Viszlát, ősz!

Egyszerűen az ősz a kedvenc hónapom. Annak idején a tavasz volt, amikor még ténylegesen volt tavasz, amikor az időjárás is tudott tavaszias lenni. Az illata mindig a közelgő nyári szünetet juttatta eszembe gyerekkoromból. Mostanság szinte átmenet nélkül ugrunk fejest a nyárba, de úgy, hogy májusban még az is előfordulhat, hogy nem árt bepöccinteni a konvektort...

Szóval ősz. Amikor szeptemberben hűvösebb lesz, és kezd egészen más színbe borulni a világ. Amikor októberre (legjobb hónap az évben!) már minden sárga, barna és piros. A koraesti horizont citromsárga, a sötétedés korábban érkezik, de még nem délután négy órakor. Október, amikor az illatok is mások. Egy kellemes októberi, napsütéses délutánnál nincs szebb, ilyenkor esik a legjobban kimenni a természetbe. Aztán jön a november. Na, őt már nem szeretjük annyira, mondhatni kopogtat a tél: a reggelek egyre csípősebbek, az este már a délutáni órákban beköszön, előbújik a köd. Tulajdonképpen a november is jó, ha éppen nincs semmi dolgod egész nap, és nem is akarsz kimozdulni. Nekem az ősz a kedvencem, a sajátos színjeivel, a tipikus (ha szabad így mondani) képi világával, a lehullott falevelekkel, és úgy az egész hangulatával egyben. Az idei ősz ennyi volt, ez az utolsó nap, winter is coming...

Egy hetes a blog

Nyugi, nem fogok minden apró csetlő-botló alkalomról megemlékezni, de muszáj ezt most leírnom, hiszen az első bejegyzés idején (hehe, mintha olyan régen lett volna) még abban sem voltam biztos, hogy három napnál tovább húzom. Azóta kiírtam magamból néhány dolgot, és tényleg jól esik magamról írni. Tulajdonképpen még nem osztottam meg sehol sem az oldalt, úgyhogy voltaképp tényleg note to self van, nekem körmölök. Lehet nem is az esik jól, hogy magamról írok, hanem, hogy inkább magamnak? Mindegy, ha Te mégis ide tévedtél, maradj nyugodtan, és ha tetszik, amit látsz, tényleg remélem, hogy visszatérsz.

Erőltetett chill

Szombat délelőtt, egyedül itthon. Odakint hideg van, én a fűtött szobában várom, hogy lejárjon a mosógép, hogy 10 óra legyen és mehessek boltba. Lenne még más teendőm is, de képtelen vagyok rávenni magam, inkább megírom ezt a blogposztot. Zsúfolt két hét van mögöttem, most pedig pihenni lenne jó. Néha kimegyek cigizni, lassan eljön az ideje még egy kávénak. Ebédet nem kell főzni, tegnapról maradt bőven. Az időzítős illatosító néha prüszköl egyet, a konvektor halkan kattogva ontja magából a kellemes meleget, miközben hallom, hogy a mogógép éppen rázendít, hogy aztán néhány perc múlva elhalkuljon. Ideje megerőszakolnom magam, felkelni a kanapéról, de jelenleg nem olyan egyszerű mutatvány ez.

Én és a filmek mostanában

Aki ismer akár személyesen, akár online, az tudja, hogy szenvedélyes filmrajongó... voltam (?). Utóbbiak, akik online ismernek, azt is tudják, hogy sok-sok évig irkáltam filmekről a különféle blogjaimba. Kezdődött a moziZoom-mal, majd ezután jött a DarkSide Joint, végül, amikor már nem tudtam kellő időt fektetni mind a filmnézésbe, valamint az erről való írásba, jött a zoomside, amolyan "majd ha lesz időm, írok, ha nem lesz, hát nem írok" hozzáállással. De már ott sem mostanában jártam - tippre nem is fogok.

A fogyasztói szokásaim kellően megváltoztak. Anno volt, hogy két-háromszáz filmet megnéztem egy évben, persze akkor még több időm volt. És nem, nem csak "a blog kedvéért" láttam ennyi filmet, hanem mert érdekelt, éheztem rájuk, szó szerint függő voltam. Bevallom, amióta nem írok rendszeresen (sőt, már szinte semennyire) filmekről, kicsit ki is kerültem a "szakmából", így a híreket sem követem annyira. Valahol nem is bánom, amit viszont sajnálok, hogy ebből adódóan elkerülik a figyelmem a gyöngyszemek.

Mostanra ott tartok, hogy idén kétszer voltam moziban (Gentlemen & Tenet), persze valamicskét a pandémia is hozzátett, de visszanézve nem hiszem, hogy olyan sok filmre befizettem volna. És itt már nem feltétlenül fognék az időre, időhiányra mindent, egyszerűen kicsit elfáradtam a sok film között, illetve a sok film után. Marilyn Manson mondta egyszer, hogy "minden akkordot lefogtak már", ez valahol a mozgóképes iparágra is igaz. Az önismétlés, a klisék, és még sorolhatnám. Ugyanaz a kaptafa jön szembe, néha kapunk egy-egy eredetibb ötletet, de már nem igazán kapom fel a fejem, annyi filmet pedig már pláne nem tudnék nézni, mint régen, még akkor sem, ha időmilliomos lennék.

