Vannak fóbiáim, nem is kevés. Például, hogy elégek, megfulladok, vagy esetleg tehetetlenül kell végignéznem valamely általam kedvelt, vagy szeretett személy halálát. De félek a sáskáktól is, nem tudom megmondani, hogy miért. Talán azért, mert nagy. És mert ronda. És még repülni is tud. Egy légtérben tartózkodni egy sáskával, az nekem maga a földi pokol.
De félek attól is, hogy önhibámon kívül egy életre megnyomorítok valakit. Fogalmam sincs, hogyan tudnám feldolgozni, valószínűleg sehogy.
Olyan apróságoktól is rettegek, hogy kizárom magam az erkélyre, pont akkor romlik el a zár, és pont akkor nincs nálam a telefonom - hát mikor máskor? Vagy, hogy zuhanyzás után elcsúszok a padlón, kitöröm a lábam, nyílt törés. Ó igen, a nyílt törés. Sokkot kapnék, ha meglátnám a csontomat. Azt sem szeretném, ha nyilvános helyen lennék rosszul, mentőt kéne hívni, de ebben az esetben a leginkább az lenne aggasztó számomra, hogy mindenki, de tényleg mindenki ott állna és engem nézne, mint akik még nem láttak embert, akit hordágyon raknak be egy mentőautóba.
Most viszont megyek fodrászhoz... Jut eszembe! Amikor a fülem mögött-fölött, régi vágású (érted, vágású) pengével igazítja ki az apró szálakat, mindig attól félek, hogy szegény fodrászom pont akkor csúszik meg, és vágja le a fülem.