Teljesen természetes, hogy ma romlik el a víztartály a WC-ben: ugyanis a ma délelőttömet tölthetném egyedül, én-időben. Ez általában így szokott lenni, lásd: néhány hete a bejárati ajtó kilincse adta be a kulcsot. Érted, a kulcsot...
Még 4 nap
Ahogy közeledik a temetés napja, úgy kezdek egyre inkább megzuhanni. Túl akarok lenni rajta, le akarom zárni. Tudom, hogy aznap, sőt utána is még nehezebb lesz, de így sem jó, ahogy egyre inkább feszít szét. Kedd még messze van, ha ebből a szempontból nézzük.
Napi szösszenet
Ez a csütörtök igencsak álmosan telt, és telik még most is; a mai napomat így a kávé támogatja. Délután voltunk könyvtárban, mert könyvvásár van, de nem nagyon találtam kedvemre valót. Végül, miután nyolcadjára is átnéztem a felhozatalt, megvettem egy Dürrenmatt kisregényt.
Amúgy szépen, lassan beiktatódott (kimondva de hülyén hangzik) itthon, hogy esténként, közvetlenül a pizsi feldobása előtt olvassunk. Ez nagyjából egy-egy órát tesz ki. Kellemesen elálmosít, és már a híreket sem görgetjük végig utána, nyugodtabban hajtjuk álomra a fejünket.
Úgy nagyjából ezek vannak.
Néha
Néha eléggé tudom utálni magam azért, mert van felelősségtudatom - ha nem lenne, fognánk magunkat, és elmennénk, vissza se néznénk, nem törődve a holnappal, a holnaputánnal, a jövővel, csak itt hagynánk az egészet.
A kávé nem tréfa
Én vagyok az az ember, aki ha azt látja, hogy tippre holnap délután elfogy a kávé, akkor még ma képes leszaladni a boltba, hogy nyugodtan tudjon aludni.
A szülői házban
Itt vagyok az üres házban, amit cirka 36 évvel ezelőtt építtetett egy család. A házban, ahol felnőttem. Amelyhez annyi emlékem tartozik. Most üres. Nyolc napja, hogy nem lakik benne senki.
Eljöttem, hogy lenyírjam a füvet. És most záporoznak az emlékek. Voltak olyan gondolataim, hogy mielőtt eladásra kerül, eltöltök itt egy hétvégét, teljesen egyedül. Nevezzük búcsúnak. Most viszont úgy érzem, hogy nem menne. Nem jó itt.
Most tudatosul bennem igazán, hogy már semmi nem lesz ugyanolyan. Igen, ez az élet rendje. Így mennek a dolgok, eleve el van rendelve. De nehéz, és a temetésig még nehéz is lesz.
The Big Bang End
El sem hiszem: második nekifutásra végignéztük a The Big Bang Theory-t. Amikor annak idején elsőre elkezdtük, a kilencedik évad végéig jutottunk, és valamiért nem tudtuk rávenni magunkat a folytatásra. A helyzet az, hogy így, visszatekintve ez teljesen érthető: az utolsó évadok baromira nyögvenyelősek.
Megkockáztatom, hogy amióta Leonard, Howard és Sheldon is már mind párkapcsolatban éltek, akkor romlott el valami a sorozatban. Értem én, hogy kell a jellemfejlődés, egy karakter akkor jó, ha az évek folyamán változik, ahogy egyre inkább benne lesz a korban, ugyanakkor itt nagyon nem tudtak velük mit kezdeni az írók. Konkrét példa Howard és Bernadette: ahogy gyerekeik lettek, konkrétan ki is írhatták volna őket a sorozatból, annyira semmilyen konfliktusaik és élethelyzeteik lettek. Pedig az első, körülbelül öt évad zseniális volt, egyszerűen imádtam ezt a fajta humort, és nagyon meg lehetett kedvelni a karaktereket.