Így történt, hogy idén például sokkal nagyobb hangsúlyt fektettem a sorozatokra. Persze már itt sem minden arany, és akár hosszú időbe is telhet, amíg valaki megtalálja a neki megfelelőt, akkora a felhozatal. Most viszont úgy érzem, hogyha éppen nem filmet nézek újra, akkor a sorozatok azok, amelyek tökéletesen képesek kitölteni azt az űrt, amelyet mozgóképeknek kell betömnie. Úgyhogy a filmekhez való szenvedélyes viszonyom elengedtem már egy ideje, a sorozatok dominálnak jelenleg, de azok sem féktelen mennyiségben. 

Hétfő és kedd, por és zaj

Ez a hét indítás kicsit rendhagyóra sikerült, ugyanis a háztömb, amiben lakunk, kéményfelújítási munkálatokon megy keresztül. Egy négy szintes, hosszú tömböt képzelj el, A, B és C lépcsőházzal, a felújítást pedig vertikálisan csinálják, vagyis két napot szánnak négy, egymás alatt (vagy felett) elhelyezkedő lakásra, és mennek tovább.

A helyzet az, hogy ezt már nyáron elkezdték, csak akkor volt egy olyan bosszantó apropója a dolognak, hogy a felettünk lakó nő konkrétan nem engedte be a munkásokat. Emiatt ez az oszlop kimaradt, hiszen haladni kellett tovább, mert minden következő lakó az adott napra vett ki szabadságot. Morgolódtam én is rendesen, hogy emiatt elúszott nekem is két szabim, de hát ez van, mit lehet tenni. Végül erre a két napra lett kitűzve a mi időpontunk, ezúttal a felettünk lakó is engedékeny volt - mondjuk azóta nem örvend nagy népszerűségnek a házban.

Úgyhogy itthon maradtam, sejtettem, hogy ez valami katasztrófa lesz, de amilyen hangzavart tud okozni, hogy egyszerre felettünk és a mi lakásunkban is fúrnak, bontanak, na az tényleg kemény volt. És persze a hideg. A lakások ugyanis nem a lépcsőházból nyílnak, a lépcsőfordulókból egy hosszú, függőfolyosóra lépsz ki. Így folyamatosan jött be a hideg, hiába vackoltam be magam a szobába, csukott ajtónál ment a fűtés, sajnos még így is fáztam.

Persze kényelmes problémák, jogosan mondható, mert akkor mit éreztek a munkások? De tényleg, respekt jár nekik, hogy ilyen mínuszokat karcoló időben is teszik a dolgukat. Igen, erre írtak alá, ezt vállalták, és felteszem, nem vagyonokat keresnek vele, ezt is tudták, de illik megbecsülni ezt a munkát is, nem is akármennyire. Főleg, hogy tényleg teljesen normális, jó fej arcok voltak.

Amire még kiakartam térni, az a felújítás. Nekem ez csak két nap volt, ráadásul ez egy bérelt lakás, de elképzeltem egy pillanatra, aki egy sokkal nagyobb, saját ingatlant újíttat fel, és nála ez az állapot jó esetben is minimum hetekig eltart. Minden a feje tetején, mindenhol por, oda az otthon komfortja. Persze a cél szentesíti az eszközt, és ott azért megvan a cél, hogy miért is történik, de itt, egy bérleményben, egy szimpla kémény felújítás, amelyből szinte semmit nem fogunk észre venni, és mégis veszett nagy porral, valamint hangzavarral járt, na az azért be tud tenni a békés hétköznapoknak.

Nincs kedvenc ünnepem?

A múltkor belefutottam egy szavazásba Twitteren (amúgy Twitterezzetek, minden hibája ellenére még mindig az egyik legjobb platform, és ha már ott vagytok, kövessetek bátran), hogy Neked mi a kedvenc ünneped? Húsvét, Karácsony, Szilveszter, Születésnapod - ez volt a négy lehetőség, amelyek egyikére leadhattad a voksod.

Gondolkodóba estem, és tulajdonképpen azt a konklúziót sikerült levonnom, hogy 32 éves koromra teljesen elengedtem az ünnepeket az életemből. Ha valamilyen aspektusában szerepel is a mindennapjaimban, az a puszta megszokás.

A húsvétnak sosem voltam "rajongója", még gyerekként sem, és lévén, hogy nem vagyok vallásos, így pláne csak két dologban érint: van egy keresztfiam, illetve húsvét hétfőn nem kell dolgozni, és az jó. A Karácsonyt pedig egyszerűen nem szeretem. Ebbe egyszer talán belemegyek bővebben is, itt most túl hosszú lenne kifejteni. Szilveszter, avagy a "muszáj buli". Hol legyen a Szilveszter, ha itt lesz kiket hívjunk meg, ha nem itt lesz, kik lesznek még ott - és társai. Befásult öregembernek tűnhetek, ha azt mondom, hogy szívem szerint néha átaludnám? Lehet. Aztán ott van a születésnap, amit már elég régen ünnepeltem meg önszántamból. Megköszöntenek, kapok ajándékot, és ezekért roppant hálás vagyok, de nem szervezek bulikat, nem megyek el inni, nem készítek fel senkit arra, hogy hamarosan itt a szülinapom. Egyszerűen csak jön, van és megy, én pedig egy évvel öregebb leszek. 

