Évzáró 2021

Kicsit gondban vagyok, mert egy évvel ezelőtt ilyenkor nagy kő esett le a szívünkről, hogy 2020-nak vége, hiszen milyen kártékony esztendő volt sok szempontból, ugyanakkor nálam 2021 is hasonló aljasságokba süllyedt.

De nem akarok itt nyafogni, hiszen évről évre kevésbé hiszek az új év erejében, a naptári újrakezdés fontosságában, elvégre az élet ugyanúgy megy tovább, csak ma este több a részeg ember. Amire büszke vagyok, az az, hogy sikerült elolvasnom idén 123 könyvet. Ugyan elég sok kisregény volt, de egyáltalán nem a mennyiségre hajtottam. Azért nem rossz elmondani, hogy 30 000 oldalon sikerült átrágnom magam.

Újévi fogadalmam szokás szerint nincs. Mindenkinek boldog új esztendőd kívánok!

Wellness

Minden azzal kezdődött, hogy páromtól kaptam születésnapomra egy röpke wellnesst. Erre a napokban került sor, hétfő reggel indultunk Siófokra, tegnap délután értünk haza. Nem akarok influenszerkedni, így nem fogok pontos helyszínt mondani, ami a szállót illeti, de a lényeg annyi, hogy minden rendben volt. Jól éreztük magunkat. És Siófok, mint város nagyon rendben van. Kellett ez a kis kikapcs így év végére.

Hav

Na, azért így az ünnep végére csak kaptunk egy kis havat. Nem is emlékszem, hogy ebben a néhány napban melyik évben láttunk utoljára havat. Eszembe jutott, hogy tekintettel a drasztikus időjárási viszonyokra, a szélsőséges változásokra, vajon mikor fogja az emberiség elengedni azt, hogy a karácsonyt össze kösse a hóval? Ha így folytatódik, előbb vagy utóbb a gyerekek nem fogják érteni, hogy jön a karácsonyhoz a havazás.

Személyre szabott Karácsony

Megint eljött a szenteste napja, mi pedig talán harmadik éve, hogy nem invesztálunk túl sok dolgot az ünnepbe. Fát nem állítunk, ajándékot maximum a rokonoknak veszünk, röviden: szakítottunk a hagyományos sablonokkal és inkább úgy töltjük ezt a napot, ahogy mi szeretnénk: pizzát sütünk, filmeket nézünk, masszívan pihenünk. Nem megyünk egymás agyára, nem akarunk minden áron a tökéletességre törekedni. Nekünk ez így szép, hogy nem igyekszünk megfelelni a tradícióknak.

Csengőhang, mint érettségi szűrő?

A minap azon gondolkodtam, hogy vajon a mobiltelefonunk csengőhangja mennyiben határoz meg minket? Csak, hogy magamból induljak ki: annak idején szinte el sem tudtam volna képzelni, hogyha valaki felhív, akkor ne egy éppen aktuális kedvenc dalomat kezdje játszani a készülék. De miért volt erre szükség? Miért csinálják ezt sokan? Ezzel akarják kifejezni magukat idegenek felé? Az ízlésüket megvillantani a sorban mögöttünk állónak, vagy az utcán mellettünk elhaladónak? Valószínűleg ez lesz a magyarázat.

Egy idő után aztán eljött a pillanat, hogy úgy döntöttem, leváltom a konkrét dalokat, és kiválasztok egy alap csengőhangot a repertoárból. Amikor ezen agyaltam, az jutott eszembe, hogy ez lehet egy bizonyos éretté válásnak az egyik folyamata. Hiszen már nem akarod közölni random emberekkel, hogy Te milyen zenéket szeretsz, éppen ki a kedvenced, vagy rosszabb esetben nem a csapból is folyó, számodra félig-meddig közömbös dallal akarsz a sorba illeszkedni. Jó pár éve annak, hogy már nem dalok szólalnak meg, amikor valaki úgy dönt, hogy felhív. De persze az is lehet, hogy most hülyeségeket beszélek, és szó sincs semmiféle éretté válásról. Egyszerűen csak maga a tendencia kezd kikopni az emberekből, és már nem slágereket állítanak be csengőhangnak.

