"Kafkai élmény volt veled az ágyban" - hangzik el a híres mondat Woody Allen filmjében. Nos, kiolvastam Kafkától A kastélyt, és azt kell mondjam: végre! Ez is egyfajta "kafkai" élmény volt, de nem úgy, ahogyan ezt a jelzőt emberek használni szokták.
Tetszett A per, tetszett Az átváltozás, és jó ideig A kastély is vitt magával, de úgy a felénél nagyon kezdtem ráunni. A legfőbb oka a párbeszédek hosszúsága: Kafka a dialógusoknál egy-egy szereplőt képes volt oldalakon keresztül, megállás, de még bekezdések nélkül is beszéltetni. Véget nem érő mondatok, majd ha az illető befejezte a mondandóját, a másik azonnal rázendített, szintén oldalakon keresztül csak mondta és mondta... és mondta. Egy idő után az is nehezemre esett, hogy megállapítsam, jelenleg éppen ki az, aki mondja a magáét.
Könnyen lehet, hogy istenkáromlás, amit most leírok, de végeredményében A kastély szerintem nem egy igazán jó könyv. És ezt szomorúan kellett megállapítanom, mert már régi hiányosságom volt ez a regény.
Kíváncsi lennék rá, milyen végeredmény született volna, ha Kafka még halála előtt befejezi. Könnyen lehet, hogy még több és több dialógust kellett volna végigszenvedni átolvasni, az utolsó mondatokon viszont nagyon érződik, hogy ennek itt nincs vége. Vajon K. feljutott volna a kastélyba? Valószínűleg nem. Lehet, hogy maga Kafka sem tudta erre a választ. Mert volt egy ilyen benyomásom is, miközben olvastam, miszerint Kafka nem gondolkozott közben, csak írta és írta. Mintha nem tudta volna pontosan, vagy talán semennyire, hogy merre halad tovább a cselekmény, egyszerűen csak ontotta magából, ami éppen eszébe jutott.
Úgyhogy ez van, sajnos. Ettől függetlenül beszerzem az Elbeszélések című gyűjteményt, mert eddig háromból kettő írása nagyon tetszett. Viszont ez itt és most, sajnos mellément.