Tegnap lezárult és elkezdődött valami. A reggelt az új tulajjal karöltve a közjegyzőnél kezdtük, ahol már hivatalos lett, hogy új helyen élünk. Aztán találkoztunk az előző tulajdonossal, vissza adtuk a kulcsokat és kifizettük, amit ki kell. Kicsit azért fájt a búcsú, mert nagyon jó volt a viszony. Aztán hazajöttünk, az új otthonunkba. Folytattuk a kipakolást, végre már nem kell dobozból öltözni. Lassan minden a helyére kerül. Furcsa érzések kavarognak bennem. Valahol jó a csend, itt a kertvárosban. De mindig is vonzott a városi nyüzsgés, és ez (még) hiányzik. Az is, hogy minden közel volt, ha valamit gyorsan meg kellett vennem, csak átmentem az úton. Most minden kicsit távolabb van. Minden olyan nyugtalanítóan nyugtató. Nehéz leírni, nem is tudom pontosan megfogalmazni. Új otthon, új lehetőségek, ami a lakást illeti. De még talán fel sem fogtam igazán. Ülepednie kell. A napi rutinok között úgyis megszokom az új helyzetet, csak idő kérdése. Picit még olyan, mintha nyaralnék. Mintha egy ideiglenes helyen lennék. Aztán, mire észre sem veszem, tudatosul bennem, hogy ez az új otthonunk.