Tegnap megnéztük a The Father című, 2020-as filmet. Szóval... izé. Hol is kezdjem? A végén? Csak ültünk és a könnyeinket törölgettük. Mint akiket gyomorszájba vágtak, nem is egyszer.
A történet egy apáról szól, aki demens. Szerencsére nem lőtték el azt a történetvezetési sablont, hogy míg eleinte csak halványan mutatkoznak a jelek, addig a végére teljesen eluralkodik rajta a demencia. Ó, erről szó sincs, de nagyon nincs ám! A film teljes mértékig a címszereplő, Anthony szemszögén keresztül mutatja be, milyen az élet akkor, ha elér ez a borzasztó betegség. A képzelet és a valóság teljes összeolvadása, miközben mi, nézők próbáljuk összerakni a kirakós darabkáit, amit Anthony elméje elég csúnyán összekevert.
És hát Sir Anthony Hopkins. Amit itt játszik, az valami elképesztő. A színészet mesterfokozata. Hirtelen nem is tudom, hogy láttam-e tőle ennél meggyőzőbb alakítást.
Nem egy könnyű darab, nem is laza, délutáni mozi. A The Father sokkoló dráma, de pont attól sokkoló, hogy a demens személy nézőpontján keresztül mutatja be, milyen élet is ez. Az egyik legerősebb filmélmény, amit láttam.
