A Facebook volt az első, ahonnan töröltem magam. Annak idején egy haverom szólt, hogy hé, itt ez a Facebook, regisztrálj légyszi, legalább lesz egy ismerősöm. Regisztráltam, bejelöltem, és az egész még annyira új volt, hogy egy darabig neki is és nekem is csak egy ismerőse volt. Néhány évvel ezelőtt telt be a pohár és hagytam ott. Azóta sem hiányzik, talán nem is fordult meg a fejemben, hogy visszamenjek oda.
A Twitter volt az az oldal, amit nagyon sokáig szerettem. Gyakorlatilag még nem hagytam ott véglegesen, hiszen a profilom még létezik, de tavaly március óta nem írtam ki semmit, és be sem léptem. Kicsit megváltozott a világ ott is, mintha a "kemény mag" állandóan támadásban állna, hogyha valaki kicsit is az átlagosnál eltérőt ír, azt elkapják, közszemlére tegyék, és elüldözzék onnan az illetőt.
Instagram. Na, ez érdekes téma, mivel az oldalamat pusztán csak kikapcsoltam, de elég lenne újra belépnem, és megint aktiválódna. Erre azonban nem igazán látok esélyt a közeljövőben. Túl sok a jóból, amit látok. Mindenki hihetetlenül boldog. Mindenkinek hibátlan a haja. Mindenki oda meg vissza van. Félreértés ne essék, nem idegesít mások boldogsága (a napi 5 kép és 2 sztori a gyerekről, mindez egy személytől annál inkább - igen, ez egy létező jelenség), nem irigylek én senkit, főleg, mert pontosan tudom, hogy mindenki csak a szépet és a jót rakja ki. Majd ha lesz egy elfogadott "bad day gram" hullám, akkor megyek.
És nagyjából ennyi, ki is fújt. Totálisan elhidegültem a közösségi oldalaktól. Mindezt úgy, hogy mindhárom oldalon szinte más-más embereket követtem. Nagyon minimális volt az átfedés. Olyan közegek ezek, ahol nem érzem már jól magam. Voltak időszakok, amikor megéltem ezeket, aktív voltam, jelen voltam, posztoltam, ha kellett, ha nem. Manapság el sem tudom képzelni, hogy újra legyen Facebook-profilom, hogy újra csiripeljek a Twitteren, vagy, hogy egy újabb képet filterezzek szanaszét az Insta kedvéért.