Kezd kikopni a zene az életemből?

Érdekes dologra lettem figyelmes, amelyre nem igazán volt még példa: mostanában nem hallgatok zenét. Helyette podcastokat falok, nem csak a tömegközlekedésen (bár ott az esetek túlnyomó részében inkább olvasok), de az utcai jövés-menés alkalmával is, ahelyett, hogy valami muzsikával tompítanám a külvilág mocskos zaját, inkább elindítok egy beszélgetést. Lehet, hogy ez egy átmeneti dolog, de egy biztos: nem zavar. Nem zavar, csak szokatlan, mert mindig jellemző volt rám, hogy sok zenét hallgatok. 

Majdnem baleset

Tegnap Barátnőm megcsúszott az előszobában. Szerencsére semmi baj nem történt, még csak el sem esett, de akkor miért is írom ezt a bejegyzést?

Nyilván elsősorban az volt a legfontosabb, hogy neki ne essen baja, de azért néhány pillanatra átfutott az agyamon, hogyha mondjuk neadjisten el talál esni, aminek (még inkább neadjisten) nyoma lesz az arcán, akkor nekem, férfiként van mitől félnem. Például a megvető, vagy akár szörnyűlködő tekintetektől az utcán, amikor kézen fogva sétálunk a monoklis párommal. Vagy esetleg amikor a munkahelyén megkérdezik tőle, hogy mi történt, ő pedig azt feleli: megcsúsztam és elestem. Hiába igaz, hiába nem történt bántalmazás, vannak emberek, akik úgysem hiszik el.

Mostantól Aczerk

Néhány nappal azután, hogy egy éves lett a blog, és két nappal egy dizájnváltást követően arra ébredtem, hogy nem tetszik a blog neve, így átkereszteltem. Szóval a 'crk joint' név kuka, üdv a megújult Aczerk blogon!

Szépülünk

Tegnap kicsit megbuheráltam a dizájnt, úgyhogy most ezzel hasít tovább a blog. Dobtam a minimál stílust, kicsit variáltam, azonban a fekete-fehér-szürke kombinációból nem engedtem semmit. Ez úgy tűnik, hogy marad. Szóval most ez van. Elakartam menteni az előző kinézetet egy kép formájában, elrakni egy bejegyzésbe, amit aztán minden egyes újítás alkalmával kibővíteni egy újabb képpel az előző dizájnról, de természetesen elfelejtettem. Na, majd ezután. Addig is, ez az új arculat, vagy miaszösz.

Kötelező maszkolások

Zárt térben ugye ismét kötelező a maszk használat egy ideje. Bármennyire is utálok maszkot hordani (szemüvegesként, ilyen időben pláne), úgy döntöttem, hogy nem fogok variálni: ahogy kilépek a lakásból, már veszem is fel. Biztos, ami biztos, hiszen nincs kedvem fel és le húzkodni, valahányszor kimegyek valahonnan vagy belépek valahova. Én így oldom meg, de ahogy elnézem, sokan még mindig semennyire. 

Egy éves a blog!

Szóval igen, kereken egy évvel ezelőtt szántam rá magam, hogy újra blogolásba fogjak. Annyi blogom volt már, számon sem tudom tartani, de többnyire tematikus oldalak voltak, ezért, miután hiányozni kezdett az írás, úgy gondoltam, hogy egy olyan blogot nyitok, ahol arról lesz szó, amiről éppen szó lesz, és kész. Kompromisszumok nélkül, ha ehhez az is kell, hogy túl sok magánéleti tényezőt írjak ki magamból, mert épp olyanom van. Ez alatt az egy év alatt (ezzel együtt) 180 bejegyzés született. Nem túl termékeny év, voltak hullámvölgyek, néha elment a kedvem kicsit, de mindig visszatértem. Ez egy ilyen sport. Lássuk, mit tartogat a következő év!

Blogger app

Letöltöttem a Blogspot, vagyis a Blogger appot, ez az első bejegyzés, ami ezen születik meg. Elsőre nincs sok lehetőség, meg lehet írni a bejegyzést, van némi szerkesztési lehetőség, de például az Oldalakhoz, ahol például a könyves naplóm is megtalálható és szerkeszthető, azt nem találtam még meg. Egyelőre fent hagyom a telefonomon, mert ritkán van időm géphez ülni, aztán majd meglátjuk. 

A mókuskerékben megint

Nem írtam a karantén óta. Múlt hétfőn járt le, azóta újra a mókuskerékben vagyok, valószínűleg ezért nem is született bejegyzés. A lényeg, hogy élek, az állapotom nem lett rosszabb, sőt, poszt-covid tüneteket sem produkálok. Azért két oltás után is sikerült ágynak döntenie ennek a nyavalyának.

A karantén alatt sokat olvastam, és rájöttem arra, hogy egy időre szüneteltetem a modern horrorokat. Ez a Várj, amíg sötét lesz című Riley Sager könyvnél fogalmazódott meg bennem, amikor rájöttem, hogy hiába a magas pontozás mindenhol, ezek lassan mind egy kaptafára készülnek. Röviden: nem tetszett és egy időre a műfajtól is megcsömörlöttem. Szerencsére rátaláltam Raymond Carver-re, akitől el is olvastam a Nem ők a te férjed című novelláskötetét. Életszagú, minimalista írások, pont amire szükségem volt!

Közben beköszöntött az elég hideg, nekem ez már az. Viszont a korai sötétedést még mindig hangulatosnak találom, ezzel a véleménnyel pedig minden bizonnyal egyedül vagyok.

Telnek a napok

Lassan eljön a szabadulásom napja. Minden nap kicsit korábban kelek, igyekszem délután nem bealudni, de az elmúlt néhány nap rendesen elment a semmibe. Némi olvasás, a plafon bámulása, főzés, de semmi nagyobb volumenű dolog. Ja, amúgy már jól vagyok. Háziorvossal is beszéltem, áldását adta, hogyha így marad, akkor a karantén végeztével szabad vagyok.

Karanténnapló továbbra is

Leszámítva a főzést, a délelőtt elment a semmibe, délután pedig megnéztem a Midsommar-t, amitől ha nem lesznek rémálmaim, akkor semmitől. Aztán kis olvasás, most pedig azon filózok, hogy rendeljek-e kaját, vagy egyem meg, amit főztem? Jó lesz az holnap is, de rendelni is tudok holnap. Illetve rájöttem, hogy nem is az zavar igazán, hogy nem hagytam el a lakást már jó ideje, sokkal inkább az egyedüllét az, ami frusztrál, de már nagyon. Közben pedig úgy átcsúsztunk novemberbe, hogy én itt, a négy fal között szinte észre sem vettem.

Karanténnapló: Egy hét múlva szabadság!

Igyekszem nem szanaszét aludni magam. Bár tény, hogy többet kéne mozogni, de hát a panel nem fenékig tejfel. Tegnap és tegnapelőtt már filmeket is néztem: Carpener klasszikusát, In the Mouth of Madness, valamint egy viszonylag új horrort, a The Night House-t. Be van még tervezve egy Midsommar pótlás, valamint egy Szín az űrből. De majd meglátjuk. A könyvek jobban fogynak, alig több, mint 24 óra alatt kivégeztem A gesztenyeembert. Közben azért főzök, teszek és veszek, na meg kávé, kávé, kávé...