Van valami, ami ugyanakkor szúrta kicsit a szemem: Raj. Itt van ez a szerethető, indiai srác, aki tizenkét évadon át kisebb-nagyobb sikerekkel próbált barátnőt találni magának, de lényegében végig lelkizte a sorozatot. A fináléra mindenki révbe ért (még Stuart is!), de két epizóddal a vége előtt Raj és a barátnője szakítanak. Komolyan szálka volt a szememben, hogy így elbántak vele.
A befejezés szép volt, Sheldon beszéde kiválóan összegezte az elmúlt tizenkét évet. Így, hála istennek nem kellett keserű szájízzel otthagynom őket. Hiányozni fognak. Voltak nagyon szép pillanatok, hatalmas nevetések a részünkről, és persze van, amit azóta is idézünk.
Hajnali fodrász
Folyton ezt csinálom: ha csak szombaton tudok eljutni fodrászhoz, hajlamos vagyok korai időpontot kérni. Most is reggel hét órára megyek. Ez így, az időpontfoglaláskor jól hangzik, legalább túl leszek az egészen és előttem az egész nap. Azonban most, amikor félóra múlva már javában készülődnöm kell, szidom magam, amiért félkómás állapotban, világomat nem tudva szédelgek a lakásban.
Hazafelé
Pénteki túlóra vége. Buszozok haza, túl fáradt vagyok most az olvasáshoz, de azért sikerült kicsit haladnom a könyvvel. Nézem az ablakon lefolyó esőcseppeket, a szürke várost, a reménytelenséget keltő, színtelen égboltot. Autók gázolnak a pocsolyákban. Suhanok hazafelé, nemsokára otthon leszek már.
Időpont
Ma végre pont került a temetés időpontjának végére: május 3. Kicsit hosszú idő, szeretném már lezárni, de rajtunk kívülálló okok miatt alakult így. Utána biztos más lesz. Egyelőre nagyon felemásan érzem magam még mindig.
Amikor
Amikor hirtelen azt sem tudod, hogy milyen nap van, amikor az időjárás behatárolhatatlan, amikor a fejed szét akar robbanni, amikor semmihez semmi kedved, amikor csak aludnál, amikor már csak egy kávét akarsz az élettől, amikor frászt kapsz az emberektől, amikor még tudnám sorolni, na az ma van.
Amikor a halálból üzlet lesz
Ma intézkedtünk a temetéssel kapcsolatban. A reggelt a patológián indítottuk, ahol hamvasztást kértünk. Befizettük az összeget, majd mentünk a temetkezési vállalkozóhoz. Én választottam az urnát. Őszintén szólva az egyetlen szép urna volt a választékból, és tudom, hogy neki is ez tetszett volna. Temetés jövő héten. Végül a virágoshoz mentünk, akivel a temetkezési vállalkozó kapcsolatban van, hogy koszorút rendeljünk. A hölgy annyit mondott, hogy nem tud árat mondani, még a nagyker sem tud nekik perpillanat árat mondani, a határ a csillagos ég. Amúgy is felszöktek az árak, pluszban még ballagások is lesznek. Ettől függetlenül természetesen megrendeltük.
Az igazat megvallva, azt hittem, hogy keményebb menet lesz. Nem volt így sem egyszerű, kicsit talán kezdi felfogni az agyam, hogy ez most tényleg megtörténik, és semmi sem lesz már olyan, mint volt. Ahogy három évvel ezelőtt anyám esetében, így valószínűleg most is a temetés után fog kijönni rajtam az egész.
Húsvéthétfő
Reggel viszonylag korán keltem. Délelőtt elmentem boltba (van a közelben egy bolt, ami egész évben nyitva van), aztán főzés, ebéd előtt kis séta. Délután megnéztük a Csillag születik-et, ami nem is volt rossz, de nem ájultam el tőle. Pont az előbb zuhanyoztam, de előtte toltam egy délutáni kávét. Ha az erkélyen kinézek, vakítóan süt a nap. Másik oldalt, a háztömb függőfolyosós oldalán sötét felhők jelzik, hogy hamarosan vihar lesz. A fejfájás kezd beütni. Holnap intézzük a temetéssel kapcsolatos ügyeket. Biztos nem lesz egyszerű.
