán megszoktam, hogy üres kézzel, maximum egy kávéval mentem ki, de mostanra már ki sem akarok menni. És ez jó.
I'm no Superman
Épp egy sokadik Scrubs-újrázás kellős közepén járunk (még mindig a legjobb sitcom, EVER!). A lényeg, hogy csak most tűnt fel, mennyi olyan jelenet van, amikor valamelyik szereplő megy a folyosón, a kamera pedig szemből veszi. Ha ezt kiszúrod, mindig fel fog tűnni (szóval bocs!).
Egyébként minden egyes újranézésnél kicsit máshogy vagyok a karakterekkel. Nyilván Cox örök kedvenc, de például legutóbb Kelso volt a kedvencem. Most nem tudnék konkrét kedvencet említeni, az viszont biztos, hogy ezúttal J.D. idegesít a legjobban. Megmerem kockáztatni, hogy konkrétan egy rohadék a srác.
Ettől függetlenül, ha eddig nem tettétek, nézzetek Scrubs-t! Természetesen csak és kizárólag a nyolcadik évaddal bezárólag. Nem, nincs olyan, hogy kilencedik évad!!!
Hétfők
Hétfő van, és ez már pont nem az a meleg, amit szeretek. Télen születtem, de őszi gyereknek tartom magam. Biztosan kifejtettem már korábban itt a blogon, de nincs számomra kedvesebb idő, mint az ősz: a kellemesen hűvös szeptember, a semmihez sem fogható hangulatú október, valamint a borús, kopasz fákkal tarkított november. Imádom minden egyes napját.
Ez a szinte tűzforró meleg viszont sosem volt ínyemre. Jut eszembe, ruhákat kellene vennem. Igen, nyárra. Van néhány, de a legtöbb már itthoni használatra amortizálódott az elmúlt hónapok során.
Leszokás: három hét
Az új Király
Valahol érthető, hogy mindenki a régi Stephen King-ért van oda, hiszen annak idején írta legnagyobb klasszikusait, amelyek alapján a világ asszociál rá. Az elmúlt időben belevetettem magam King "újhullámos" könyveibe, és gyerekek, lehet, hogy én vagyok túlságosan elfogult, de ezekkel sincs semmi baj.
Ott volt az Emelkedés, a Joyland, az Újjászületés, A magas fűben, nekem mind tetszett (főleg a Joyland). Persze az is lehet, hogy sikerült beleválasztanom. A legfurcsább élmény az Emelkedés volt: egy kedves kis történet, megspékelve valami szürreális adalékkal, nagyon nem King-es élmény volt, de amilyen röpke kis olvasmány volt, olyan jól szórakoztam rajta.
Tervezem további újabb King-könyvek elolvasását, bár tény, hogy a régiek közül is bőven van mit pótolnom. A lényeg, hogy eddig nekem a közelmúltbeli King irományok sem okoztak csalódást. Mondjuk Ragyogás-szintű magasságokba egyik sem ment, ez tény.
Viszlát, Twitter?
Néhány nappal ezelőtt deaktiváltam a Twitter-fiókomat. Március óta nem poszoltam semmit, most pedig egy hónapom van rá, hogy visszaállítsam, ha nem, akkor végleg megszűnik. Őszintén szólva nem érzek késztetést arra, hogy visszalépjek. Az oldal Twitter-fiókját sem kezelem egy ideje. Úgyhogy könnyen lehet, hogy a sok éves csirip-pályafutás idén ért végérvényesen véget.