Szombaton betöltöttem a harmincötödik életévemet. Harmincöt. Vagyis, immár közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz. Furcsa érzés, picit lelombozóan hat, de talán azért, mert még friss az élmény. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez az élet rendje és muszáj lesz megbarátkoznom a gondolattal, mert ennél már csak idősebb leszek. Néhanapján megcsap a halandóság szele, egyre többször. Ilyenkor elgondolkozom, hogy ki tudja, ez már lehet, hogy a B-oldal. Pikkpakk középkorú leszek, miközben mintha tegnap lettem volna bulizó húszéves. Elképesztően gyorsan telnek az évek, és ahogy hallom, minden év csak gyorsabbnak fog tűnni. Arról nem is beszélve, hogy még egyetlenegy idős embertől sem hallottam, hogy "jaj de jó öregnek lenni" - az ellenkezőjét viszont annál többször. Ez most egy elég pesszimista születésnapi bejegyzés lett, de így érzem magam: fiatal idősnek, aki már nem lesz fiatalabb, és minden nap közelebb jutok ahhoz, hogy beadjam a kulcsot.