Fénykép a könyvben
Szerintem
Picit nehezen áll össze a kép, miszerint nem is olyan rég még az oltásellenesek voltak keresztre feszítve (jogosan), addig most az ellentábor az, aki inkább nem oltatja be magát, mert ez a vakcina onnan, a másik innen származik. Tudom az érveket, jóváhagyás, stb, de ne csodálkozzunk, ha még három év múlva is maszkban fogunk hazasietni 19:55-kor.
Gondolj rá és megjelenik!
Különös dolog történt ma. Volt anno egy munkatársam, úgy 10-11 évvel ezelőtt. Nagyjából akkortájt jöttem el arról a helyről. Azóta ezzel a volt kollégámmal egyszer sem találkoztam. Nem gondoltam rá, nem is hallottam felőle. Ma viszont teljesen a semmiből eszembe jutott. Van ez így.
Erre mi történik? Hazafelé jövök, amikor meglátom.
Nagy ritkán jár úgy az ember, hogy álmodik valakivel, akit évek óta nem látott, majd egy héten belül mondjuk megjelenik. De ugyanazon a napon, ráadásul egy olyasvalaki, akit tényleg már egy évtizede nem látott, na az kemény. Ez nem lehet véletlen.
Random 5
Jó idők
Engem tényleg nem zavar (már miért is zavarna?), hogy februárban ilyen jó idő van. Engem az zavar, hogy meglesz ennek még a böjtje. Jönnek még rossz idők, fejfájással kísérve, és nem szeretnék április végén arra ébredni, hogy szállingózik a hó, ahogyan nincs kedvem májusban újra bekapcsolni a konvektort.
Más: könyvek. Hétvégén kiolvastam három (!!!) könyvet. Azt azért nem szabad titkolnom, hogy egyik sem volt egy vaskos darab, korántsem. A fekete ruhás nő, illetve egy Poe, valamint egy Lovecraft novelláskötet. De akkor is: három könyvet kiolvastam egy hétvége alatt, nem semmi leírni. Most épp Kafkát olvasok, Az átváltozás elég nyomasztó. Ez már a tizennegyedik könyvem idén. Igazából nincs célom mennyiség terén, inkább csak nagyon szélesíteni akarom az irodalmi látóköröm, valamint fontos és klasszikus könyveket akarok olvasni.
Tegnap a szülői házból hazahoztam vagy hat könyvet. Igazából egyikhez sincs akkora kedvem, de uborkaszezonra jók lesznek.
Ezek vannak jelenleg.
Próbaidő vége
Ami a blogot illeti. Ma három hónapja, hogy elkezdtem ide irkálni. Ez pedig a 61. bejegyzés. A próbaidőnek tehát vége, az oldal, úgy néz ki, hogy véglegesítve lett.
Köd
Reggel kinéztem, a ködtől alig lehetett átlátni az utca túloldalára. Ennek örömére Skinny Puppy-t hallgattam és Susan Hill-t fogok olvasni. Olyan idő van, hogy Lovecraft indiánszökdelne örömében. Voltam boltban is, ahol alig lehetett elférni.
Grisham és én
Az elmúlt két hétben kiolvastam két John Grisham könyvet, mégpedig A céget és A Pelikán ügyiratot. Ez volt az első két könyvem tőle, de nem az utolsók. Grisham baromi jól ír, semmi modorosság, de mégsem unalmasan. Jól mesél, nincsenek üresjáratok, végig sikerül fenntartani a feszültséget. Biztos, hogy fogok még tőle olvasni, viszont most egy kicsit parkolópályára teszem. Mindössze arról van szó - és lehet, hogy egyszerűen csak sikerült pont beleválasztanom -, de kicsit mégis sok volt a lehallgatás, a követés, a bujkálás, illetve az, hogy a huszonéves főszereplők verbálisan kioktatják, leoltják és megalázzák az FBI-ügynököket, illetve fejeseket. Ezek elsőre nem, csak a második könyv második felére kezdtek... nem is azt mondom, hogy túlságosan zavarni, csak kicsit sok lenni. Úgyhogy most egy kicsit pihi, főleg, hogy ezek elég vaskos könyvek, én pedig szeretném pörgetni az olvasott könyvek listáját, és picit más vizekre evezni. Back to the horror!