Ennél a pontnál ugrott be egy másik dolog a témával kapcsolatban. Hogy vajon aki Apple telefonnal rendelkezik, vajon azért állítja be azt a klasszikus iPhone csengőhangot, hogy vagánykodjon a készülék nívójával? Neki státuszszimbólum a telefon? Hogy mindenki, aki csak a közelében van, azonnal levágja, hogy neki futja Apple mobilra? Itt persze közre játszhat az is, hogy egy iPhone csengőhang-felhozatalából ez a legkellemesebb dallam (nem tudom, én Androidos vagyok).

Én magam már nem tudnám megszokni, hogy konkrét dal legyen a csengőhangom, sőt, már odáig is eljutottam, hogy az ébresztőm is a telefon dallamainak listájából van kiválasztva. Érdemes lenne egyszer erről egy statisztikát összehozni. Addig marad az elmélkedés, a tippelés, de baj abból sem lehet.

Eddig tartott a Whamageddon

Legalábbis részemről. Van ez a játék, hogy meddig sikerül megúsznod karácsony környékén, hogy belefuss valahol a Wham - Last Christmas című szerzeményébe. Na, nálam idén ez eddig tartott. Ez mondjuk még mindig jobb, mint tavaly, amikor már novemberben buktam a dolgot. 

Időjárás

Attól függetlenül, hogy ki nem állhatom a telet, van ebben a napsütés & hideg kombinációban valami számomra megfogalmazhatatlan hangulat, atmoszféra, amit imádok. Talán valami gyermekkori emlék, vagy egy ezer éve látott, nagy benyomást keltett film lehet az oka, nem tudok rájönni.

Egyre nehezebben viselem a hideget

Azt vettem észre, hogy minden évben sokkal nehezebben viselem a hideg időt. Konkrétan: mindig jobban és jobban fázom. Pedig nem lehet azt mondani, hogy évről évre csökken a hőmérséklet. Talán túlságosan el vagyok kényelmesedve? Tippre nem hiszem. Esetleg a korhoz van köze? Nemrég múltam 34, lényegében még bőven fiatal vagyok. Talán a vérkeringésemmel van a baj? Valami probléma itt biztosan lesz, hiszen az ujjvégeim szinte már fájdalmas állapotához nem is kell különösebben hideg, elég ha hűvös van, rajtam pedig nincsen kesztyű.

Próbáltad már kikapcsolni és bekapcsolni?

Későn érkeztünk, de megnéztük a teljes IT Crowd sorozatot (itthon Kockafejek címmel futott). Kicsit fapados, kicsit túljátszott, de ha ezeken az apróságokon néhány epizód után átverekedjük magunkat, és beszippant, akkor egy nagyon könnyen darálható, vicces angol szitkomot kapunk.

A sztori két főszereplője Moss (Richard Ayoade) és Roy (Chris O'Dowd), egy nagyvállalat informatikusai, akik egy alagsori irodában tengetik mindennapjaikat. Dolgozni nem szeretnek, ha hívást kapnak odafentről egy-egy elromlott számítógép ügyében, általában csak annyit kérdeznek vissza, hogy "próbáltad már kikapcsolni és bekapcsolni?". És ez legtöbbször be is válik. Sok dolguk nincs, ám egy nap új főnököt kapnak, Jen (Katherine Parkinson) személyében. Az újdonsült főnökasszonynak azonban lövése sincs a számítógépekről.

A mindössze négy évadot megélt sorozat baromi szórakoztató tud lenni, bár az alacsony költségvetés jócskán kiütközik, és az angol humort sem árt némiképp kedvelni hozzá. Igen, én is észrevettem, hogy sokat mentegetem, de engem minden hibája ellenére nagyon hamar elkapott, és piszkosul megkedveltem Roy-t és Moss-t. A helyzet az, hogy néztem volna még tovább is, viszont szinte száz százalék, hogy valamikor még újra le lesz darálva.

Napi para

Oké, azért lássuk be, első pillantásra elég félelmetes, amikor egy emberméretű (!) mikulás figurát raknak a ház oldalára csimpaszkodni.

Nem szeretek telefonálni

Ez az igazság. Ki nem állhatom, ha valakit fel kell hívnom. Felveszi? Nem veszi? A várakozás, amíg a telefon kicsöng. Ha nem veszi fel, mikor hívjam újra? Egyáltalán felhívjam megint? Vagy megvárjam, amíg ő hív vissza? Ha beszélünk, nem látom az arcát közben. Egymás szavába vágunk. Mikor tegyük le? Ki nyomja ki először? Most komolyan ezért hívott fel? Egy három szavas üzenettel meg tudta volna oldani...