Ide most lehet, hogy kéne valami következtetést írni, hogy velem van-e a baj, vagy egyszerűen ez a hozzáállás egy idő után egy bizonyos rétegnél előbukkan? Nem tudom, de, hogy egészen őszinte legyek: nem zavar a tény, hogy tényleg nincs kedvenc ünnepem.

(Azt azért elárulom, hogy azon a bizonyos szavazáson a születésnapomra voksoltam, talán önzőség, de azért, mert ott van esély tortára)

Én és a könyvek mostanában

Vissza kell kicsit menni az időben: anno, amíg szüleimnél laktam, volt egy bizonyos Stephen King - Borzalmak városa című könyv az általuk szépen felhalmozott gyűjtemény között. A régi, “zöld” kiadás. Történt egyszer, hogy úgy döntöttem, elolvasom. Ekkor vettük észre, hogy ez a könyv bizony kámforrá vált. Sokat kerestem, még miután elköltöztem, anyám közölte velem, hogy “kerestem a múltkor is, de még mindig nincs meg…”

Aztán a múltkor, néhány héttel ezelőtt nagyon rám jött, hogy csak el kéne olvasnom, valahogy illene beszerezni. Így, amikor szabadságon voltam, nyakamba kaptam a várost, megjártam néhány könyvesboltot, antikváriumot is, de semmi. Végül egy online antikvárium kínálatában sikerült megtalálnom, hamar le is csaptam rá, és két nap múlva a kezem ügyébe is került. Igen, az a bizonyos kiadás. Végre. Itt van. Az enyém. Még ha nem is ugyanaz, amiért felforgattam a szülői házat, de itt van. Neki is álltam, viszont úgy körülbelül 100 oldal után, érthetetlen módon megakadtam.

És mostanra jöttem csak rá, hogy nálam az olvasás sosem volt egy konstans dolog: amikor rákapok, falom a könyveket (így olvastam ki annak idején egy nap alatt a Ragyogást), viszont ha megakadok, akkor van, hogy hetekig nincs kedvem olvasni. És tudom, hogy ez valahol, de talán teljes egészében az önfegyelem hibája. Úgyhogy itt van előttem a könyv, amelyekért hosszú éveken át ment (ha nem is minden áron) a hajsza, nekem pedig nem megy. Pedig látom az erényeit, csupa jó véleményt hallottam róla… és mégis.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy már azt is tudom, legközelebb mit, pontosabban miket akarok beszerezni, de úgy döntöttem, kötöm az ebet a karóhoz, és addig megpróbálok nem vásárolni újabb könyvet, amíg valami csoda folytán rá nem szánom magam arra, hogy befejezzem a Borzalmak városát (egyébként tervben van: Michelle Mcnamara - Eltűnök a sötétben, valamint Victor LaValle - Bölcsőrablók, de tulajdonképpen egy szép kis lista összejött már.). 

Legutóbb egyébként Iain Reid - Azon agyalok, hogy ennek véget vetek című regényét olvastam, ami összességében érdekes olvasmány volt ugyan, a végére mégis felemás érzéseket váltott ki belőlem, de addig nem nagyon akarok erről többet írni, amíg a filmváltozatot nem láttam. Viszont tekintettel arra, hogy ezt a történetet iszonyatosan necces lehet vászonra vinni, így tartok tőle rendesen.

Arról van itt szó

Eltökélt kezdés, kérdéses kilátások.

Nagyjából ezzel tudnám a legtökéletesebben leírni azt, amikor hosszas hezitálás után rászántam magam arra, hogy újra blogolásra adjam a fejem. Az indíttatás megvan, azonban annyi mindenbe fogtam már bele itt az interneten írásos formában, hogy két kezemen nem tudnám megszámolni.

Csináltam filmes oldalakat, volt sok Tumblr, de valahogy mindegyik félbe maradt. Azonban amióta csak pazarlom a virtuális tintát az online felületek bármelyikén, mindig ott volt a fejemben, hogy kell valami, ami sokkal inkább személyesebb hangvételű, amolyan napló, ahol ugyan sok mindenről esik szó, de mondjuk 70%-ban én vagyok, csak én.

Ennek már több, mint 10 éve (egészen pontosan 13, akkor indítottam az első blogom). Annak idején nagy olvasottságnak örvendtek a self-blogok, mára ez sajnos már nem jellemző. Az viszont rám jellemző, hogy pont ebben az időszakban indítok el valami hasonlót. Nem ígérek semmit, egyszerűen csak álljon itt ez a bejegyzés, és talán lesz második.

A design egyelőre csak ilyen minimalista, nem is nagyon akarok rajta színesíteni. Maximum, ha több írás lesz, teszek ki modult, keresőt, ilyeneket.

Előre is kösz a halakat!