De aktív vagyok!
Visszanéztem és az elmúlt másfél hétben minden nap írtam ide, napi egy bejegyzést. Nem direkt, nem volt szándékos, egyszerűen csak így jött ki a lépés. Örülök neki, hogy nem volt hiábavaló ez a blog. Persze biztos lesznek olyanok, hogy negyed ennyire sem leszek aktív, de most nagyon élem. Twitterre már kb. alig írok ki valamit.
Inszomnia
Bár nem vezetem napra pontosan, de szerintem már kijelenthetem, hogy az elmúlt két hónapban összesen, körülbelül két olyan éjszaka volt, amikor rendesen tudtam aludni. Mindig ugyanaz a két dolog váltja egymást: vagy nagyon nehezen alszom el, vagy hamar kidőlök, akkor viszont (szerintem) percek múlva felébredek, és képtelen vagyok egyhamar visszaaludni. Az mindkét esetre igaz, hogy amikor viszont végre elalszom, többször felébredek, és szintén nehezen jön újra álom a szememre. Sajnos emiatt már kezdek nem úgy tekinteni az alvásra, mint napzáró, utolsó kikapcsolódásra, amellyel végre kipihenhetem magam, hanem már egyfajta nyűg. Nem stresszelek rá, bár volt ilyen is, már teljesen hétköznapivá, megszokottá vált, hogy így fogom fel a dolgot. És ez szomorú. Szóba került egy új matrac vásárlása, ez még a jövő zenéje, de azt is tudom, hogy ez az állapot nem mehet így sokáig.
A Helikon Zsebkönyvek miatt halok majd éhen
Az új kattanásom lett a Helikon Zsebkönyvek gyűjtése. Orwell-től az 1984 volt az első. Egyszerűen hibátlan kiadások: nem csak a stílusos borítók miatt, de maga az egész könyv olyan, hogy jó kézbe venni. És teljesen baráti áron érhetők el. Pénteken megint ellátogattam könyvesboltba, és ezúttal négy zsebkönyvvel állítottam haza:
- Franz Kafka: Átváltozás / A fűtő - Régóta elakarom olvasni, most sikerült beszereznem végre.
- Edgar Allen Poe: A kút és az inga - A múltkor olvastam Poe-tól egy novellagyűjteményt, és bár a nyelvezetet eleinte szokni kellett, de nagyon bejött.
- Geroge Orwell: Állatfarm - Szintén régi hiányosság, most végre megvan!
- H.P. Lovecraft: Árnyék Innsmouth fölött - Úgyis régen olvastam már Lovecraft-ot, itt az ideje megint.
Egyébként meg elmegy a fenébe a Libri a törzsvásárló kártyájával! Minden végösszeg 10%-a visszaíródik a kártyára, most úgy állok, hogy körülbelül hétszáz valamennyi forintot tudok levásárolni legközelebb. És már csak emiatt, vagy a pontgyűjtés miatt, de kénytelen leszek oda menni legközelebb is.
Borzasztó méreteket öltött amúgy az olvasás mostanában az életemben. Ma fejeztem be John Grisham - A cég című könyvét, és szerintem ma már nekiállok A Pelikán-ügyiratnak. Ez lesz idén (!) a tizedik könyvem! Durva. Ezeket amúgy antikváriumban vettem, a borítók borzalmasak, de szeretem támogatni a helyi kis antikváriumot.
