Ez az igazság. Ki nem állhatom, ha valakit fel kell hívnom. Felveszi? Nem veszi? A várakozás, amíg a telefon kicsöng. Ha nem veszi fel, mikor hívjam újra? Egyáltalán felhívjam megint? Vagy megvárjam, amíg ő hív vissza? Ha beszélünk, nem látom az arcát közben. Egymás szavába vágunk. Mikor tegyük le? Ki nyomja ki először? Most komolyan ezért hívott fel? Egy három szavas üzenettel meg tudta volna oldani...
És ha hívnak? Mit akar? Biztos, hogy valami baj van. Általában írni szokott. Vagy ha nem ismerem a számot? Ez kicsoda? Valakivel valami baj történt? Vagy csak a bank? Rám akarnak sózni egy kihagyhatatlan ajánlatot? Neadjisten egy utoljára tizenöt évvel ezelőtt látott osztálytársam szerezte meg a számom, hogy egy kávé mellett elmesélje, hogyan lett anyagilag független? Ha nem veszem fel, bunkó leszek. Ha felveszem, nos, azt nem akarom.
Kerestek, amíg dolgom volt. Visszahívjam? Vagy megvárjam, amíg ő hív vissza? És ha nem akarok vele beszélni? Azt fogja, hinni, hogy bunkó vagyok, mert még mindig nem hívtam vissza. Lehet, hogy már nem is aktuális. Most már minek hívjam vissza? De majd ki kell magyaráznom.
Nem, egyszerűen nem szeretek telefonálni. Ilyen egyszerű az egész.