Tehetetlenség
Egyelőre még csak próbálom felfogni, hogy ez történt. Szinte el sem hiszem, hogy hamarosan megint mehetek temetésre. Szeretném megélni a gyászt, akarnám, hogy fájjon, hiszen az segít - és a későbbiekben biztosan lesz rá alkalmam - de ez még csak az első nap. Még fel sem fogtam.
Elaludt
Ma reggel jött a telefon: apám végleg elaludt. Sok fájdalma volt az elmúlt napokban, hetekben. Tegnap (az állapotához képest) jobban volt, este elaludt, reggel pedig nem ébredt fel.
Pénteken, amikor látogatóban voltam nála, búcsúzáskor lehúztam a maszkomat néhány pillanatra, hogy anélkül mondhassam el neki: vigyázz magadra! Persze akkor még nem tudtam, hogy ilyen hamar bekövetkezik mindez. Bár az orvos megmondta, hogy nem sok ideje van vissza, és az állapota is napról napra romlott, ugyanakkor annak idején láttam anyámat sokkal rosszabb állapotban, mielőtt ő ment volna el.
Egyelőre még én magam sem tudom eldönteni, hogyan is vagyok. Fáj, ez tény. Immár mindkét szülőmet elvesztettem. A temetés után biztosan könnyebb lesz.
Az is biztos, hogy ez a blog is sokat fog segíteni, jog kiírjam magamból a dolgokat.
Győr-trip
Tegnap voltunk Győrben. Évfordulónk is van, régen is mentünk várost nézni, plusz nem ártott egy kis kiszakadás a megszokott környezetből ezekben a gondterhelt napokban. Nekem pedig Győr, városnézés szempontjából eddig kimaradt.
Egyszerűen nagyon szép hely. Cirka hat órát tartózkodtunk ott, de nem éreztem azt a végén, hogy na most már mennék. Élhető, nyüzsgő, energiával teli város, hangulatos szegletekkel.
Nekem az óvárosi részek mindig a gyengéim, eltudok veszni az atmoszférájukban. Ezidáig Sopron vezetett ezen a téren, ami most kihívóra talált. Nekem, aki amúgy is egy város-centrikus ember, eléggé betalált ez a tegnapi nap.
Plusz adalék: vonatozni jó! Ha nem a régi piroskát fogod ki, nagyon kényelmes utazasban lehet részed. Ha pedig van nálad olvasnivaló, az tényleg csak megkoronázza az egészet.
Lőjjetek le!
Reggeli első gondolataim egyike: miért rövidítjük "zsepinek", amikor a zsebkendőben nincs is p betű?
Húsvét előtt
Tegnap mi is végig szenvedtük az apokalipszis-szintű embercunamit (ugye egy napig most minden zárva, mind éhen/szomjan fogunk halni). Persze sokan biztos úgy vannak vele, hogy akkor már szombaton ne kelljen menni sehova, legyen meg minden húsvétra.
Amúgy végre megfogalmazódott bennem, hányadán is állok ezzel az ünnepel: nem utálom jobban, mint a karácsonyt, de sokkal jobban leszarom.
Csütörtöki belváros
Perzsel a nap, pezseg az élet. Mindenki útban van mindenkinek. Én is útban vagyok másoknak, ahogyan ők is útban vannak nekem. Zöldhullámot kapok, három egymás után - ezek a gyalogos ember apró örömei egy ilyen túlzsúfolt, már-már kora nyárira emlékeztető napon. Egy idős hölgy megkérdezi, merre találja a mozit. Útbaigazítom, és folytatom az utam haza. Egy kutya rám mosolyog. Visszamosolygok rá, majd felemeli az egyik hátsó lábát, a többit úgyis tudod.
Most már elég
A melankólia, a várakozás, a kórházi látogatások, a kételyek, az állapota, a vállamon csücsülő depresszív atmoszféra, úgy minden.
