Itt vagyok az üres házban, amit cirka 36 évvel ezelőtt építtetett egy család. A házban, ahol felnőttem. Amelyhez annyi emlékem tartozik. Most üres. Nyolc napja, hogy nem lakik benne senki.
Eljöttem, hogy lenyírjam a füvet. És most záporoznak az emlékek. Voltak olyan gondolataim, hogy mielőtt eladásra kerül, eltöltök itt egy hétvégét, teljesen egyedül. Nevezzük búcsúnak. Most viszont úgy érzem, hogy nem menne. Nem jó itt.
Most tudatosul bennem igazán, hogy már semmi nem lesz ugyanolyan. Igen, ez az élet rendje. Így mennek a dolgok, eleve el van rendelve. De nehéz, és a temetésig még nehéz is lesz.