Szombaton lesz négy hete az utolsó cigimnek, de a napokban nagyon úgy érzem, hogy hmm, nem is lenne rossz egy szálat elfüstölni. Ez persze csak az étvágy; a valóságban minden bizonnyal úgy nézne ki, hogy rágyújtok, köhögök, a felénél elnyomom, és azon átkozom magam, hogy ezt most miért kellett?! De persze ez remélem, nem fog kiderülni, mivel még mindig úgy vagyok, hogy csak azért sem gyújtok rá.
Érdekes adalék viszont, hogyha elmegyek az utcán valaki mellett, aki éppen akkor dohányzik, nem zavar a füst és az inger sem jön meg. Egyszerűen kellemes füst szagot érzek, semmi több. Nagyon nem bánnám, ha ezzel a jelenséggel így is maradnánk. Kevesen mondhatják el, hogy így vannak vele.
Ami viszont öröm, hogy sikerült teljesen elhagynom a "menjünk ki" szokást napközben. Nem magáról a dohányzásról van szó, de az első napokban előfordult, hogy csak úgy kimentem az erkélyre néhány percre. A szokás hatalma. Eleinte zavart, hogy mehetnékem van, de nem jár hozzá bagó, aztán megszoktam, hogy üres kézzel, maximum egy kávéval mentem ki, de mostanra már ki sem akarok menni. És ez jó.