Eleinte olyan érzésem volt, mintha a sok múltbéli szarság miatt immunis lennék a rossz hírekre, az egyre gyülekező sötét felhőkre az életben, és egy darabig nem is tudtam hova tenni a dolgot - furcsa ezt így leírni, furcsa lehet elhinni, megérteni, de ha az élet hosszú-hosszú éveken át keresztbe tesz, egy idő után mintha megszoktad volna. Mostanra azonban ott tartok, hogy napközben csak kattogok azon, hogy délután megyek látogatni. Szinte pillanatok alatt odaérek a kórházba, legalábbis úgy érzem (mert ugye ahova nem szívesen mész, az odaút ideje felgyorsul). Bent, a folyosókon mintha rám akarnának omlani a falak. Aztán megérkezem és látom, hogy milyen állapotban van. Megint rosszabb. Gyengébb. Már oxigént kap. Próbálok segíteni, amiben tudok. Hazafelé menet csúcsosodik ki az abszolút rossz kedv. És velem marad, amíg el nem alszom, hogy aztán reggel újra kezdődjön elölről. Ha pedig valami oknál fogva nem tudok bemenni hozzá, elkap a lelkiismeretfurdalás.
Igen, most már elég. Nem, nem akarom a legrosszabbat, de elkerülhetetlen.
Egy óra látogatás
Nehezen tudom elhinni, hogy pont egy kórház az a hely, ahol egy órára szűkítik a látogatási időt. Több, mint a semmi, de ennél rosszabb dolgot nem is tudtak volna kitalálni, ugyanis mindenki ebben az egy órában megy. Tolongás, tömeg. Hiába az "egy beteg = egy látogató", attól még például a recepciónál elég nagy a sorban állás. Amíg hosszabb volt a látogatási idő, addig legalább eloszlottak az emberek, igy viszont, ha van is köztük covidos, van kinek átadja, bőven.
Vasárnap délután
Tegnap elsétáltunk a városszéli, bevásárlóközpont-cunamiba, így vasárnap délutáni program gyanánt. Már közel jártunk, amikor megállapítottam, hogy "te jó ég, mennyi ember!", mire Páromnak akkor esett le, amiről én nem is tudtam: "persze, hiszen Glamour-napok vannak". Úgyhogy átvágódtunk az embertelen tömegen, bementünk néhány helyre, sikerrel nem igazán jártunk, de legalább megállapítottuk, hogy borzasztóan drágák lettek a kanapék is, végül azért öröm volt az ürünkben, hogy vettünk ilyen somlói-utánzatot, ami eszméletlen finom volt. Plusz, talán életemben először láttam fekete labradort, és hát a helyzet az, hogy kell egy fekete labrador.
Csirip
Nosztalgikus, kellemes, ugyanakkor (egyelőre) szokatlan, ahogy reggelente csiripelnek a madarak. Amikor nem kell a délutáni napsütést kivárni ahhoz, hogy érezd a tavasz jelenlétét, hanem már pillanatokkal az ébredés után tudatosul benned a hosszú nappalok, a (többnyire) napsütés, a közelgő kánikula eljövetele. Aztán mire észbe kapunk, megint mindenhonnan a giccses karácsonyi dalok ömlenek a nyakunkba.
Visit
Komótosan lépkedek lefelé a lépcsőkön, a kórház negyedik emeletéről. Mellettem arctalan figurák suhannak el, fel és le. Mintha lassított felvételben járnék, de körülöttem minden gyorsítva történne.
Megint megtörténni látszik az, amit egyszer, néhány évvel ezelőtt már átéltem. Az elmém sötétebb része előrevetít egy jövőképet egy temetésről. Gyorsan elhessegetem. Leérek a földszintre, elköszönök a recepcióstól, aki éppen elfoglalt, mert az érkező látogatókat igazítja el.
Kilépek a levegőre, leveszem a maszkot. Nincsenek jó előérzéseim, az élet már dolgozott eleget, hogy kiölje belőlem az optimizmust. Bármikor megszólalhat a telefon, hogy közöljenek egy rossz hírt, én pedig megkeressem a fekete ingemet. Elindulok haza, de az út mintha eltűnne a semmiben, annyira kavarog bennem minden, hogy egyszer csak otthon találom magam.
"Szakadok"
- mondta az eső és megérkezett. Álltunk az erkélyen, néztük a zivatart, örültünk neki, mert mi ilyen különcök vagyunk. Friss illat, a csapadék megnyugtató kopogása, teljes a relax.