És ha hívnak? Mit akar? Biztos, hogy valami baj van. Általában írni szokott. Vagy ha nem ismerem a számot? Ez kicsoda? Valakivel valami baj történt? Vagy csak a bank? Rám akarnak sózni egy kihagyhatatlan ajánlatot? Neadjisten egy utoljára tizenöt évvel ezelőtt látott osztálytársam szerezte meg a számom, hogy egy kávé mellett elmesélje, hogyan lett anyagilag független? Ha nem veszem fel, bunkó leszek. Ha felveszem, nos, azt nem akarom.

Kerestek, amíg dolgom volt. Visszahívjam? Vagy megvárjam, amíg ő hív vissza? És ha nem akarok vele beszélni? Azt fogja, hinni, hogy bunkó vagyok, mert még mindig nem hívtam vissza. Lehet, hogy már nem is aktuális. Most már minek hívjam vissza? De majd ki kell magyaráznom.

Nem, egyszerűen nem szeretek telefonálni. Ilyen egyszerű az egész.

RIP Kóbor János

Talán két évvel ezelőtt jutottam arra az elhatározásra, hogy mivel még soha nem voltam Omega koncerten, még ebben az életben csak azért is eljutok, mert hát illene. Arról nem is beszélve, hogy ők sem élnek örökké, jócskán benne vannak a korban, ki tudja, mennyi alkalom nyílik arra, hogy az ember lássa azt a bizonyos felállást.

Aztán kezdődött Benkő Lászlóval, nyugodjon békében! Most pedig Kóbor János. Legyen neki is könnyű a föld! És akkor ennyit a terveimről. Na nem magamat akarom siratni, ez legalább annyira szánalmas lenne, mint azzal kampányolni, hogy "háh, a Kóbor nem volt beoltva és tessék!", de nagyon szomorú látni, hogy egy ilyen jelentőségű zenekar két oszlopos, talán legmeghatározóbb tagja sorban hagyta el a mi világunkat.

(Ezek után már nagyon nem szabad sokáig húznom azt a Bill koncertet)

Egy Gyűrű mind fölött...

Az elmúlt két hétvégén végignéztük a Gyűrűk Ura-trilógiát. Barátnőm nem látta, vagyis csak részletekben, én pedig már jó régen. Úgyhogy két hete, vasárnap az első részt, múlt szombaton a másodikat, vasárnap pedig a harmadikat tudtuk le.

Pár észrevétel.

Úristen, a világa valami gyönyörű, el lehet benne veszni, de szó szerint. Még az unalmasabb jeleneteket is feldobja ez az egész látvány. Ezt nyilván eddig is tudtam, de most megint elvarázsolt. Azt hiszem, ezen a részen érezhető a legjobban, hogy Peter Jackson mennyire szerelmes volt ebbe a világba.

A tündék unalmasak. Valahányszor Arwen és/vagy Galadriel és/vagy Elrond diskuráltak egymással, akkor mintha megállt volna az idő. Merengő suttogások a semmiről, vagy csak érintőlegesen lényeges dolgokról, feleslegesen elnyújtott dialógusok, életszerűtlen előadásban. Istenem, ezt most nagyon utáltam untam.

Jó lenne végre ténylegesen elolvasni a könyveket. Annak idején megvolt a trilógia, három az egyben, szép kiadásban, annál is szebb illusztrációkkal, de (én hülye) túladtam rajta. Egyszer nekiálltam elolvasni, de amikor már a sokadik oldalon is a hobbitok mindennapjairól volt szó, hagytam a fenébe. Most már bánom, hogy eladtam ezt a könyvet. Nyilván addig kéne beszereznem, amíg a hatása alatt vagyok, különben elmaradozik.

Némely fantasy-filmek, például a TLOTR is bővelkedik az olyan lényekben, amiket szemrebbenés nélkül beletolnak az arcodba, viszont ha ugyanez a lény egy horrorfilm szörnyetege lenne, az utolsó öt percig nem fednék fel.

Utolsó észrevétel: Finn Woldhard hibátlan Frodó lenne!

Monday

17:54 - Munkamentes hétfő volt, baromi hideg, de legalább vettem két könyvet, mert múlt pénteken a születésnapomra kaptam könyvkupont, így az egyik lényegében ingyen volt, aztán láttam egy quad-on két mikulást, meg vissza kellett mennem az Euro Eco Family-be, mert délután pont a lényeget felejtettem el megvenni, ja és főztem spagettit.