Ezen kívül ami van olvasás terén: kitűztem magam elég néhány "challenge" dolgot. Még tervezés alatt van a projekt, de lesznek olyan hónapok, hogy pl. csak magyarokat olvasok. Egy másik hónapban csak egy bizonyos író könyveit, mást nem. De olyan tervem is van, hogy az egyik hónapra cím és borító alapján választok majd könyvet - itt fontos tényező lesz, hogy direkt olyan regényekről lesz szó, amelyekről előtte semmit sem hallottam, és a boltban sem fogom a szinopszist elolvasni.
Úgyhogy most ezek vannak, na meg mocskosul hideg.
Húztam egy vonalat
- Teljes mértékben ignorálom a hírportálokat. A telefonom Google kezdőlapjáról el is távolítottam mindegyiket. Egyszerűen csak nyugodtan szeretnék aludni, és nem idegeskedni azon, hogy mi folyik körülöttem, ráadásul mindegyiken szinte ugyanabban sorrendben, ugyanazt lehet olvasni. Már ott tartok, hogy az sem érdekel, miről maradok le. Ami tényleg fontos, az úgyis eljut hozzám.
- Offolom a Twittert is bizonyos mértékig: csak írni járok oda, de nem fogom végigpörgetni, nem fogok retweetelni, konkrétan "write only mood", ha valamit meg akarok osztani a követőimmel, akkor belépek, kiírom, és szevasz. Maximum, ha reagálnak egy bejegyzésemre, vagy ha megjelölnek egyben, akkor fogok írni. Mindezt baromi nehéz lesz megszokni, hiszen konkrétan a Twitterrel keltem, azzal aludtam, automatikusan beakarok lépni. 19 000 + bejegyzéssel a hátam mögött erről nehéz lesz lejönni.
Napok
Borzasztó ütemben telnek a napok. Kedd után mindjárt pénteki hazáérkezés, onnan pedig pár pillanat a hétfő reggeli indulás. Egyik cigi válik füstté a másik után, a kávéfőző pedig a lelkét is kiteszi értem. Fogynak a fejezetek, fogynak az oldalak, végül: fogynak a könyvek. Utazáskor podcast. Zene már régen szólt buszon. Ezek vannak. Egyik nap a másik után. Semmi különös, csak az élet.
Egy jó kávéfőző az alapja mindennek
Szarvasi kávéfőző mellett nőttem fel, amikor elköltöztem, Szarvasit vettünk. És nem vitatom el az erényeit, de megvan a romantikája annak, ha nem 4-6 adagot főzöl le, hanem csak egyet, maximum kettőt, ha ketten isztok. Tavaly cseréltük le a Szarvasit (muszáj volt, egy csavar pottyant bele a kávéba főzés közben), és vettünk egy DeLonghi-t. Ugyanúgy őrölt kávés, a szemes majd legközelebb lesz, de egyrészt sokkal finomabbat főz, másrészt tényleg mindig frisset tudok inni, és nem a kiöntőben maradtat kell újramelegíteni. Imádom a kávét, nyilván kell a koffein is a szervezetemnek, de nálam az íze az, ami inkább dominál. A cigit előtt le tudnám tenni, ha akarnám. Ez a frissen főzött fejadag egy sokkal jobb szeánszt tud teremteni. Jobban indul a napom, jobban esik étkezés után, mert egyszerűen friss. És finomabb. Ha valaki ugyanúgy rajong a kávéért, mint én, akkor tudja, hogy egy jó kávéfőző tényleg az alapja mindennek.
Az a legendás majonézes káposztasaláta
A minap felidéztük párommal anyám felejthetetlen majonézes káposztasalátáját. Elmondhatatlanul finom volt. Csak ültünk némán és mosolyogva emlékeztünk rá, hogy mennyire etette magát, holott "csak" egy saláta volt, hús és köret mellé. Aztán beszélgettünk még arról, milyen más finomságokat szokott csinálni, valamint felidéztem azokat a régi szombat délutánokat, amikor ebéd és mosogatás után, a semmittevés közepette egyszer csak spontán felpattant és így szólt: "akkor én most sütök egy sütit!". Lassan másfél éve, hogy nincs velünk és borzasztóan hiányzik.