Reggel
Péntek, kora reggel. Mindig más ez az ébredés, mint a többi. Hétfőtől csütörtökig nehéz kidörzsölni az álmot a szememből, pénteken viszont mindig könnyebben eltűnik. Még egy utolsót pörgetünk a mókuskeréken, aztán hátradőlünk, hogy két napig felgyorsítsuk az időt.
Edit
Olvasom, hogy lesz szerkesztés-gomb a Twitteren, vagyis lehet utólag módosítani a bejegyzéseket. Valószínűleg egyedül vagyok a véleményemmel, de én aktív twitterező koromban imádtam, hogy nincs lehetőség utólag megváltoztatni, amit kiírtam. Ez persze csak hosszú idő után tudatosult bennem, ugyanis idővel azon kaptam magam, hogy nem csak a Twitteren, de bárhol máshol is, inkább kétszer átolvasok valamit, mielőtt elküldöm. És ez egyértelműen a Twitternek köszönhető, pontosabban az edit-gomb hiányának.
Szerda
Ugyan reggel fáztam kicsit, de jó ötlet volt otthon hagyni a dzsekit, mert délután még a pulóver is sok volt. Csirkemellfilét sehol sem lehet kapni. Délután láttam egy saját magával vitatkozó hajléktalant. Próbálom letenni a választás okozta csalódást, nem nagyon akarok politizálni, sem olvasni róla, de a szavazás utószele még rávisz arra, hogy kattintsak. A térdem még mindig fáj, a térdszorítót is csak megszokásból hordom. A hét közepe van, vagyis nem létezik olyan, hogy "még egy kávé túl sok lenne mára."
Napi lehetséges bölcsesség
A "nem akarok a terhedre lenni" mondatot valójában azért használjuk a "ne fáradj" helyett, mert tudatalatt szeretnénk azt hallani válaszként, hogy "nem vagy a terhemre".
Kibaszott szomorú vagyok
A reggeli híreket végigpörgetve olyan volt az egész, mint egy rossz álom. Nem akarom elhinni. Reméltem, hogy egy másik országban ébredek, de ez nem történt meg, és valószínűleg négy év múlva sem fog. Felfoghatatlan.
Térd
Néhány napja eléggé fáj a jobb térdem. Főleg akkor érzem, ha lépcsőzök felfelé, de guggolásnál sem kellemes. Egyelőre térdszorítót viselek, ami nem sokat használ. Érdekes egybeesés, ugyanakkor nem kizárható, hogy pont a nyirkos, esős idővel egyidejűleg nyílalt bele először a fájdalom. Majd meglátjuk, hogyan tovább, mindenesetre nem sokáig maradhat ez így, ha tartósan fájni fog.
Irány szavazni!
Kora reggel van, indulok szavazni. Ha már megvan ez a lehetőség, tessék élni vele! Kevés alkalommal van beleszólásunk az ország menetébe - mert lássuk be, sztrájkokkal, tüntetésekkel nem sokra megyünk -, de most itt van az a nap, amikor ahelyett, hogy morgolódjunk a dolgok állásán, cselekedhetünk is valamit.
Kilincs, ami nincs
Tegnap tönkrement a bejárati ajtó kilincse. Próbáltam bezárni, amikor egyszer csak egy nagy kattanás kíséretében kilazult, és ahelyett, hogy nyitott állapotban szépen, vízszintesen állna, lefelé konyult és lötyögött.. Hiába, az ajtóknál is van egy idő után impotencia. A lényeg, hogy éjszakára sem mertük bezárni. Arra gondoltam, hogy ki tudja, melyik alkalommal marad a kezemben, mi pedig ott leszünk majd, ki- vagy bezárva. Lévén, műanyag ajtó, nem is mertem babrálni vele. Ma jönnek megcsinálni. Kis, apró bosszúságok.
Elseje
Április elseje, a választások előtt két nappal. Amilyen abszurd dolgok voltak az elmúlt napokban ezzel kapcsolatban, őszintén nehéz lesz ma elhinni a híreket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)