Szűnjön már meg a készpénz, könyörgöm!

Alapvetően elfogadó típus vagyok, megértek sok mindent, tolerálok milliónyi dolgot, ugyanakkor van valami, amiben képtelen vagyok kompromisszumot kötni: a készpénz. Egyszerűen utálom, ha van nálam bankó, vagy ha el kell tennem az aprót. 2021-et írunk, az ember odamegy a kasszához és már akár az órájával is fizethet. De legyen az telefon vagy bankkártya, egy csippantás, maximum egy PIN-kód és ott sem vagyunk, mehetünk isten hírével!

Ami általában megerősít ebben a hitemben, az egy vissza-visszatérő jelenség, hetente legalább egyszer sikerül belefutnom, rendszerint az alattunk lévő boltban: random néni vásárol két apróságot, végösszeg mondjuk 545 magyar Forint, odanyújt egy húszezrest, majd amikor a pénztáros kérdezi, hogy volna-e aprója, akkor a néni nem tököl, BAMM, odaönti (!) a pénztáros elé a pénztárcájában lapuló, három maroknyi aprópénzt, jelezvén, hogy "tessék, válogasd ki!". A sor áll, az apró csörög, a pénztáros válogat, a néni elégedetten távozik, nekem pedig forr a fejem attól, hogy még mindig nem szüntették be a készpénzt.

Természetesen belegondolva, hogy a készpénz a korrupció melegágya, addig esély sincs arra, pláne Magyarországon, hogy megszűnjön.

Whats up, Messenger?

Az előzményekhez tudni kell, hogy már sok éve töröltem a Facebook profilomat. Tavaly rábeszéltek, hogy csináljak Messengert, arról azonban már lekéstem, hogy FB-profil nélkül is lehessen használni a csevegőprogramot. Úgyhogy gyorsan regisztráltam egy oldalt, csak és kizárólag a Messenger miatt. A nevem valós, profilkép és semmi más információ nincs kint, és nem is lépek be. Így lett újra Messengerem. Amit amúgy nem szeretek különösképpen.

Aztán néhány héttel ezelőtt úgy gondoltam, kipróbálom a WhatsApp-ot. A névjegyzékem alapján gyorsan leszűrtem, hogy kevés ismerősöm használja, de Barátnőmmel például már csak ott kommunikálunk. Jó lenne, ha fel tudnám váltani a Messengert erre az opcióra, de belekerültem Zuckerberg körforgásába, és így már szinte esélytelen. Vagy gondolok egyet, törlöm a fenébe, elvégre szabad akarat van. Aki szeretne valamit, megoldja valahogy.

Röviden a lényeg: bár picit fapadosabb dizájnnal bír, mégis jobban bejön a WhatsApp. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan miért, könnyen lehet, hogy a Messenger elleni dac mondatja velem.

Már megint december van!

Újra itt tartunk, pikk-pakk eltelt ez az év, mindjárt vége, én pedig már most falra mászok a karácsonyi őrülettől, valamint attól, hogy mi a franc legyen Szilveszterkor, hiszen utálom ezt a kötelező nyűgöt.

De vegyük sorra: Karácsony. Már néhány éve mellőzzük itthon. Ettől függetlenül vannak szülői látogatások, de mi nem állítunk fát, nem veszünk ajándékot, nem rakunk ki égőt az ablakba, de hagyományos karácsonyi ételek sem kerülnek az asztalra. Általában pizzát sütünk és valamilyen, a Karácsonyhoz képest sokkal extrémebb filmet, filmeket nézünk Szenteste. Kell a fenének az idegeskedés, a képmutató szeretet ünnepe illúzió, és úgy az egész hangulat. Bőven elég a boltokban, az utcán, a rádióban, már ezektől is kifolyik a szemem, a fülem, a konkrét agyam.

Szilveszter. Mivel nem ez volt életem éve, és ezzel még finoman fejeztem ki magam, jelenlegi állás szerint úgy vagyok a Szilveszterrel, hogy leiszom magam, de csúnyán. Ez azért akkora pláne, mert alapból nagyon ritkán iszom alkoholt. És a szilveszteri kötelező piálást sem preferálom túlságosan. Sőt, Szilveszterezni sem szeretek, legszívesebben este kilenckor lefeküdnék aludni.

Szóval igen, én ilyen kellően introvertált módon viszonyulok az évnek ezen szakaszához.