Hiányoznak a mozik
Bezzeg amíg zárva voltak, úgy szelektáltam a filmek között, ahogy illik. Régen ez nem így volt, hetente, maximum kéthetente látogatója voltam, de az elmúlt években már csak kivételes esetekben tértünk be egy-egy filmre. Csak ha tényleg nagyon érdekelt. Most viszont minden szart megnéznék, egyet legalábbis, csak újra nagy vásznon láthassak valamit. És bár nem szeretek közben popcornt enni, de lehet, hogy most még azt is vennék, egy baromi nagy kólával, és még hagynám is magam rábeszélni egy menüre, merthogy "az úgy jobban megéri". Szóval hiányzik a moziélmény, mondom mindezt úgy, hogy mostanság csak újrázunk jól bevált filmeket, az újakkal konkrétan minimális kapcsolatom van.
Kérdés
Jó lenne tudni, hogyha elkezdek írni a Blogspot szerkesztőjébe, miért van már benne eleve egy szóköz?
Jó idők
Nagyon tudtam örülni ennek a két napig tartó jó időnek, leszámítva az azt megelőző időszakot, amíg a fejem fájt, jelezve, hogy változás lesz. A korral jár, néhány évvel ezelőtt még egy picit sem voltam érzékeny erre, viszont amióta ez beütött, azóta időjárás előrejelzést sem kell néznem, már napokkal előre tudom, hogyha változás lesz.
A véletlen Bukowski
A múlt szombaton annak reményében mentem antikváriumba, hogy meglesz Charles Bukowski - Ponyva című regénye (ne kérdezzétek, miért ezt szemeltem ki látatlanban...). Nos, a Ponyva éppenséggel nem volt meg, viszont az eladó felajánlotta a Posta című könyvet. Vacilláltam kicsit, de végül úgy voltam vele, hogy jó lesz. Majd elolvasom valamikor. Majd. De nem repestem annyira, megmondom őszintén, a címe és a rövid szinopszis a hátoldalán nem volt túl megnyerő.
Ennek végül az lett a vége, hogy másnapra kiolvastam. Nem viccelek. Ez a könyv piszkosul bejött. Állítólag önéletrajzi ihletésű, mert bár hiába közli a könyv elején Bukowski, hogy az egész fikció (és nem dedikálja senkinek), ő is dolgozott a postánál, mielőtt írásra adta a fejét. A főszereplő egy alteregója, akinek nem csak postai megpróbáltatásait követhetjük nyomon, de magánéletébe is jócskán bepillantást nyerhetünk.
Ami a legjobban tetszett, az az írói sallangok teljes elhagyása. Mintha valaki leülne, és mesélne. Kendőzetlenül, és bármiféle írói képmutatás nélkül. Ami van, azt kimondja. Úgy, ahogy. Nem szégyellősen, hanem ahogy azt az egyszeri ember is tenné. Ez a fajta őszinte írásmód nagyon elkapott, és eltökélt szándékom, hogy a létező összes könyvét elolvassam. Nem az a fajta ember, aki mindenkinek elnyeri a szimpátiáját, de ha Bukowski még élne, nekem biztosan bakancslistás álom lenne egyszer leülni vele inni. A vége persze az lenne, hogy kétpercenként elküldene valamiért az anyámba, közben felszedne valami nőt, akivel az este közepén ott hagynak. De a számlát azért állná. Vagy nem.
Minek bunkózni?
14 körüli lány szállna fel a buszra, mellette a bőröndje. Kérdezi a sofőrt, hogy felvigye-e a csomagot vagy betegye oldalra? Mire a sofőr: "Há' most miér', szerinted nem lenne egyszerűbb a csomagtartóba tenni de most komolyan??"
Miért kell egy normális kérdésre bunkón reagálni? Ez mindig úgy felcsesz.